fbpx

2015 legjei: a legpechesebb sztorik a profi kerékpársportban

Sokszor tovább emlékezünk egy-egy óriási balszerencsére, mint a legszebb győzelmekre. Természetesen peches történetek is akadtak 2015-ben a profi országúti kerékpársportban…

(Wout Poels élete legszerencsétlenebb befutója - Fotó Angelo Carconi/ANSA)

(Wout Poels élete legszerencsétlenebb befutója – Fotó Angelo Carconi/ANSA)

Haladjunk visszafelé az időben:

Egy szokásos bukás önmagában még kevés lenne ahhoz, hogy bekerüljön a legpechesebb sztorik közé, de ami a holland Wouter Poels-szal (Team Sky) történt az Abu Dhabi Touron, olyan előzmények után következett be, amire sokáig emlékezni fogunk. Poels ugyanis óriásit küzdött a hegyi befutón, szinte vert helyzetet fordított meg felérve az emelkedőn a kolumbiai Esteban Chavezre (Orica-GreenEdge) majd nyerő pozícióból kezdte a sprintet. Csakhogy kisodródott, bukott, ugrott a szakaszsiker, ugrott az összetett elsőség, ugrott élete eddigi talán legnagyobb győzelme:

A belga Greg Van Avermaet nem is tipikus peches figura, hiszen általában nem a balszerencse miatt gyűjti sorozatosan „csak” a dobogós helyeket a klasszikusokon. Temérdek második és harmadik hely fűződik a nevéhez, amikor kialakul egy-egy nyerő elmenés valamelyik nagy versenyen és Greg benne van, a győztesre nehéz fogadni, de azt jó eséllyel lehet megtippelni, ki lesz a második… Van Avermaet a Touron és a Tirrenón is „betalált” idén, de az igazi nagy klasszikus siker elmaradt, pedig a San Sebastian már zsebben volt. Óriási pechjére azonban egy kísérőmotoros felborította miután egyedül meglépett az utolsó meredeken. (persze ami az egyiknek pech, azt a másik egészen másképp éli meg, korábbi összefoglalónkban már volt szó Adam Yates-ről.) Van Avermaet ezek után a Paris-Tours versenyen is peches volt, a francia egynaposon egy háromfős szökésben pár kilométerre a céltól kapott defektet. A baleset a Classica San Sebastian-on:

Ha tovább haladunk visszafelé az időben, a Tour de France-ról a német Tony Martin pechsorozatát emelhetjük ki, amibe azért egy emlékezetes szakaszsiker is beékelődött. A német időfutammenő számára azzal kezdődött a francia körverseny, hogy szakaszról szakaszra csak másodpercek választották el a sárga trikótól. A nyitó időfutamon Rohan Dennis verte meg, aztán a második szakaszon Fabian Cancellara egy időjóváírással halászta el az összetett vezetést az orra elől. Martin nem csüggedt, a Mur de Huy-on óriásit ment, Cancellara nem bírta, de itt Chris Froome vette át egy (!) másodperccel a sárgát. De a német még ekkor sem adta fel, a negyedik – kockaköves – szakaszt végül megnyerte és felhúzhatta a sárga trikót is! A hatodik etapon ezonban elbambult, és nem csak bukott, de kulcscsonttörést is szenvedett, ami a szezon további részét is meghatározta:

A Giro d’Italia-nak is volt peches sztárja, akit előzetesen a rózsaszínű trikó egyik legfőbb várományosának tartott a szakma: Richie Porte. A Sky ausztrál menője többször is bukásba keveredett már a verseny első felében, a legemlékezetesebb pech mégis az volt, amikor egy defekt után honfitársától, Simon Calrke-tól kapott kereket. Mivel Clarke az Orica-GreenEdge versenyzője, idegen csapattagtól “külső segítséget” pedig nem lehet igénybe venni, így Porte még időbüntetést is kapott. Az így összeszedett időhátrány plusz a bukások nyomán kialakult fájdalmak minden esélyét elvették, hogy jól szerepeljen összetettben, később fel is adta a Girót.

16529_10152907827243247_5023670945077916526_n-640x607

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo