fbpx

T-Systems EliminaTour – Szentendre – videókkal frissítve

A T-Systems Elimina Tour második futamát, a BMW Szentendre Nagydíjat szombaton rendezték a Duna-parti városban. A múltkorinál némileg népesebb mezőnyben ismét a szlovén Miha Halzer volt a leggyorsabb.

fotó: ebike.hu

A váci futam után a szervezők által kiadott információk ellenére is sokakat meglepett, hogy milyen technikás pályán rendezik a futamot. Tény, hogy csupán annyi egyezőséget mutatott a váci pályával, hogy ez is 1 kilométer és néhány méter hosszú volt. Ezen kívül talán semmit. De komolyan.

A váci pálya egy viszonylag sík és egy lépcsőn leguruláson kívül más technikás elemet nem nagyon tartogatott. Mondhatni országútis pálya volt. A szentendrei már kevésbé volt kényeztető: a pálya szinte végig macskakövön haladt, a lépcsőkből is több jutott és már nem csak lefelé, de felfelé is meg kellett küzdeni velük nem beszélve egy szűk sikátorról. A tavaszi szentendrei city cross versenyből több szakasz is szerepelt az Elimina Tour pályájában.

A macskakövön, a lépcsőkön és a sikátoron kívül még a szintkülönbség is befolyásolta a verseny végeredményét. A pálya utolsó néhány száz méterén még egy rövid – 50 méteres -, de viszonylag meredek, majd végül egy lankásabb 100 méteres szakasz után fordulhattak rá a versenyzők a célegyenesre.

A lépcső, amire 90 fokban kellett ráfordulni és állítólag Miha Halzer még itt is tekert - fotó: ebike.hu

A menetrend a szokásos volt: 14:30 után az időmérő futamokkal vette kezdetét a rendezvény. A legjobb 32 időeredményt elérő versenyző továbbjutott a döntőkbe, ahol négyesével rajtolva döntötték el a továbbjutás sorsát.
A külföldiek aránya megnőtt, összesen 9 szlovén és román versenyző jött el. A szlovéneknek valószínűleg Miha Halzer első futambeli győzelme hozta meg a kedvét a részvételhez, ami ezúttal is jól sikerült számukra.

Aki kilátogatott a versenyre, izgalmas és látványos futamokat láthatott. A szervezők élő közvetítésének köszönhetően pedig olyanokhoz is eljutott a verseny, akik nem tudták a helyszínen végigkövetni az eseményeket. Így az otthonukba költözött a verseny hangulata. A “száguldó riporter” szerepét pedig Balogh Zoli töltötte be, aki nem kímélte a versenyzőket, szinte mindenkinek gyakorolnia kellett, hogyan adjon interjút a tévének…

fotó: ebike.hu

A döntőben a leggyorsabb most is Miha Halzer volt, mögötte Csielka Márk és Korosec Rok és Hribovsek Bostjan végzett.
Úgy tűnik, Márknak fekszik ez a versenyforma, hiszen most is legjobb hazai versenyzőként állt a dobogó második fokára. Ez elismerésre méltó, hiszen mögötte végezett több szlovén bajnok is.

fotó: ebike.hu

A világkupa futamokon is remekül szereplő Miha Halzer ismét 1000 euróval lett gazdagabb, míg a további három helyezett 500, 300 és 200 euróért bringázott ezen a napon. A kiterjesztett díjazásnak köszönhetően még a 16. helyezett is 10 euróval a zsebében térhetett haza a versenyről. Így bátran mondhatjuk, hogy nagyvonalú és profi szervezéssel van dolgunk.

A szlovén győztes így nyilatkozott újabb sikeréről:

„Szerencsére nagyszerű napot fogtam ki, ismét! Úgy érzem az igen dinamikus és technikás pálya előnyömre szolgált, sokszor már a lépcső után leszakítottam ellenfeleimet. A döntőben két szlovén társammal és a magyarok kiemelkedő tehetségével, Márkkal kerültem össze. Nagyszerű verseny volt, nagyon élveztem a pályát, sokkal jobban, mint a vácit, pedig az is nagyon élvezetes volt. Szeretném kiemelni ismét a szervezők munkáját, megint egy gyönyörű városban rendeztek, nagyon profi versenyt. Sajnos a következő fordulót ki kell hagynom a világbajnokság miatt, de alig váron, hogy Budapesten ismét rajthoz álljak az Elimina Touron.”

A díjátadó után autogramot osztogató, méltán egyre népszerűbb hazai versenyző Csielka Márk ekképpen nyilatkozott a sajtónak:

„A szentendrei Elimina Tour futam igen technikás pályán került megrendezésre. Főleg akkor volt nehéz, ha az ember gyorsan is akart rajta végighaladni. Rengeteg szűk kanyar, lépcsők, és meredek emelkedők tarkították utunkat. Az időmérő futamom sajnos nem sikerült úgy, ahogy szerettem volna. Egyrészt kiléptem a pedálból rögtön a rajt után, másrészt a lábaim sem úgy taposták a pedált az emelkedőkön, mint ahogy azt elvártam volna tőlük, így végül a 8. időt futottam. A következő futamokban kezdtem újra magamra találni, menetről menetre jobban éreztem magam. Eljutottam az elődöntőig, ahol izgalmas dolog történt. Megint a start után volt egy kis malőr, ugyanis leesett a láncom. A három másik ellenfelem így kissé eltávolodott tőlem. Hirtelen lepergett bennem, hogy ez a futamom elment és búcsút inthetek a döntőnek. Miközben ez a gondolat végig futott bennem, ismét tökéletesen kezdtek el pörögni a lábaim, meg tudtam újulni, nem akartam belenyugodni a történtekbe és az ellenfelek után eredtem. A futam végére egyesével mindenkit megelőztem és az 1. helyen jutottam tovább a nagydöntőbe, ahol három szlovén ellenfél várt rám. Végre jól sikerült a rajtom, Miha Halzer mögé sikerült beraknom a kereket. Rajt-cél 2. helyet arattam. Az utolsó hosszabb emelkedőn még közeledtem hozzá, de nem értem utol őt, megint nagyon gyors volt. Nagyszerű verseny volt, elképesztően izgalmas, mentálisan is nagyon próbára tett! Alig várom a következő állomásokat.”

Végeredmény:

1. Halzer Miha Energija Team
2. Csielka Márk EuroOne-Waberers-Cube
3. Korosec Rok Calcit Bike Team GT
4. Hribovsek Bostjan Calcit Bike Team GT
5. Fenyvesi Péter Bringabanda SC SWAT
6. Szalay Péter X2S Haibike Team
7. Specziár Viktor Balaton Cube Team
8. Vigh Zoltán Bianchi Club KE

A következő futamra Nagykanizsán, szeptember 8-án kerül sor. Reméljük, hogy ott még izgalmasabb futamot láthatunk még több résztvevővel.

A Bringa TV videója:

A SteveStudio videója:

ELIMINA TOUR 2012 SZENTENDRE from SteveStudio.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo