fbpx

Augusztus 29-én rajtolhat a Tour de Hongrie!

Augusztus 29-szeptember 2.

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség nyilvánosságra hozta a módosított 2020-as országúti versenynaptárt, amelyben remek időpontot kapott a Magyar Körverseny: augusztus 29. és szeptember 2. között kerülhet sor a 41. Tour de Hongrie-ra, amely ugyanazon a napon rajtol majd, mint a sportág legendás versenye, a Tour de France.

Fotó: Vanik Zoltán

Az új időpont szerint a legrangosabb magyar verseny a nyár utolsó hétvégéjén, augusztus 29-én szombaton kezdődik és szeptember 2-án szerdán ér célba. Kedvező a helyzet abból a szempontból is, hogy ebben az időszakban a Tour de France mellett nincs másik World Tour-viadal, így van esély a topcsapatok közül is néhányat – újra – idecsábítani.

„Nagyon örülök, ez volt a lehetőségekhez képest a legjobb időpont számunkra – fogalmazott Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője. – Elsőre talán furcsának tűnhet, hogy miért jó a Francia Körversennyel egyidőben versenyt rendezni, de véleményem szerint ez számunkra ugyanolyan jó, mint a Giro d’Italia alatt. Úgy tudjuk, hogy az adott időpontban a Tour de France mellett nem lesz másik World Tour-verseny, vagyis a naptár alapján jó esélyt látunk arra, hogy akár World Tour-csapatok is az indulóink között lesznek.”

Ami a tervezett útvonalat illeti, a főszervező elmondta, az eredetileg kialakított útvonalakon nem kívánnak változtatni, de a szokatlan szombat-szerda időpont miatt elképzelhető, hogy mégis lesz változás.

„Mérlegelnünk kell, hogy módosítsunk-e a napok sorrendjén, s az eredetileg hétvégére tervezett szakaszok kerüljenek így is hétvégére. Erről természetesen a partnereinkkel folytatott megbeszélések után fogunk majd dönteni” – tette hozzá Eisenkrammer Károly.


Az eredetileg tervezett szakaszok

1. szakasz: Debrecen–Hajdúszoboszló (174 km)
2. szakasz: Karcag–Nyíregyháza (182 km)
3. szakasz: Sárospatak–Kazincbarcika (171 km)
4. szakasz: Miskolc–Gyöngyös-Kékestető (178 km)
5. szakasz: Esztergom–Esztergom (156 km)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo