fbpx

Bemutatkozik a BME Cycling

Ébredezik hazánkban az egyetemi kerékpáros élet, ennek egyik jó példája a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudomány Egyetemen működő BME Cycling egyetemi kerékpáros csapat, ahol szervezett körülmények között bringázhatnak a hallgatók. Bár nem rendelkezik óriási múlttal a csapat, eseményeivel már felhívta magára a figyelmet. A BME Cycling egyik alapítója, Forintos Norbert mutatja be nekünk a csapatot.

Bikemag: Kérlek mesélj a BME Cycling-ról! Mikor, milyen céllal alapítottátok, hogyan indult a csapat?
Forintos Norbert: A csapatot 2017 nyarán kezdtem el szervezni volt hallgató társaimmal. Célunk az egyetemi bringások összefogása és a kerékpáros élet fellendítése a budapesti egyetemeken. Első sorban országútisokat célzunk, de tagjaink közül sokan érdekeltek a mountainbike különböző szakágaiban. Az első közös edzéseket 2017 szeptemberében kezdtük, ekkor heti egyszer tekertünk egy kétórás edzés keretében. Télen bringa-specifikus erősítéséket tartottunk, valamint ketten részt vettünk a cyclocross magyar kupafutamokon.

Csapatunk 2018-ban egy viszonylag nagy fejlődésen ment keresztül: a csapatlétszámot növelni tudtuk, az edzéseinket és programjainkat is egyre többen látogatják.
Az edzések mellett klubesteket tartottunk, ezek között volt filmvetítés, kötetlen beszélgetés, valamint rendeztünk egy sporttáplálkozási előadást, ahol Dr. Bakanek György és Janota Zoltán voltak az előadók.

Online felületeink:
facebook | Strava | Instagram | #BMECycling

Bikemag: Az, aki kicsit jobban benne van a hazai kerékpáros életben, már biztos találkozott a BME Cycling Tour 2018-cal a közösségi médiában. Mi is volt ez a rendezvény pontosan?
Forintos Norbert: Teljes kíséréses túra Közép-Magyarország tájain, ahol volt felvezető motoros, autós kísérés, szervizelés menet közben és a szállásokon, ezért a résztvevőknek csak a tekerésre kellet koncentrálniuk. A táv 4 nap, 560 km volt, fényképes összefoglaló a szombati és vasárnapi napokról a linkelt albumban látható.

Bikemag: A 2018 volt az első teljes szezonotok, milyen eredményeket értetek el a versenyeken?
Forintos Norbert:
Biciklikk Kritériumverseny elit kategória II. helyezés
MEFOB Kerékpáros időfutam csapat verseny II. helyezés.
Magyar cyclocross bajnokság elit kategória 5. helyezés

Bikemag: Milyen terveitek vannak 2019-re?
Forintos Norbert: “Edzéstervezés alapok” előadás, előadó Nagy Zsolt, végzős TF-es hallgató, edző a Superior MTB Team utánpótlás csapatnál. Az előadás nyílt, elsősorban amatőr kerékpárosokat és triatlonistákat hívunk meg.

BME Cycling Tour rendezvényünket idén csillagtúra jelleggel szervezzük meg, amelynek központja Párkány (Štúrovo) lesz. A három szakasz változatos tájakat ígér: a klasszikus Kínok Kínja útvonala a Pilisben, egy 140 kilométeres kör Szlovákiában és egy erőviszonyokhoz adaptálható barangolás a Börzsönyben. A résztvevők a szálláson, teljes ellátáson kívül autós és motoros kísérést, profi fotós által készített képeket, folyamatos frissítési lehetőséget, és rendelkezésükre álló szervizt kapnak.

Összegyetemi Kerékpáros Nap, amelyet az Összegyetemi Sportnap keretein belül hozunk létre. Az esemény célja a kerékpáros közlekedés, a közösségi bringahasználat és nem utolsó sorban a sport célú kerékpározás népszerűsítése a budapesti egyetemisták körében.

Ősszel “Hegyi időfutam és Everesting Challenge” eseményt célozzuk meg. A Gellért térről a Citadelláig vezető útvonalon, Budapest szívében lehet összemérni az erőt és kitartást 1, 10, 20, 48 vagy 88 körön. A 88 körhöz tartozó szintemelkedés eléri a 8848 métert, azaz a Mont Everest magasságát.

Idén is folytatjuk nyílt edzéseinket, a még hidegebb időben erősítő edzéseket tartunk a BME sporttelepén, tavasztól pedig közös, erősítő és technikai fejlesztő tekeréseket tervezünk több szinten: a közös gurulásokra vágyóktól az idei MEFOB versenyekre készülőkig mindenkinek megfelelő intenzitással.


Bikemag: Hogyan képzelitek a további fejlődést?
Forintos Norbert: A csapat fejlődéséhez és rendezvényeink lebonyolításához támogatókat keresünk. A felajánlásokkal tovább népszerűsítenénk a kerékpársportot a hallgatók körében, valamint a hallgatók sportolási és kikapcsolódási körülményeinek, illetve az általunk rendezett események színvonalának emeléséhez járulnának hozzá.

Bikemag: Köszönjük és sok sikert!

Fotók: Fejes Bence

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo