fbpx

12 sebességes Shimano XT és SLX szett adatok és tapasztalatok első kézből

Amíg itthon a bringás sajtó csak a szokványos sajtóanyagot tudja lehozni az új Shimano XT illetve SLX szettről, addig nekem megadatott a szerencse, hogy már februárban tudtam menni az újdonságokkal, bár még prototípus formájukban, de működésileg már végleges formában.
 

Éppen ezért megpróbálom nem annyira szárazra venni az anyagot, hiszen minden technikai információ fent van mától a Shimano weboldalán. Inkább arra fókuszáltam, hogy vajon miben változott a két szett és mi a különbség a kettő között. A Shimano XT innentől M8100-as szériaszámon fut, az SLX pedig az M7100 kódszámot kapta. Mindkét szett 12 sebességes, de nem kényszerítenek a szimpla tányér használatára, mivel mindkét családban lesz dupla tányéros hajtómű is. Kinézetre természetesen teljesen az XTR vonalat vitték tovább, aminek nagyon örülök, mert a bringás világ a technokrata vonalon megy tovább, és bármennyire is szerettem a lekerekített vonalakat, nem illeszkedik már a mai bringák kinézetéhez, dizájnjához. Ami meglepett, hogy nem a megszokott lefelé csorgatásos módszert alkalmazta a Shimano, hanem rögtön egy időben érkezett az XT és az SLX szett is! És először van az, hogy az SLX jobban tetszik mint az XT. Ok, a fékeknél az XT az kb iparági etalont alkotott, de erről később.

 

Mindkét hajtómű Direct Mount lánckerék rögzítéssel rendelkezik akárcsak az XTR esetében, ami nem csak szebbé, de merevebbé is teszi az alkatrészt. A szimpla tányéros hajtóművek Dynamic Chain Engagement + fogprofillal rendelkeznek, vagyis minden egyes láncszem nagyobb kontaktfelületen érintkezik a lánctányér fogaival. Súlyban mindössze 26 gramm van a két hajtómű között, ami elenyésző, viszont az XT láthatóan a versenyzőknek készül, mivel a 28/30/32/34-es lánctányér opció mellett 36-osat is választhatunk. Apró kulisszatitok, hogy természetesen kompatibilis az SLX és XT lánckerekek lyukköre, így felrakhatjuk az SLX-re is a 36-osat ha szeretnénk, sőt akár az XTR lánckerekeit is felrakhatjuk bármelyikre, és ez fordítva is igaz!

Ahogy látható, nem ráncfelvarrás készült, hanem két teljesen újratervezett szettet kapunk. A váltás 12 sebességes, amihez új lánckeréksor is kellett. A Micro Spline felfogatású sor mindkét szett esetében 10-45 és 10-51-es átfogással lesz kapható. Itt viszont az XT sor több mint 100 grammal könnyebb az SLX-nél ami elég jelentős és főleg abból adódik, hogy nem csak a legnagyobb lánckerék készül alumíniumból, hanem az alatta lévő is.

Hátsó váltóból csak SGS azaz hosszú kanalas verzió lesz, ami nyilván adódik a nagy áttételtartományból. Shadow RD+ kialakításúak és mindössze 32 gramm súlykülönbség van kettejük között. Szerintem az SLX kinézete sokkal ütősebb mint az XT-é, de ez egyéni ízlés kérdése. Megnövelték a váltógörgők méretét is 13 fogasra, ami csendesebb és simább gördülést tesz lehetővé.

Ha mostanra rábólintottál hogy „bazz nekem akkor az SLX kell”, akkor csavarjuk meg a dolgot méghozzá a váltókarral Súlyban mindössze 3 gramm a különbség az XT és SLX között, viszont az SLX esetén nem kapod meg a Multi Releaset, és az Instant Releaset sem! Csak a váltókar két irányba mozgatását lehetővé tevő 2Way Release van benne, vagyis nem tudsz egyszerre több fokozatot sem váltani, és a váltás gyorsasága is lassabb. Ez elég nagy különbséget jelent! Szerencsére a mindenfelé állítható I-Spec EV felfogatást mindkettőnél megkapod.

 

 

És akkor itt a fékrendszer, ami az utolsó késdöfést jelenti főleg négydugattyús kivitelben. Ha valaki, akkor én imádom a digitálisan fogó fékeket és a határozott nyomáspontot. Itt az XT-vel szerelt bringánál az első fékezéskor majdnem átestem a kormányon. Ilyen utoljára akkor történt velem, amikor a Shimano bemutatta az XT V-féket. Egyszerűen brutális a fékerő, de tényleg nincsenek szavak rá, hogy mennyire. Egyszerűen KELL! Nincsen rá más szó. Az XT és az SLX között súlyban mindössze 30 gramm van, ami elenyésző, de ilyen fékerőt még nem láttam ami a négydugattyús XT-nél van. Természetesen mindkét család fékje kapható lesz kétdugattyús kivitelben is, csak ott már nincsen rajta a hűtőborda a betéteken.

Az XT szetthez készített a Shimano Micro Spline kazettás kerékszettet is WH-M8100 néven 1645 és 1717 grammos súlyban (ami amúgy nem rossz, de nem is túl könnyű) attól függően, hogy 650B vagy 29”-os méretben szeretnéd megvenni. Első és hátsó agy külön is kapható lesz mindkét szett esetében, ha valaki építeni szeretne.

 

A fejlődés hatalmas a „régi” XT és SLX szetthez képest, nem is érdemes egy lapon említeni őket. A váltás gyorsasága is javult, simán hozza az XTR gyorsaságát felfelé váltás esetén, lefelé talán halványan lassabbak nála. És az igazat megvallva, nehéz lenne egyértelműen kijelentenem, hogy az XT szettet vedd inkább! Miért? Egyrészt azért mert fogyasztói árak tekintetében az SLX mindig jelentősen kedvezőbb árú volt mint az XT, és mára súlyban egymás sarkában loholnak. Ok, XTR-t vegyen az aki nyert a lottón vagy nem tudja hová tenni a sok felesleges pénzt, de eljutottam arra a pontra, ahol azt mondanám, hogy lehet másra költenék inkább több pénzt (könnyebb kerekek pl.) és az SLX-et venném az XT helyett. DE! És itt van ez a fránya „de”, ami viszont egyéni preferencia függő lesz. A váltókar esetében nem szeretnék lemondani az egyszerre több fokozat váltásáról. Hogy ez neked fontos-e vagy sem, azt döntsd el! Lánckeréksorból biztosan az XT-t választanám, mivel egyedül ott jelentős a súlykülönbség. A fék esetében pedig ha szereted a brutális fékerőt (persze az SLX sem lesz gyenge), akkor szintén az XT a befutó. Tehát nálam így nézne ki a szett:
SLX hajtómű
XT lánckeréksor
SLX lánc
SLX hátsó váltó
XT váltókar
XT fékrendszer

És még valami! Szoktuk írni, hogy majd ekkor meg akkor lesz kapható az új szett….most azonban a Shimano új üzletpolitikát választott, és jutalmazza a kiemelt boltjait azzal, hogy náluk hamarabb lesz elérhető az XT szett! A Priority Package hazánkban négy helyen lesz elérhető Június 14-től:

Ákosbike-Aszód www.akosbike.hu
Berguson-Budapest www.berguson.hu
Bringaland-Budapest www.bringaland.hu
Georgesport-Győr www.georgesport.hu

További információkat és technikai adatokat a Shimano weboldalán találsz az új 12 sebességes szettekről: https://mtb.shimano.com/en/

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo