fbpx

Tabló: Superior Team Sopron Egyesület

Egy újabb frissen alakult kis csapat, a Superior Team Sopron, mutatkozik be Tabló sorozatunk keretein belül.

A “Tabló” célja: A Bikemag.hu szerkesztősége lehetőséget biztosít a hazai egyesületeknek, hogy egy riport keretében bemutatkozhassanak az oldalunkon és nem utolsósorban kifejezzék céljaikat, elvárásaikat a hazai kerékpáros sportéletben, hasonló kérdésekre válaszolva. Ha úgy tetszik, megteremtve egy közös értékrend alapjait, fórumot adva a párbeszédnek, amibe bárki bekapcsolódhat, nem titkolt célunk megkönnyíteni az egyesületek számára egy közös irány kijelölését. Reméljük, hogy a tabló ezután is tovább bővül, nem szeretnénk kihagyni senkit, aki dolgozik a hazai kerékpársportért.

Bikemag: Kérlek mutasd be néhány mondatban az egyesületeteket!

Rosenmayer András: A budapesti székhelyű Superior MTB Team csapatrégiójaként 2018 januárjában alakult meg a Superior Team Sopron Egyesület, így egy új alternatívát kínálunk a kerékpársport szerelmeseinek Sopronban és környékén. A csapaton belül közös edzéseket, edzőtáborokat szervezünk, valamint már az első szezontól tervezzük a magyar és nemzetközi versenyeken való részvételt. Egyesületünknél két fő szakág van, a mountainbike és az országúti kerékpár, de szezonálisan cyclocross versenyeken is részt veszünk. Az amatőr versenyzők, bringások mellett hobby kerekeseket is szívesen látunk körünkben!


Bikemag: Milyen sporteredményeitekre vagytok a legbüszkébbek?

Rosenmayer András: Mivel csapatrégiónk mindössze pár hónapja alakult, ezért közös, illetve egyéni eredményeink még nincsenek. 2018-ban az a célunk, hogy minél több versenyen megjelenjünk, és lehetőleg minél jobb eredményeket érjünk el!

Bikemag: Mivel foglalkozik még az egyesületetek?

Rosenmayer András: Fontos célkitűzésünk, hogy a soproni kerékpáros életet fellendítsük! Partnereink, támogatóink bizalmát élvezve lendületesen kezdtük meg a működést, sok segítő szándék nyilvánult meg felénk, reméljük még több kapcsolatot tudhatunk majd magunk mellett és talán a jövőben megpróbálkozhatunk a versenyszervezéssel is!

Bikemag: Mi jut eszetekbe először, amit megemlítenétek, hogy a ti nevetekhez fűződik a hazai klubéletben/versenyrendszerben?

Rosenmayer András: Regionálisan tudunk ilyet felmutatni: tudtommal elsőként szerveztünk Sopronban külön országúti szakosztályt!


Bikemag: Milyen versenyrendszerben versenyeztek/versenyeznétek (amennyiben jelenleg nincs ilyen) szívesen? Ha van ilyen, mi a legfőbb hiányossága a magyarországi versenyrendszereknek?

Rosenmayer András: Csapatunk elsősorban olyan versenyeken indul, melyek Sopronhoz viszonylag közel fekszenek, jól megközelíthetők. Ez persze nem zárja ki a távolabbi versenyeket sem, de főként ezekre koncentrálunk. Az MTB szakág idén elsősorban maratonokon indul, bízom benne, hogy jövőre már megpróbálkozunk az XCO-val is. Országúti csapatunk egyaránt részt vesz csapat és egyéni időfutamokon, maratonokon és teljesítménytúrákon.

Bikemag: Milyen hosszútávú céljaitok vannak az egyesületben?

Rosenmayer András: Egy-két éven belül szeretnénk elindítani egy esetleges utánpótlás programot, de erről még kicsit korai beszélnünk. Nagyon sok mindennek kell még kiderülnie, lényeg az, hogy ha lehetőségeink engedik, a felnőttek mellett gondolni fogunk a kicsikre is

Bikemag: Mi szükséges ahhoz, hogy ezeket a célokat elérhessétek?

Rosenmayer András: Sokkal több idő, amit a sportra, elsősorban pedig a heti edzésekre tudunk fordítani. Természetesen kell egy képzett edző is, aki be tudja vállalni ezt az igencsak megterhelő feladatot. Ugyancsak fontos, hogy olyan gyerekeket és szülőket sikerüljön a bringázás ügye mellé állítani, akik elkötelezettek és anyagilag is tudnak erre áldozni, hiszen ez nem egy olcsó sport. Bízunk benne, hogy sikerül!

Bikemag: Milyen forrásokból működtetitek az egyesületet, milyen forrásokból tervezitek a jövőben működtetni?

Rosenmayer András: Az újbudai egyesületünkhöz tartozunk, mint csapatrégió, tehát anyagilag nem vagyunk függetlenek! A tagdíj és szponzori támogatás jelentik a legfőbb forrásokat.


Bikemag: Ha az egyesületek támogatóit nézzük, akár szponzor támogatókat, akár kerékpáros szövetséget, véleményed szerint miben kellene segítséget nyújtani számotokra, hogy az egyesület céljai könnyebben elérhetők legyenek nektek?

Rosenmayer András: Úgy gondoljuk, hogy a versenyekre való eljutás, nevezési díjak, esetleg szállás, igen komoly költségeket jelentenek, tehát egy ebben megnyilvánuló segítség nagyon sokat jelentene!

Elérhetőségeink:
superiorsopron@gmail.com
www.superiorsopron.hu
https://www.facebook.com/Superior-Team-Sopron-2466867186713411/

A Bikemag.hu-n szeretnénk lehetőséget adni mindazoknak, akik aktívan dolgoznak, értéket teremtenek a kerékpársportban. Aki tehát minderről a munkáról be szeretne számolni weboldalunkon keresztül, nyitott kapukat dönget, bármikor megkereshet minket a janos.markus@bikemag.hu címen.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo