fbpx

XTR féláron? Majdnem! Sunrace MX8 és CN-11 teszt

Ha követed a tesztjeinket, akkor láthattad, hogy még tavaly érkezett hozzánk a Sunrace-től egy CSMX8-as lánckeréksor, és egy hozzá való CN-11S lánc is. Oké nem a legizgalmasabb téma ezeknek a tesztje, de akik aktívan bringáznak, azoknak bizony zsebbenyúlós tétel lehet a cserélgetésük.

Már a kézhezvételkor meglepett, hogy a sor mindössze 19900 Forintba kerül, a lánc pedig 15000-et kóstál. Előtte XTR-t használtam mindkettőből, így nagyon kíváncsi voltam, hogyan teljesít a csúcsok csúcsa után. A lecke tehát fel volt adva, de ha már olyan cégek is szerelnek vele mint többek között a Merida, akkor vélhetően nagy baj nem lehet velük.

Nyilván egzakt módon, mindenféle mérőműszerekkel nem tudtam letesztelni, hogy mekkora a lánc súrlódása meg hasonlók, ezért az elmúlt 25 év bringás tapasztalatára támaszkodtam, meg arra a két évre, amit az XTR-es bringámmal együtt töltöttem. Kicseréltem tehát a sort és a láncot, és elmentem vele tekerni. Most tudom, hogy sokan meg fognak kövezni érte, de nem éreztem érdemi különbséget sem váltásteljesítményben, sem gyorsaságban. Sőt leginkább semmit sem éreztem… Ami nagyon jó a Sunrace teljesítményére nézve, és bizony felvet néhány elméleti kérdést. Jelenleg egy XTR lánckeréksor olyan 80.000 Forintot kóstál. Igaz, megáll 330 grammban a súlya, és nem 485 mint az MX8-as, viszont nem is 11-46-os, csak 11-40-es, vagyis a nagy tányérban azért van pár gramm különbség. Természetesen, akinek a létező legkönnyebb kell, annak jobb választás az XTR, de vajon megér-e több, mint 60000 Forintos árkülönbözetet a nagyjából 100 gramm ami köztük van, főleg annak tekintetében, hogy semmilyen különbséget nem éreztem?

Ezt mindenki döntse el maga, nem szeretnék pálcát törni azok felett sem akik kitartanak és azok felett sem, akik inkább spórolnának. De azt megjegyezhetem, hogy van min gondolkodni. Persze teljesen más a leányzó fekvése, ha az XT sorhoz viszonyítjuk, ami valamivel többe kerül itthon mint 30000 Forint. És ezért 447 grammos 11-42-es lánckeréksort kapunk. Így már gyakorlatilag egy súlyban vannak, de az MX8-as közel fele annyiba kerül.

A lánc esetében már nehezebb a helyzet, mivel a CN-11S láncért 15000-et kell lerakni az asztalra, ami az XTR esetében 18890, az XT-nél pedig 14000 körül alakul. Az XT lánc 257 gramm, az XTR pedig 242 grammot nyom a mérlegen, amihez képest a CN-11XS 266 grammos, tehát még az üreges oldallapok ellenére is kicsit nehezebb, mint a konkurensei. Én mindig a szinergia híve voltam, tehát nem keverem az XTR hajtást XT lánccal, főleg nem más gyártótól származóval, így célszerű a Sunrace sorhoz is a hozzá való láncot megvenni, mivel ezek egymáshoz vannak tervezve, úgy működnek a legjobban (sőt az új 12 sebességes XTR például csak a saját láncával kompatibilis). De adok egy titkos tippet! Ugyan az üreges oldallemezek baromi jól néznek ki, de nézd meg a CN-11A láncot, ami súlyban ugyanannyi, de mindössze 9000 Forintba kerül, ami eléggé ütős ajánlat!

Mivel egy enduro bringába volt beépítve, ezért km nem ment bele túl sok (nagyjából 1000 km), ellenben a nagyon sok kis áttételen való mászás azért adja a terhelést, főleg a láncnak. A első nyúlási lépcsőt, a 0,75 mm-t sem érte még el, míg az XTR ugyanennyinél már lassan csereérett volt a közel 1,0 mm-es nyúlásával. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy a lánc élettartamát a megfelelő tisztítás és kenés nagyon nagyban meghosszabbítja! Tehát a tartóssággal szerintem nem lesz probléma, árban pedig sokat tudsz spórolni úgy, hogy a teljesítményről sem kell lemondanod. Ezek azért már megfontolandó indokok nem?

Itt pedig az összerakását láthatod, és azt, hogy mennyire zseniális a lánc stift amit bele kell rakni

A Sunrace termékeket megtalálhatod a hazai forgalmazó weboldalán

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo