fbpx

Hivatalos a lengyel kör útvonala – kielcei start, krakkói befutó

Sok, rövid, meredek. Ezzel a három szóval lehet a legjobban leírni a lengyelországi emelkedőket. Az ezeket tartalmazó teljes útvonalat múlt szombaton jelentették be hivatalosan. A verseny a szokásos módon hét szakaszból áll, amelyből egy időfutam lesz.

Szombaton a TVP Sport élő adásában adták közre a jövő évi, július 30. és augusztus 5. között megrendezésre kerülő lengyel kör teljes útvonalát. Czeslaw Lang általános igazgató a bejelentést követően elmondta, hogy az útvonal nagy részét már az idei versenyt követően eltervezték, az utóbbi hónapokban csak az utolsó simításokat hajtották végre. “Az útvonal nagyon érdekes. Példátlan és kemény terepen fog zajlani a küzdelem, és egy kisebb kihívást is beletettünk” – utalt a hatodik szakaszra a lengyel szakember, amely egy 15 km-es időfutam lesz, 415 méter szinttel megtoldva. A szakaszok közül három a sprintereknek, kettő a hegyi menőknek, egy pedig az összetett versenyzőknek kedvez. A verseny a dél-lengyelországi régióban zajlik majd, ahogy az a szakaszokból is kiolvasható.

Az első napon rögtön egy 220 km-es sík szakaszt láthatunk, amelyre Kielce és Lublin között kerül majd sor. A kézilabda csapatáról is híres város először ad otthont a verseny rajtjának. A szakasz különlegessége, hogy – bár hivatalosan sprintbefutó lesz –  az utolsó 300 méter egy 4%-os emelkedőt jelent, így nem biztos, hogy egy sprinter fogja magára ölteni a sárga trikót az első nap végén. A második szakaszra Chełm és Zamość között kerül sor, a 204 km két kategorizált emelkedőt tartalmaz. A harmadik etap lesz a leghosszabb a maga 230 kilométerével, és az alapvetően sík szakasznak a végére érkeznek meg a dombok, ráadásul egyből három is. Az utolsó domb kétszámjegyű emelkedőket is tartalmaz, és onnan már csak 15 km van vissza a célig, így a hegyi menők számára ez egy ideálisabb pálya lehet. A negyedik szakasz rövidebb lesz, azonban jóval több szintet tartalmaz, mint az eddigiek: Lesko és Sanok között közel 177 km vár a mezőnyre, három kategorizált heggyel. Az ötödik szakaszon újfent 200 fölé szalad a kilométer-óra számlálója, Łańcut és Rceszów között ráadásul megint csak sok rövidebb, de annál meredekebb emelkedőt tartalmaz az etap. A hatodik szakasz a már említett időfutam lesz: Szaflary-ból a bukovinai üdülőövezetet célozza meg a mezőny, amely egyúttal itt teker majd a legmagasabban a verseny során – közel 1000 méterrel a tengerszint felett. A hetedik szakasz végén valószínűleg sprintbefutót látunk majd: a 175 km-es etap Krakkóban végződik, és ugyan tartalmaz közel 2000 méter szintet, ezt a táv első felében gyűjtik össze a versenyzők, a második fele szinte teljesen sík. Erre a szakaszra marad az egész verseny egyetlen első kategóriás hegye, a Bieńkowka.

A mezőny az ország déli régióit barangolja be. Fotó: tourdepologne.pl

Összességében a lengyel körről elmondható, hogy azért hozzák hagyományosan az ország déli-délnyugati régióiba, mert itt lehet úgy összerakni egy-egy szakaszt, hogy az komolyabb emelkedőket is tartalmazzon, tekintve Lengyelország földrajzi adottságait. Ahogy majd a verseny során is látjuk, itt más típusú kihívást jelentenek a hegyek (vagy inkább dombok, hiszen némelyik az 500 métert sem éri el) a kerékpárosoknak: az időfutamot leszámítva csupa olyan emelkedő van, amely hosszúságát tekintve rövid, az emelkedés %-os mértéke azonban sokszor szalad kétszámjegyű tartományba. Ráadásul ilyen dombos-hegyes területből minden szakaszra bőséggel kijut, így az egész lengyel kör egy nagy hullámvasúthoz hasonlít leginkább.

A tavalyi lengyel körverseny Fabio Jakobsen és Dylan Gronewegen célegyenesben történő csatájáról és előbbi bukásáról marad emlékezetes, amely láttán csoda, hogy a Deceuninck-Quick Step holland kerekese egyáltalán visszaülhetett a nyeregbe. Az idei küzdelmekből az akkor még szintén a Quick Step alkalmazásában álló, a következő szezont azonban már az UAE színeiben kezdő João Almedia került ki győztesen, másodikként Matej Mohorić (Bahrain-Victorious), harmadikként pedig a hazaiak versenyzője, Michał Kwiatkowski (Ineos Grenadiers) zárt.

A 2022-es Tour de Pologne lesz a verseny 79. kiírása, sorozatban pedig a 71., mivel 1952 óta eddig minden évben megrendezték a viadalt. A lengyel körre a megszokott július végi-augusztus eleji időpontban kerül sor, tehát a két nagy háromhetes, a Tour és a Vuelta között. Az UCI versenynaptára szerint ez lesz a 2022-es World Tour-sorozat 22. állomása.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo