fbpx

Joaquim Rodriguez elmeséli, hogyan lett “Kicsi Szivar”

Az idei WorldTour ranglista éllovasát, a Girón és a Vueltán is dobogóra álló és két klasszikust nyerő katalán Joaquim Rodriguezt sokszor mi is Puritóként emlegetjük a cikkekben, hiszen a teljes profi kerékpáros világ így ismeri.

Honlapján publikált folytatásos önéletrajzában az apró termetű bringás arról írt legutóbb, honnan ered a „Kicsi Szivar” becenév:

…A 2000-es szezon vége felé, utolsó amatőr évemben kipróbáltak a Tour del Porvenir versenyen, ami nagyon jól sikerült, így ajánlottak egy 3 éves szerződést  az ONCE csapatában. Micsoda váltás! Egy csapatban az Aranaga testvérekkel, Arroyóval, Banattal, a Galdeano testvérekkel, Belokival, Olanóval.

Már rögtön az elején, az első Cadiz környékén tartott edzőtáborban megkaptam a Purito becenevet, ahogyan most is ismernek az egész mezőnyben. Egy tipikus Manolo Saiz-edzésen vettünk részt a negyedik vagy ötödik napon: 180 kilométerrel a lábakban már majdnem visszaértünk a hotelbe, amikor úgy döntöttek, a közelben lévő kemény emelkedőre nyomjunk egy kis háziversenyt. Belőlem elég sokat kivett akkor az a mászás, és nem történt más, csak amikor előztem a többieket, pontosan úgy fújtattam, mintha egy szivart szívnék.

Először nem tudtam, hogy ez olyan vicces volt… A vacsorára viszont a líderek úgy döntöttek, vesznek egy szivart, odaadták, hogy szívjam, és elmagyarázták a többieknek, mi történt. Nekem sem kellett kétszer mondani, felálltam egy székre és bemutattam. Kezemben a szivar, közben hallottam, ahogy Mikel Zarrabeitia majd belehal a röhögésbe. Innen ered a becenevem, amit nagyon szeretek.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo