fbpx

Homok miatt szakították félbe az országúti versenyt Ausztráliában

A Herald Sun Tour 2. szakaszán a szervezők verseny közben neutralizálták az útvonal egy részét, ami állításuk szerint veszélyt jelentett a versenyzőkre.


Az Ausztráliában zajló verseny 2. szakaszán a tervezett útvonal szerint a mezőnynek a Warrnambool és Ballarat közti utat kellett volna használnia, de útmunkák miatt a szervezőknek az utolsó pillanatban ezen változtatni kellett, így történhetett meg, hogy a 208,9 km hosszú szakasz felénél egy homokos földútra terelték a mezőnyt. A szervezők az útviszonyok láttán úgy döntöttek, hogy neutralizálják a pálya ezen részét.


Az esetet tovább bonyolította, hogy a bizonyos szakasz előtt már kialakult egy szökés jelentős előnnyel, melyet csak azután állított meg a versenybíróság miután már a főmezőny is a veszélyes szakaszra ért. A szabályoknak megfelelően a veszélyes rész után újraindították a versenyt és a szökevények megtarthatták az előnyüket.


A mezőnyben voltak versenyzők, akik nem értettek egyet a zsűri döntésével arra hivatkozva, hogy ez a szakasz megfelelő hely lett volna arra, hogy változtassanak az összetett állásán, ezt az álláspontot képviselte az összetettet vezető Lasse Norman Hansen (Aqua Blue Sport) is. A videón is jól látszik, hogy a mezőny a homokos részen elkezdett darabokra hullni.


A szakaszt végül a hajrában Mads Pedersen nyerte, Steele Von Hoff és Alexander Edmondson előtt, Hansen pedig megőrizte az első helyét az összetettben.

Hozzászólások

Címkék:

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.