fbpx

Itt az új 1×11 sebességes M8000-es Shimano XT szett

A Shimano a minap mutatta be a teljesen megújult és immáron 11 sebességes XT szettjét ami szimpla, dupla, és tripla hajtóművel is kapható lesz még a nyáron! Azon meg sem lepődtünk, hogy megint egy XTR-t kapsz kicsit nehezebb súlyban.

shimano_deore_xt_11_M8000 122

Az XT szett hagyományosan a legjobb ár/érték arányú hegyikerékpáros alkatrészcsaládja a Shimanonak. Viszont lépniük kellett mert a konkurencia már három csoportot is kínál 11 sebességes kivitelben! A japánok sosem voltak kapkodósak, ellenben hibázni sem szoktak. A szerkesztőségben már most kipróbálás nélkül is egyetértettünk abban, hogy „must have thing” azaz KELL! A célkeresztben az enduro, trail, és XC bringások állnak.

Láthatóan fontos a Shimano számára az amerikai piac, mivel a SRAM ott erősebb, ezért a szett premierjét a legfontosabb eseményen a Sea Otter Classic-en tartották. Amúgy is a legtöbb cég ide hozza el először a jövő évi cuccait. Csakhogy a 11 sebességes XT nem 2016-os termék, ugyanis júniustól már kapható lesz (a tripla szett csak szeptember végén érkezik)!

shimano_deore_xt_11_M8000 14

Kezdjük mindjárt a legérdekesebb lépéssel: a lánckeréksor Rhythm Step névre hallgat, és 11-42-es fogszámú verziót is kínálnak. Az XTR „csak” 11-40-es kivitelben elérhető. Persze a profi versenyzők erősek, de az XT esetében már képbe kerülnek a hobby riderek és a nehezebb bringák is, hiszen egy 13 kilós enduro bringán ugyanúgy jól mutat majd az új XT szett mint egy karbon merev montin. Külön öröm, hogy nem kell speciális kerék, vagy kazettatest hozzá mint az amerikai gyártónál. Bármelyik 10 sebességes Shimano kerékre felrakható az új 11-es sor. Természetesen csak a 11-es rendszerrel kompatibilis, ellenben az XTR hátsó váltóval nem párosítható.

Nagy eséllyel tartós is lesz (a méregdrága XX1 és XO1 SRAM sorokkal ellentétben) mivel az alumínium csillagon acél lánckerekek találhatóak és csak a két legnagyobb alu (40-42). Két sor lesz kapható: 11-13-15-17-19-21-24-27-31-35-40 és 11-13-15-17-19-21-24-28-32-37-42. Láncból ugyanazt a Sil-Tec bevonatút kapjuk mint az Ultegra 6800-asnál.

shimano_deore_xt_11_M8000 13

Kövezzetek meg, de szerintem szebb lett az XT hajtómű mint az XTR! Persze a szépség erősen szubjektív, de majd kommentben megírjátok nektek melyik szimpatikusabb. Háromféle hajtómű lesz a szettben. Szimpla, dupla, és tripla. Az 1×11-eshez 30-as, 32-es és 34-es lánckereket választhatsz, ami elég szűkre szabott kínálat. Főleg a SRAM 26/28/30/32/34/36/38/40-éhez képest. Persze biztosan jönnek majd az after market gyártók a hozzá való tányérokkal, de akkor is meg kell jegyeznünk. A lánc leesését a Dynamic Chain Engagement fog kialakítás biztosítja. Dupla verzióban 34-24T, 36-26T és 38-28T lesz a választható, triplából pedig egyféle 40-32-22T. A lánckerekek karbon testbe ágyazott acél fogakból állnak, szintén a tartósság érdekében.

shimano_deore_xt_11_M8000 10

A hátsó váltó szintén kiköpött XTR, de az SGS verzió csak a tripla hajtóműhöz elérhető. Shadow Plus rendszerű, kisebb lett a váltáshoz szükséges erő, de erősebb a feszítő rugó hogy a láncot szimpla tányérnál is stabilan tartsa. A kis kart is megtalálod rajta amivel a rugó feszességét lehet átkapcsolni a kerék kivételéhez.

shimano_deore_xt_11_M8000 7

Első váltóból sokféle lesz, mivel a különböző vázakhoz más-más kivitelre van szükség. Bilincses, ilyen-olyan konzolos, csak hogy ne legyen könnyű a csere. Teljesen újratervezték, hogy a sárférőhely nagyobb legyen.

Váltókarból lesz I-Spec II, és hagyományos bilincses, de kompatibilis a régebbi I-Spec B konzollal is. Kijelzője nem levehetős lesz, mint eddig hanem kétféle váltókar érkezik. Karjai textúráltak akárcsak az XTR-nek, és 20%-kal kevesebb lett a váltáshoz szükséges erő is.

Megszűnik a „race” és „trail” fék, helyette gyakorlatilag csak az Ice Tech-es trail kivitelt vehetjük meg hűtőbordás fékbetétekkel. Áttervezték a fékkarokat, a munkahengereket melyek kisebb méretűek és könnyebbek lettek. Reméljük hogy a fékerő megmarad, mert ebben etalon volt az XT. Megörökölte viszont a Servo Wave húzást, és a Free Stroke szerszám nélküli nyomáspont állítást is.

Akárcsak a 11 sebességes XTR-el, úgy az XT-vel is érkezik két kerékszett Trail (M8020) illetve Race (M8000) kivitelben. Mindkét felni UST azaz belső nélküli gumikkal kompatibilis, szélességben pedig 20 és 24 mm-es. Kivonul viszont a 26”-os méret, így immáron csak 27.5” és 29” lesz a választható. A 24 mm-es felnire könnyedén felrakhatók a 2.3”-nál ballonosabb gumik, ami jó hír az enduro/trail bringásoknak. Az előző generációhoz képest 40 grammot fogytak a felnik. Míg az M8000-nél választhatsz hogy hátul 12 mm-es tengelyt szeretnél vagy hagyományos gyorszárat, addig az M8020-nál már csak az elöl QR15, hátul 142×12 lesz kapható.

Végül de nem utolsó sorban megújul a pedál is! A PD-M8000-es „keret nélküli” majd 1 mm-rel szélesebb dokkolófelületet kínál, ennél azonban jóval többet, összesen 3.3 mm-t nőtt a PD-M8020-as kontakt felülete a „régi” M785-höz képest. A platform magassága is csökkent fél mm-t, így közelebb került a lábunk a pedál tengelyéhez.

A súlyadatok még nem ismertek, de alig várjuk hogy kipróbálhassuk!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo