fbpx

Tabló: Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület

 

A  következő sikeres dél-dunántúli egyesület bajnoki címeinek a számát nehéz megszámolni,  de azért Schneider Gábor kísérletet tesz erre és végigkalauzol bennünket a Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület múltjától a jövőbeli terveikig.tn_szszke2005 másolata

A “Tabló” célja: A Bikemag.hu szerkesztősége lehetőséget biztosít a hazai egyesületeknek, hogy egy riport keretében bemutatkozhassanak az oldalunkon és nem utolsósorban kifejezzék céljaikat, elvárásaikat a hazai kerékpáros sportéletben. Ha úgy tetszik, idővel megteremtve egy közös értékrend alapjait, fórumot adva a párbeszédnek, amibe bárki bekapcsolódhat, nem titkolt célunk megkönnyíteni az egyesületek számára egy közös irány kijelölését. Reméljük, hogy a tabló ezután is tovább bővül, nem szeretnénk kihagyni senkit, aki dolgozik a hazai kerékpársportért.

Az egyesület bemutatása:

Bikemag: Kérlek mutasd be néhány mondatban az egyesületeteket! (Mióta, hányan, hogyan, miből, milyen konstrukcióban működtetitek a csapatot?)

Schneider Gábor: A Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület 2000-ben alakult a helyi MTB, triál művelőinek kérésére. Az első évek után a nagyobb hagyományokkal rendelkező országúti szakág került túlsúlyba, a városunkban működő másik egyesületből hozzánk igazoló, serdülő korúaknak és nálunk kezdő fiatal országútisok kezdeti sikerei miatt is.

Egyesületünk fennállása óta folyamatosan évi több mint 50 versenynapot teljesítünk itthon és külföldön, talán emiatt is Pécsről, Bölcskéről és Pápáról igazoltak hozzánk utánpótlás korú sportolók és értek el magyar bajnoki címeket és dobogós helyeket országúton, pályán és cyclo-cross szakágban egyaránt.

Napjainkban is ezek a szakágak erősségeink. Tagjaink száma 20-30 fő között mozog, akiknek közös edzéseinket heti 6 alkalommal tartjuk Szekszárd környékén. A téli időszakban cyclo-cross, tornatermi, kondi, futás, úszás edzésekkel alapozunk, ill. hétvégi erdei túrákkal tesszük színesebbé a felkészülést. Kora tavasszal a horvát tengerpartra, nyáron pedig egy Tolna megyei kis faluba járunk edzőtáborozni már 5, ill. 10 éve, ami a csapatösszetartást leginkább szolgálja. A fentiekből következik, hogy az utánpótlás nevelést tartjuk a legfontosabbnak és ezekben a korcsoportokban értük és érjük is el a legnagyobb sikereinket.

Természetesen a nevünkből is következően amatőröknek, Mastereknek is támogatjuk felkészülését és versenyeztetését így itt sem maradnak, maradtak el a sikerek, amit több Országos Bajnoki cím és helyezés fémjelez.

nagyoliverhegyob2014

Bikemag: Milyen sporteredményeitekre vagytok a legbüszkébbek? 2014-ben és a múltban?

Schneider Gábor:

Országos Bajnoki győzelmeink 2014-ben (12):

Nagy Olivér (U19) Országos Hegyi Bajnokság
Fábián Csongor (U15) Országos Hegyi Bajnokság
Schneider Sebestyén (U15) Országos Kritérium Bajnokság, Országos Időfutam Bajnokság, Országos Pálya Bajnokság (2000 m)
Kocsis Tibor (Amatőr 20.) Országos Kritérium Bajnokság
Galyasi Gábor (Amatőr 30.) Országos Kritérium Bajnokság
Zádori Zalán (U13) Országos Pálya Bajnokság (1000 m)
Fábián Csongor (U15) Országos Pálya Bajnokság (Sprint), Országos Pálya Bajnokság (500 m)
Forró Lajos (U13) Országos Páros Bajnokság
Lévai Barnabás (U13) Országos Páros Bajnokság

13 Bajnoki ezüstérmünket Bán Benedek, Zádori Zalán, Fábián Csongor, Borsos Áron, Schneider Sebestyén, Balás Attila, Balázs Tibor és Kocsis Tibor szerezték.

7 Bajnoki bronzérmünket Fábián Ábel, Fábián Zalán, Forró Lajos, Schneider Sebestyén és Zádori Zalán szerezték.

Számtalan dobogós hely felkészülési versenyeken.

Magyar válogatott kerettagjaink világkupákon (U19):
– 2-szeres Nagy Olivér Tour of Istria Horvátország, Békeverseny Csehország
– 2 szeres Békeverseny Csehország, GP General Patton Luxemburg

Válogatott kerettagjaink külföldi nemzetközi többnapos versenyeken (U15):
– 2-szeres Fábián Csongor Kis Békeverseny Lanskroun Csehország, Olimpiai reménységek versenye Belgrád
– 2-szeres Schneider Sebestyén Kis Békeverseny Lanskroun Csehország, Olimpiai reménységek versenye Belgrád
– 1-szeres Genzler Tamás Kis Békeverseny Csehország

Legjobb külföldi eredményeink Fábián Zalánhoz fűződnek Szlovákiában Trnavában 3. Krupinán pedig 2. helyezést ért el U13 korcsoportban.

Legjobb nemzetközi eredményeink Magyarországon:
A 40. Gemenci Nagydíjon Nagy Olivér 1. Fábián Ábel pedig 2. összetett helyezést ért el az ifjúsági kategóriában a Román válogatott versenyzők előtt!

IF

Múltbeli legjobb eredményeink:

Elnökünk édesapám, Schneider Konrád 1956 óta folyamatosan a kerékpársportban tevékenykedik kezdetben versenyzőként később, edzőként, majd sportvezetőként jelentősebb „munkái”:
– 1970-es évek elejétől edző Szekszárdi Kerékpársport felvirágoztatása Szekszárdi Szövetkezeti Spartacus SK.
– 1975. Gemenci Nagydíj többnapos Nemzetközi kerékpárverseny életre hívása.
– 1980 Moszkvai Olimpia 3 Szekszárdi Olimpikonja: Halász László, Halász Zoltán országúton, Pálinkás Csaba pályán
– 1980-as 90-es években az ifjúsági és felnőtt országúti és Terep szakág Szövetségi Kapitánya: Béke versenyeken (Berlin-Prága-Varsó), Osztrák körversenyeken, Jugoszláv körversenyeken, Amatőr Girokon, Líbiai körversenyen, Világbajnokságokon (Bécs, Prága, Firenze, Peruggia, Stuttgart, Koksijde…)

Legjelentősebb eredmények:
– Pálinkás Csaba Bécsi Ifi VB 6. hely pályán, 1000m csúcstartó
– Halász László Havannai Nagydíj győztese, Jugoszláv Körverseny 2. helyezett, 2-szeres Gemenci Nagydíj összetett győztes
– Halász Zoltán a Béke versenyen Lengyelországi összetett győztes Világbajnokok és későbbi Tour de France győztes előtt (Laurent Fignon, Olaf Ludvig). Három nagy Nemzetközi verseny győztese egy évben: Gemenc Kupa, Mecsek Kupa, Pannónia Kupa
– Sajó Péter IBV győztes Bukarestben

– Auth László, Reibling Péter, Jávor Péter, Ujvári Balázs, Kasza Zoltán és Sándor … számtalan Magyar Bajnoki cím birtokosai válogatottak.

Egyedi Zoltán Budapest – Bécs Nemzetközi verseny győztese, Magyar Bajnok és Mecsek Kupa Nemzetközi kerékpárverseny többszörös szakasz győztese

Steig Csaba Barcelona Olimpikonja, 2-szeres Gemenci Nagydíj összetett győztes, többszörös Magyar Bajnok

Istlstekker János Magyar körverseny összetett 2. hely (1 mp hátrány !), Trofeo Karlsberg Németország szakasz 3, Magyar Bajnok, Olasz, ausztrál Világbajnokságok részvevője

Arató Dávid sokszoros korosztályos Magyar Bajnok és válogatott, Tour Of Istria ifjúsági világkupa verseny szakasz 2. hely, 5 évig Olaszországban profiskodó kerékpáros későbbi 2-szeres Gemenci Nagydíj összetett győztes

Arató Gábor korosztályos többszörös Magyar Bajnok

Ágoston Péter Azúr Hotel Kupa négy szakaszos (…az utolsó szakasz a 200 km-es Balaton „kerülő” volt ! ) Nemzetközi verseny összetett győztese ifiként

Madaras Zoltán sokszoros korosztályos Magyar Bajnok és válogatott

Még néhány ma is aktív név, aki utánpótlás korában nála kezdett és/vagy néhány évig nála nevelkedett:

Csomor Zoltán, Ivanics Gergő és Vanik Zoltán

Edző, jómagam Schneider Gábor 1984 óta folyamatosan a kerékpársportban tevékenykedem kezdetben versenyzőként később, edzőként, majd sportvezetőként jelentősebb állomások
– 1986-ban Videoton Kupa nemzetközi kerékpárverseny legjobb ifjúsági versenyzője 1. szakasz abszolút 2. helyezettje.
– 1988-ban Wien-Gresten-Wien versenyen egy mezőnyben versenyeztem az egyik legnagyobb későbbi sztárral Mario Cippolinivel
– 1989-ben első válogatott versenyemen az Osztrák körversenyen legjobb Magyar versenyző
– 1992-ben Terep Magyar Bajnok
– 1994-ben Belgiumban (Koksijde) Cyclo -Cross VB-n válogatott
– 1995-ben Gemenci Nagydíj összetett 8. helyezett, legjobb szekszárdi második legjobb magyar versenyző.
– 2003-ban országúti ifjúsági Magyar válogatott felkészítő edzője
– 2012-től U15 és U17 korosztály megbízott országúti Szövetségi Kapitánya.

Legjelentősebb eredmények:

Haiszer Ákos Tour Of Istria ifjúsági világkupa verseny kétszeres szakasz és összetett 5. hely legnehezebb, 2. szakasz csapat második hely. (18 nemzet 25 csapatából !) szekszárdi színekben, kanadai Hamiltonban rendezett világbajnokságon ifjúsági válogatott tagja, később Luxemburgban profiskodó többszörös Magyar Bajnok és válogatott kerékpáros.

Liska Gergely Maribori világkupa verseny szakasz 4. hely, Tour Of Istria ifjúsági világkupa verseny, legnehezebb 2. szakasz csapat második hely. (18 nemzet 25 csapatából !) szekszárdi színekben, kanadai Hamiltonban rendezett világbajnokságon ifjúsági válogatott tagja, többszörös Magyar Bajnok és válogatott.

Szilágyi Döme többszörös Magyar Bajnok és válogatott, Tour Of Istria ifjúsági világkupa verseny, legnehezebb 2. szakasz csapat második hely. (18 nemzet 25 csapatából !). szekszárdi színekben.

Bischof Bálint Szlovák nemzetközi kritérium verseny győztese, Magyar Bajnoki ezüstérmes és válogatott

Tóth Dániel Magyar Bajnoki ezüstérmes és válogatott

Dévai Dániel Magyar Bajnok és válogatott

Prantner Anita sokszoros Magyar Bajnok és válogatott

Valkó András és Vajda Adrián Bajnoki dobogósok és válogatottak

Nagyernyei Bence Szlovákiában Trnavában győztes U19 korcsoportban, többszörös Magyar Bajnok és válogatott

Fábián Ábel többszörös Magyar Bajnok és válogatott

… és a fent említett 2014. év eredményei

bianchikupa2013fabianabel_nagyoliver

Bikemag: Mivel foglalkozik az egyesületetek? (Például: utánpótlás nevelés, válogatott versenyzők kitermelése a hazai kerékpársport számára, részvétel hazai vagy nemzetközi versenyrendszerben, részvétel tömegsport rendezvényeken, versenyszervezés, stb. Prioritások a felsoroltak között?)

Schneider Gábor: A fenti kérdésben szereplő sorrend a prioritás számunkra.

Bikemag: Milyen versenyrendszerben versenyeztek/versenyeznétek (amennyiben jelenleg nincs ilyen) szívesen?

Schneider Gábor: Még több hazai nemzetközi verseny és külföldi elsősorban környező országokban zajló (Szlovák, Osztrák, Szlovén, Szerb és Horvát) versenyeken való részvétel több támogatással.

csapat2014

Bikemag: Ha van ilyen, mi a legfőbb hiányossága a magyarországi versenyrendszereknek?

Schneider Gábor: A hagyományos, a már említett külföldi versenyrendszerekhez illeszkedő hazai verseny időpontok meghatározása, amiben az elmúlt években javulás tapasztalható. A hazai amatőr kupákban az igazolt utánpótlásunk versenyeztetésének támogatása, a helyenként népes csapattal résztvevő egyesületek többlet terheinek (borsos nevezési díjak) kompenzálásával, enyhítésével.

Bikemag: Milyen hosszú távú céljaitok vannak az egyesületben? 

Schneider Gábor: Az egyesületünk legfontosabb hosszú távú célja, hogy Szekszárdnak újra ütőképes felnőtt (és/vagy U23) csapata legyen válogatottakkal és Olimpikonokkal.

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

Bikemag: Mi szükséges ahhoz, hogy ezeket a célokat elérhessétek?

Schneider Gábor: Már az utánpótlás legalsó korcsoportjától való céltudatos, következetes, folyamatos szakmai munka feltételeinek megteremtése.

Bikemag: Milyen forrásokból működtetitek az egyesületet, milyen forrásokból tervezitek a jövőben működtetni?

Schneider Gábor: Egyesületünk elsősorban a városunkban működő kisebb-nagyobb vállalkozások támogatásaiból, városi és országos pályázatokból, tagdíjakból és utoljára, de nem utolsósorban a szülők utazásokhoz és a szállásokhoz való áldozatos anyagi hozzájárulásainak segítségével tartja fenn magát.

Részvétel a kerékpáros közéletben:

Bikemag: Tagegyesületként részt vettetek-e az utóbbi években a szövetség munkájában, részt vesztek-e a közgyűléseken? Mi jut eszetekbe először, amit megemlítenétek, hogy a ti nevetekhez fűződik a hazai klubéletben/versenyrendszerben?

Schneider Gábor: Folyamatosan részt veszünk főleg az MKSZSZ munkájában és az MKSZ közgyűlésein is. A munkában való részvételünket leginkább az jellemzi, hogy fennállásunk alatt rendeztünk a korábbi években nyílt Tolna megyei bajnoki sorozatot, amely hegyi, országúti, időfutam, pálya, kritérium és cyclo-cross (terep), valamint diákolimpiai döntőt is magában foglalt. Ezek az évek alatt önálló versenyekké alakultak, mint 2004 óta az országos évadnyitó verseny és a Sajó Péter nemzetközi többnapos emlékverseny elsősorban az utánpótlás számára. Rendeztünk utánpótlás időfutam és országúti bajnokságot 2013-ban, Gemenci Nagydíjat 2010-ben és 2011-ben, Országos Diákolimpiai döntőt 2006-ban és Országos kritérium bajnokságot már alakulásunk évében, 2000-ben. Ezen kívül számtalan Magyar Bajnokot és korosztályos válogatottat adtunk elsősorban az országúti, pálya és cyclocross szakágnak.

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

Bikemag: Véleményed szerint egy kerékpáros szövetségnek miben kellene segítséget nyújtani számotokra, hogy az egyesület céljai könnyebben elérhetők legyenek nektek? Vagyis konkrétan a szövetségtől mit vártok el, mit tegyen a ti egyesületetekért?

Schneider Gábor: Értékeljék a jelenlegi és eddigi a magyar kerékpársportban végzett munkánkat és ennek arányában becsüljenek meg bennünket erkölcsileg és lehetőség szerint anyagilag is.

Bikemag: Mi az a három legfontosabb dolog szerintetek, ami az ismert keretek között fő céljaként fogalmazhat meg a kerékpáros szövetség?

Schneider Gábor: Utánpótlás nevelés mennyiségének és minőségének (korszerű edzésmódszerek, edzőtáborok, válogató és felkészülési versenyek) és nemzetközi versenyeztetésének segítése már U13 korcsoporttól. Az egyesületek támogatása, a magyar bajnoki versenyrendszerben, ill. a hozzá szervesen kapcsolódó nemzetközi versenyeken való részvétel és eredményesség arányában. Az utánpótlásból „kiöregedő” versenyzők jövőképének erősítése, tartós sportkarrierjük elősegítésére irányuló (lobbi) tevékenység.

Bikemag: Egy működő kerékpáros szövetség tevékenységével kapcsolatban miről szeretnétek folyamatos tájékoztatást kapni?

Schneider Gábor: Röviden minden érdemi változásról.

Bikemag: Mi a véleményetek egy jövőbeni egyszövetségi rendszerről, külön adminisztrációval működő szakági szövetségek nélkül?

Schneider Gábor: A szakágak önállóságát támogatjuk közös adminisztráció mellett.

Bikemag: Egyéb fontos közlendő, amit szeretnétek megosztani a nyilvánossággal?

Schneider Gábor: A közúti forgalomban való részvétel feltételeinek enyhítésére vonatkozó lobbi tevékenységet is szorgalmaznánk a kivételes szabályozás kialakítására külföldi működő példákhoz hasonlóan, pl. útszakaszok használata csak licences versenyzők számára!

Szerkesztői lábjegyzet: A Bikemag.hu-n szeretnénk lehetőséget adni mindazoknak, akik aktívan dolgoznak, értéket teremtenek a kerékpársportban. Aki tehát minderről a munkáról be szeretne számolni weboldalunkon keresztül, nyitott kapukat dönget, bármikor megkereshet a megadott elérhetőségeken. Miután a napokban komoly erősítés történt a Bikemag stábjában, 2015-re tovább gondoltuk az egyesületek bemutatását, és szeretnénk újra felpezsdíteni a fórum-életet is, külön felületet adva ennek a bizonyos “Tablónak”. Addig is a “Tabló: a magyar kerékpársport körképe”-sorozat cikkeit a Tabló menüpont alatt kereshetitek majd vissza, szólhattok hozzá. Ha valaki kimaradt, de úgy érzi ott lenne a helye a Tablón, ne habozzon írni nekünk!

A hosszú távú párbeszéd jegyében:

Takács Tamás tt@bikemag.hu

Tóth András andras.toth@bikemag.hu

.
.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo