fbpx

Ismét rajthoz áll a tavalyi Downhill OB győztese!

Ezúttal nem a legjobb magyarra kell gondolni, hanem egy külföldi gyári versenyzőre, aki tavaly egy elképesztő futammal az abszolút győzelmet szerezte meg Eplényben!

A többszörös világkupa döntős, valamint Európa Kupa győztes Rastislav Baranek mondhatni visszatér a hazai DH OB-ra augusztus második hétvégéjén, hiszen a 2018-as győzelmével kétséget nem tűrően letette a névjegyét a szlovák rider a magyar közönség előtt is.

A tél folyamán az egyik legolvasottabb nemzetközi extrém kerékpáros hírportálon igencsak elismerő sorokat olvashattunk tőle a rendezvényről, ezzel már némi bizakodást sugallva, hogy 2019-ben viszont láthatjuk a Bakony szívében.

A Kellys Factory Team oszlopos tagja ígéretesen kezdte a szezont, tavasszal az Európa-bajnokságon a 9. helyen végzett, azonban júniusban a leogangi világkupán egy kisebb kézsérülést szenvedett, ami után csak másfél hete, a szlovák OB-n tudott először rajthoz állni, még közel sem százszázalékosan. Ennek ellenére felért ott is a dobogóra, és ha minden igaz az augusztus 9-től 11-ig kiírt magyar bajnokságra már közel teljesen egészségesen érkezik.

Ráadásul idén sem egyedül látogat el hazánk legrangosabb downhilles eseményére, vele tart a Kellys Factory Team csapatvezetője, Michal Wiesenganger is, aki Masters kategóriában áll majd rajthoz. Hogy külföldiek közül kik érkeznek még az eseményre, nem teljesen ismert, mivel egy hét múlva augusztus 7-én zárul az előnevezés, ami az esemény weboldalán a www.dhracing.hu -n érhető el. A honlapon megtekinthető az aktuális nevezési lista is, ahol Rasto mellett néhány hazai néven is megakadhat a szemünk, például a háromszoros bajnok Muszula Balázsén, aki tavaly határozott úgy, hogy felhagy az aktív versenyzéssel, de az OB-n újra rajtszám kerül a Commencal bringájára és megméretteti magát az idei élmezőnnyel!

Tehát idén is parádés verseny várható a Downhill Országos Bajnokságon Eplényben, érdemes lesz ellátogatni augusztus 9-től 11-ig a Síaréna területére, ahol szépen gyülekeznek majd a kihívók Rastislav Baranek első helyére. De hogy mennyire nehéz feladat is lesz ez, tökéletesen megmutatja a tavalyi döntő futamának fejkamerás felvétele. Vigyázat, brutális tempó!

A versenyig hátralévő rövid időben is friss infókat az esemény facebook lapján lehet böngészni, illetve további részletek a weboldalon.
Előzetes videó:

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo