Május 16-18. között rendezték Szlovéniában a Human Fish Stage Race-t, melyen Keöd Ágoston képviselte a Bikemag.hu szerkesztőségét. A 3 napos gravel versenyről írt beszámolóját alább olvashatjátok.
2025. május 15. csütörtök. A fali óra másodperc mutatója kelletlenül és lustán rója a köröket a számlapon. Lassan érkezik el délután egy óra, amikor is merő hirtelenséggel felgyorsulnak az események és az addig lassan vánszorgó idő sebességet vált. Kinyílik az autó csomagtartója bekerül az összes felszerelés, csomagok, felkerül a vonóhorogra a kerékpárszállító két bringával. Fél kettő lesz szempillantás alatt, csukódik az autó ajtaja és beindul a motor, irány Pápa, felvenni a többieket. Az időjárás, mintha „áldását” adná erre a pár napos kis kiruccanásra, épp egy hidegfront érkezik szürke fellegekkel, záporokkal, zivatarokkal, viharos széllel. Mintha azt akarná közölni velünk, hogy ezért a pár napért most meg kell dolgoznotok keményen. Az M83-as autóúton haladva látszik a nyugati, délnyugati égbolton, hogy Szlovénia irányában már kinyíltak az égi csapok. Szerencsére Pápán még nem esik az eső, így Németh Attila és Ferenczi Balázs cuccai még szárazon kerülnek az autóba. Hármunk cuccaival és 4 bringával megpakolt autó az esőfelhők irányába indul tovább a nyolcas út felé, majd némi szerencsével egészen Szlovéniáig megússzuk a jelentősebb kerékpár mosást. Azonban Szlovéniában szinte végig váltakozik a szitáló és a felhőszakadás szerű eső.
Este 8:00 körül érünk Radovljica településen lévő szállásunkra a Száva folyó partjára. Itt már várt ránk Dremák Krisztián, aki valamivel korábban ért a szállásra, velünk együtt pedig Illés Gábor és Lukács Máté érkezett külön kocsiban, valamivel később pedig Vendég Robi és Töltési Dávid. Gyorsan kipakoltunk a kocsikból mindenki elfoglalta a neki tetsző szobát, én Ferenczi Bazsival kerültem egy szobába. Majd nekikezdtünk a tészta főzésnek és vacsora után tettünk egy gyors kitérőt a Száva folyón átívelő gyalogos hídra, ami a szállás ajtajától kerek 2 perc sétára volt. Nem kellett sietnünk a lefekvéssel, hisz másnap az 1. szakasz csak délután háromkor kezdődött. Valamivel 10:00 után kerültem ágyba, azonban az alvás nem ment túl jól. Összesen körülbelül 4 órát tudtam egyhuzamban aludni, a többi forgolódással, WC-re járással telt. Másnap reggel nem sikerült kifejezetten üdén és kipihenten ébredni, valójában pont úgy éreztem magam, mint akin átgázolt egy úthenger.
A kialvatlanság miatt elég tompa volt az agyam, így a reggeli bevásárló kör közben sikerült a bringa szállító jobboldali lámpáját letolatnom. Ez már egy jel volt arra, hogy a mai napon bizony ésszel kell nekiállni a versenyzésnek. A reggeli napsütés mindent megtett annak érdekében, hogy az előző napi esőt fel szárítsa, és felmelegítse nekünk Bled környékét annyira, hogy ne hosszúban kelljen tekernünk. Miután betöltöttük a hasunkba a majdnem ipari mennyiségű pesztós tésztát, mindenki szépen nekilátott, hogy beállítsa a bringáján a guminyomást, feltöltse a kulacsait, átöltözzön, majd fél kettő magasságában nekiindultunk a szállástól körülbelül 7 km-re levő versenyközpontba. A bemelegítés első pár kilométere kapásból 70 méteres szintkülönbséget abszolvált. A maradék Radovljica és Lesce városán keresztül kanyargott nagyrészt sík terepen, így megfelelően bemelegítve érkeztünk a rajtszámot átvenni és meghallgatni az eligazítást, majd 3 órakor elrajtolni.
Az 1. szakaszon 68 km hosszú 980 méter szintkülönbséget küzdünk le. Az útvonal Bled, Lesce és Radovljica települések körül kanyarog, a környező hegyek lábig megy csak föl. A szintrajz alapján akár egy bakonyi gravel kör is lehetne.
14:59 pedál klipszek csattognak, mindenki lélegzetvisszatartva várja, hogy elinduljon a verseny. Kézzel fogható a feszültség az amúgy nem túl népes számú mezőnyben, a mai napra körülbelül 50 bringás áll rajthoz, köztük csak két női versenyzővel.
1. szakasz
A rajt után egy jó kis kanyargós, fel-le, csiki-csuki részekkel tarkított szakasz veszi kezdetét akár egy cross country mountain bike versenyen. Az elején egy kisebb mag Ferenczi Balázzsal az élen nagyon erős tempóval megindult, majd utánuk több csoportra tagolódva kezdtünk összeállni a hasonló tempójú versenyzőkkel. A táj körülöttünk gyönyörű, a hófödte hegycsúcsok látványa miatt nehéz a haladásra koncentrálni, egy ötös bollyal kezdtünk neki az első erősebb emelkedőnek. A srácok erősek a bringa kezeléssel sincs baj náluk, ahogy látom, így éreztem, hogy jó helyen vagyok velük. Elég jó tempót diktáltunk felfelé, azonban az első hosszabb mászás tetején, 24 km-nél benéztük az irányt és egy balos felfele vezető kanyar helyett egy jobbos lefelé vezető MTB single trail-en mentünk le, aminek az aljában hirtelen a pálya tizenkilencedik kilométernél találtuk magunkat, így újból mászhattuk a hosszú mászást, ami plusz 5 km és kétszáznegyven méter szintemelkedést jelentett a mai naphoz. Amikor ismét ismerős terepre értünk már csak ketten voltunk, itt tűnt fel, hogy valamit elrontottunk mert már jártunk itt korábban. Ettől függetlenül a single trail lefele nagyon élvezetes volt az időjárás kellemesen meleg, de nem túl meleg, a táj gyönyörű, a kedv töretlen, így a felfelét ismét abszolváltuk, majd innentől kínosan ügyeltünk arra, hogy a mászás tetején balra fordulva haladjunk tovább a pályán. Innen egy jó darabig enyhe lefele majd sík szakasz következett, ahol az angolul nem sokat beszélő szlovén bringást igyekeztem magam elé engedni, hogy ő is vezessen picit. Azonban hamar rá kellett jönnöm, hogy agyi tompaság ide vagy oda itt bizony ma nekem kell vinni a tempót, ha értékelhető időt szeretnék menni. Így töretlen kedvvel és egy magasabb szénhidrát bevitellel elkezdtem felzárkózni a mezőnyre. Először Dávidot és Robit értem utol, majd nem sokkal később Mátét és Gábort, akik meglepődve kérdezték, hogy mégis mi a leborult fészkes fenét kerestem én mögöttük. Váltottunk pár szót kedélyesen, majd folytattam a felzárkózást, látva a kilométerek fogyását még erősebb tempóban. Utolértem még egy bringást, akiről később kiderült, hogy szintén magyar, Rideg Gábor Kalocsáról és a korábbi beharangozó cikk miatt jött el a Human Fish Stage Race-re. Nem sokkal a Bledi tó után egy nyílt mezőn már láttam magam előtt Atit, és mivel itt már csak tizenpár kilométer volt hátra még erősebb tempóra váltottam, hogy utolérjem. Miután sikerült elérnem, ketten váltott vezetéssel haladtunk a cél felé, itt már régóta nem volt mögöttem a szlovén srác.
Attilával együtt értünk a célba, ahol Ferenczi Balázs már várt ránk azzal az örömhírrel, hogy sikerült megnyernie a szakaszt. Még bevártuk a többieket, majd a kemping büféjében 3 asztalt összetolva megettük a versenyhez járó meleg ételt, ami aznap egy tartalmas marhagulyás leves volt. Vacsora közben meghallgattuk egymás élménybeszámolóját majd igyekeztünk vissza a szállásra hiszen már 6:00 elmúlt mire végeztünk. A következő napi szakasz pedig 91 km, közel 2000 m szintkülönbséggel és reggel kilences kezdéssel. A szállásra visszaérve még betoltuk az ipari mennyiségű tészta maradékát majd még egy adag főzésének nekiálltunk, hogy a holnapi verseny után is legyen mit enni. A késői vacsora után mindenki nekilátott a kis esti rutinjának, hogy felkészítse saját magát a holnapi versenyzéshez masszázs krém illata, és masszírozó pisztolyok hangja töltötte be az apartmanház közösségi terét. Mire mindenki elkészült saját magával és a bringával már legalább 10 órát mutatott az óra mutatója és a napi távtól fáradtan be is dőltünk az ágyba aludni. Reggel megtöltöttük a hatalmas hatszemélyes asztalt mindenféle jóval, zöldség, gyümölcs, reggeliző müzlik, kenyér, sonka, majd miután mindenki betöltötte a szénhidrát raktárait, felöltöztünk, beállítottuk a guminyomást és nekiláttunk a bemelegítésnek a tegnap már bejárt útvonalon a rajt központ felé. Az időjárás mai reggelen nem volt túl derűs szürke felhők borították a látóhatárt, cserébe a hőmérséklet egész kellemes volt. A rajt központban egy gyors kávé és az aznapi útvonalhoz tartozó eligazítás után meg is kezdtük a 2. napot.
2. szakasz
A 2. szakasz rajtjánál már kevésbé volt tapintható a tegnap jelenlévő feszültség. A résztvevők száma láthatólag megfogyatkozott a pénteki szakaszhoz képest, a rajtnál már kerestük egymást a tegnapi ötös boly tagjaival, hogy lehetőség szerint ma is együtt menjünk amíg tudunk. A rajt után viszonylag hosszabb sík szakasz várt ránk, nagyon rövid de meredek mászások, majd az első komolyabb mászás 14 km-nél kezdődött, ahol 600 méter tengerszint feletti magasságról egészen 1200 méter fölé másztunk egyhuzamban. A mászás sokszor túl meredek volt az én 31-11-es áttételelemhez (vagy az erőmhöz 😊), ezért nagyon alacsony pedál fordulattal szenvedtem fel magam sok helyen, legalább elkezdtünk ismerkedni a boly tagjaival. A mászás közepére már csak 4 maradtunk, Rea a női résztvevők egyike, Robert és az édesapja Andreas. Robert korombeli, édesapja pedig 62 éves, de a mászási sebességén ez nem nagyon látszott meg. Persze mint kiderült Robert korosztályos junior osztrák cyclo-cross bajnok volt, Andreas pedig többszörös téli triatlon master bajnok. Rea a női versenyző pedig profi atléta.
Így húztunk egyre magasabbra, az időjárás továbbra is felhős és kellemesen hideg volt a mászáshoz, ami legalább ellensúlyozta a hegy meredekségét. Az utolsó pár kilométer már egész emészthető 7 és 10 % közti meredekséget tartogatott, ahol már a saját erőmnek és áttételnek megfelelően jobban tudtam pörgetni. Ezután következett egy hosszabb élvezetes lejtő majd a második mászás, itt 700 m-ről másztunk ismételten ezerkétszáz méter fölé. Ez a mászás már valamivel lankásabb volt így végig pörgetve sokkal jobban élveztem, mint az előző mászást. A hegy tetejére nagyon könnyű lábakkal érkeztem és így nagyon jó érzésekkel kezdtem meg az ereszkedést, ami egy elég masszívan szerpentines, nagyon gyors, sokszor azonban a külső ív felé lejtő kanyarokkal tarkított útszakasz volt. Itt nálam a MTB maratonok tapasztalata és a 45 milliméteres gumik nagy előnyt jelentettek lefelé és a hegy lábához már egymagam érkeztem, egy picit még vártam a többiekre, de nem voltak látóhatáron belül így az útvonal maradék szakaszát egymagam teljesítettem. A második hosszú mászással a szint nagy részét letudtuk, már csak kettő, kb 200 m szintkülönbséget leküzdő mászás és több nagyon kicsi maradt hátra. Az útvonal nagy része egy völgyszorosban vezetett, olyan páratlan kilátással, hogy sokszor bizony külön erőfeszítést igényelt, hogy a tekerésre figyeljek és ne csak a tájban gyönyörködjek. Így a táv második felét, kb 45 km-t különösebb esemény nélkül jó tempóban tudtam teljesíteni és közben még a nap is kisütött. Kivételesen jó érzések kerítettek hatalmukba, eltévednem sem sikerült a mai nap, szóval meglepően jó idővel és könnyű lábakkal értem be a célba.
Bazsi már várt, a mai szakaszt ismét az élen sikerült befejeznie ugyan második helyen ért be, de azonos idővel az elsővel, tehát az összetettben való vezetés továbbra is megtartotta, annak ellenére, hogy az utolsó pár kilométeren sikerült egy elég komolyat perecelnie. Szép lassan érkeztek a többiek is így ismét összetoltunk két asztalt a kemping büféjének teraszán és betoltuk az aznapi csirkés tésztát. Közben beugrott Kisvári Jani a barátnőjével, akik szintén Szlovéniában tartózkodtak, ugyan nem a szomszédban, de eljöttek, hogy letekerjék az 1. szakasz útvonalát és egy kicsit lazulni.
Mivel a mai nap korán kezdődött és viszonylag korán be is értünk ezért a délután több időnk maradt felkészülni a vasárnapi király szakaszra, ahol százhuszonhat kilométer és kettőezer-nyolcszáz méter szintkülönbség várt minket, s mivel a szállásunk csak szombat estéig volt, vasárnap reggel már teljesen felpakolva kellett elhagynunk azt. A rajtközpontban még dumáltunk és hülyéskedtünk, majd öt óra körül körül azért már elkezdtünk visszaszállingózni a szállásra kicsit pakolni, vacsorázni, rendbe tenni a bringákat.
Vasárnap reggel teljesen felmálházott kocsival érkeztem a rajtközponthoz, Balázs és Ati lábon jöttek bemelegítésként. Gyors bemelegítés után már álltam én is a rajtban, az előző napokhoz hasonlóan Roberttel és Andreassal.
3. szakasz
A mai etap annyiban hasonlított az előző napihoz, hogy az első 13 km szintén sík, aztán kezdődik az első hosszú mászás, ami szintén hasonlít az előző naphoz abban, hogy hosszú és nagyon meredek. Az időjárás viszont a tegnapival ellentétben napos és meleg, ami a meredek mászással kiegészítve nem tett túl jót a haladási sebességemnek. Alacsony fordulaton erőlködve a saját izzadságomban főve haladtam fölfelé, a meredekség sokszor pont annyira volt kellemetlen, hogy a lankásabb szakaszokon picit visszább kellett hogy vegyek pihenésképp. Ötszáz méteres magasságról másztunk egészen majdnem ezernégyszáz méteres magasságig több lépcsőben. A mai nap külön szakasz is volt, külön meghirdetett versenyként, itt sok induló csak a király szakaszra érkezett és friss lábakkal látott neki a mászásnak. 1200 méteres magasság felett megváltozott a táj, a fenyőerdők átvették az uralmat, és kopár rétekkel váltották egymást. Mászás közben már tábla jelezte, hogy ma bizony nem akárhol tekerünk, hanem a Triglav nemzeti parkban, a fenyőfák közül néha bizony ki is türemkedett a Triglav hófedte csúcsa. A platóra érve friss arcokkal körülvéve találtam magam, mert Roberték jóval gyorsabban másztak, mint én. Többen összeállva váltott vezetéssel abszolváltuk a következő szakaszt, aminek a végén több hegyi skanzen falun át és mellett is elhaladtunk. Majd ismét következett egy hosszú lejtőzés sok szerpentin kanyarral, sokszor szórvány településen haladt át az útvonal ezért a forgalom is nagy volt rajta, óvatosan kellett engednünk lefelé a bringákat. Az ereszkedés végén a Bohinji tónál találtuk magunkat, ahol a 3 nap alatt először álltam meg frissítőpontnál, hogy vizet és némi szénhidrátot vegyek magamhoz. Két pohár kóla és egy betömött banán után, érkezett meg Robert és Andreas, akiket még az utolsó skanzen faluban sikerült utolérnem a platón. Innentől váltott vezetéssel indultunk tovább, és kezdtük meg a második hosszú mászást, ami az előző naphoz hasonlóan ismét lankásabb emelkedőn vezetett fel, részben aszfalton részben döngölt kavicsos erdészeti utakon. A Bohinji tó környékén még ugyan sütött a nap, de a horizonton már látszódott, hogy északnyugat felől egy elég becsületes csapadék sáv kezdett felkúszni a Triglav vonulatára.
A 6 és 8 % közötti emelkedőkön viszonylag gyorsan haladtunk felfelé, legalább olyan gyorsan, mint ahogy a csökkenő látótávolság kúszott fel az esővel. Délnyugati irányban haladtunk fölfelé a hegyen pontosan a csapadék sáv felé majd egy intenzív dörgés és villámlás után egy pillanatra megálltam, hogy a már csöpögő esőben magamra vegyem az esőkabátot. Már elkerülhetetlennek látszott a megázás, legalább ne fagyjak szét vizesen majd a lefelében. A hőmérséklet hirtelen egészen lehűlt 10 fok környékére az addigi 16-18-ról, a nap eltűnt a horizontról, egyre nagyobb esőcseppek kezdték verni a hátunkat, majd egy hirtelen kanyarral az addigi délnyugati irányból átváltottunk keletire, ami pár kanyar után átváltott északkeletire és pár szempillantás alatt azt vettük észre, hogy az elkerülhetetlennek hitt megázás csak egy távoli rossz emlék a türkizkék ég alatt, a ragyogó napsütésben. A mászás utáni szakasz itt is egy platón haladt fel-le, majd néhány szórvány hegyi településen keresztül leereszkedtünk a Száva folyó medencéjébe. Az kristálytisztán látszódott, hogy az esővel nagy szerencsénk volt, mert ugyan felülről nem áztunk meg, viszont a hegyen való kanyargás alatt, a csapadék sáv megelőzött minket és innentől vizes nedves talajon ereszkedtünk alulról megázva. A Száva folyón a szállásunk melletti gyalog hídon keltünk át, majd a korábbi napokon bemelegítésre használt emelkedőn Radovljica városába érve még egy kis kevergés után értünk a versenyközpontba. Az előző 2 napon is pazar tájakon haladtunk viszont olyan kilátás, mint ami a mai szakaszon egyiken sem volt, így az utolsó király szakasz méltán érdemelte ki a királyi jelzőt, hiszen nemcsak távolságban és szintemelkedésben, de látványosságban is az előzőek fölé emelkedett. Balázs ismételten már a célban várt, néhány új sebhellyel, ugyan az elejével ért be, de az összetett 1. helyezését elvesztette, és visszacsúszott a 3. helyre (ami szintén nagy bravúr az esélyesek összetételét nézve).
Nekiláttunk megenni a mai napi meleg ételünket, egy becsületes méretű pizzát majd még egy jót beszélgettünk az eredményhirdetésig, aztán szépen elköszöntünk egymástól és elindultunk hazafelé.
Hazafelé menet közben már csak arra tudtam gondolni, ezután a csodás 3 nap után, jó társaságban fantasztikus tájakon, minden nap egy jó tekeréssel hogyan fogok tudni visszakerülni a mókuskerékbe.
Összegezve a Human Fish Stage Race egy kisebb családias jellegű esemény, hasonlít a kezdeti hazai KLND rendezvények hangulatához: business in the front, party in the back jeligével. Akár számít a teljesítmény, akár csak a teljesítés, az biztos, hogy ilyen élményeket ilyen környezetben máshol nem nagyon kapsz.
Remélem jövőre többekkel is találkozunk.
