fbpx

Időfutam bajnokság június 21-én igazoltaknak és amatőröknek is

2009 után 2012 június 21-én ismét Felsőzsolca ad otthont az igazolt és amatőr időfutam nemzeti bajnokságoknak, jövő hét csütörtökön, 10 órától.

A csak kisebb dombokat tartalmazó, nagyjából sík pálya a 37-es számú főúton lesz kijelölve, jó minőségű aszfalton. Örömteli, hogy az árvízkárokat elszenvedett település ismét talpra állt, és szívesen látja a kerékpárosokat, a sportcsarnokban berendezett versenyközpontban kulturált körülmények, tisztálkodási lehetőség várja a bringásokat.

A versenyen minden Magyarországon leigazolt versenyző indulhat, aki érvényes verseny-engedéllyel rendelkezik, azt a helyszínen bemutatja, és egyesülete szabályosan benevezett, valamint felnőtt korcsoportok esetében 12 hónapnál illetve utánpótlás korcsoportoknál 6 hónapnál nem régebbi orvosi igazolással rendelkezik. Az amatőr korcsoportokban verseny-engedély és orvosi igazolás nem szükséges, de a versenyzőnek aláírásával igazolnia kell, hogy versenyzésre alkalmas állapotban indul a versenyen.

Fontos, hogy a nevezési határidő június 17. (vasárnap), a rajtsorrendek megállapítása ez alapján történik, a szervezők helyszíni nevezést már nem fogadnak el.

Versenytávok és korosztályok (naptári évre vonatkozik):
– U13     7,0 km
– U15     7,0 km
– WU17     7,0 km
– Amatőr iskolások    7,0 km
– U17   16,2 km
– WU19   16,2 km
– U19   16,2 km
– Felnőtt-nő  16,2 km
– Amatőr U23 férfi 16,2 km
– Amatőr felnőtt férfi 16,2 km
– Master (40-50 év) 16,2 km
– Senior (51 évtől) 16,2 km
– U23-férfi  32,4km
– Felnőtt-férfi  32,4 km

Bővebb nevezési információk a www.kerekparsport2000.hu honlapon (vagy az mksz.com-on) érhetők el, IDE KATTINTVA.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo