fbpx

Elhunyt Veszelovszki Zsolt. Utólag is köszönünk mindent!

Hosszú betegség után 54 éves korában szombaton elhunyt Veszelovszki Zsolt, bringás, akire nehéz megtalálni a megfelelő jelzőt, ha szeretnénk elköszönni tőle egy kerékpáros portál cikkén keresztül…

Port.hu mezben

Port.hu mezben

10 éve ismertem meg a nyomtatott velo főszerkesztőjeként, Zsolt akkor az általa alapított Port.hu tulajdonosa volt, Szilasi Laci mutatta be, hogy van egy barátja, a „portos” Zsolt, akivel érdemes beszélni a magazin dolgairól: „Ne lepődjek majd meg, kicsit máshogy működnek a fejében a fogaskerekek, mint az átlag embereknek. Amúgy bringázik, az ezredforduló után újraélesztett Tour de Hongrie-t is támogatta a Port.hu segítségével.”

Veszelovszki Zsoltban egyszerre megvolt a precíz, mérnöki gondolkodás, megvolt benne a szabadságot kereső bringásokra jellemző kalandvágy és ott volt benne az okos üzletember is. Úttörő volt a hazai internet bizniszben, a Port.hu programmagazin a magyar határokon is átnyúló sikertörténet volt.

Mikor Zsolt megvált a Port.hu-tól, a térképeiről ismert Cartographia céget vásárolta meg, a tervek között további bringások számára is hasznos alkalmazások szerepeltek… De az elmúlt évtized során volt az MKSZ elnökségi tagja, a Magyar Kerékpárosklub elnökségi tagja évekig, társtulajdonosa a Bringamédia Kft-nek. 30 éve kerékpározott Budapesten, az első klasszikus városi bringások között volt.

Jobbról László Jánossal, aki a városi bringás mozgalom motorja volt.

Jobbról László Jánossal, aki a városi bringás mozgalom motorja volt.

Térjünk azonban vissza 2007. környékére, mi akkor 30 évesek sem voltunk, Zsolt egy étteremben találkozva adott időnként tanácsokat, hogyan is kellene ezt csinálni, mire figyeljünk stb. Fura figura volt első ránézésre, nagydarab mackó, torzonborz hajjal, akkoriban egy összecsukható bringával karikázott összevissza Budapesten, de feltűnt a hazai mountain bike maratonokon, és sok más bringás rendezvényen.

Mindig volt pár olyan megjegyzése, ami nekünk magunktól nem jutott volna eszünkbe. De ezzel nem csak mi voltunk így, hanem a kerékpáripar, vagy a kerékpársport más hazai szereplői, akiket nem csak anyagilag támogatott, Forintos tanácsai egy-egy beszélgetés során sokkal többet értek. Tudása itt van, beépült, körülvesz minket.

Ha mondjuk egy hete neveket kellett volna felsorolnom, kik tesznek igazán sokat Magyarországon a kerékpározás fejlődéséért, őszintén bevallom, talán eszembe sem jutott volna a neve. Nem is nagyon találkoztunk az utóbbi időben, nem is tudtam a betegségéről. Lehet kicsit pátoszosan hangzik most a szomorú hírt követően, de Zsolt a világot építette, nem a saját személyi kultuszát…

Furcsa most belegondolni, hogy tulajdonképpen végig ott volt a magyar bringás élet hátterében, óriási része volt a hazai kerékpáros kiállítás, a Bringaexpo életre hívásában is, de valahogy mindig a függönyök mögött maradt. Nem készültek vele interjúk, mint a kerékpáripar, vagy a kerékpársport, vagy a jóégtudja minek a megmentőjéről, ritkán pózolt a fényképeken még olyan eseményeken is, melyek nélküle nem jöhettek volna létre…

Azokat a bringásokat, akik most olvassák ezeket a sorokat, de esetleg nem sokat mond nekik Veszelovszki Zsolt neve, csak arra kérném higgyék el, olyasvalaki távozott közülünk, akinek nagyon sokat köszönhetünk. És ha ma, Mindenszentek napján mécsest gyújt szeretteiért, jusson eszébe az a magas, hosszú hajú fickó is, aki ott forgolódott a színpad mögött szinte minden fontosabb kerékpáros rendezvényen…

Utólag is köszönünk mindent Zsolt, nyugodj békében és a Bikemag teljes stábja nevében szeretnénk kifejezni őszinte részvétünket családodnak!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo