fbpx

Hétvégén Várgesztesre költözött az MTB Challenge

Július 30-án az eBike.hu MTB és terepfutó Challenge ötödik azaz utolsó előtti futamát rendezte a Superior Racing team Várgesztesen a faluban. Korábban a Villapark adott otthont ennek a rendezvénynek, mely 3 év kihagyás után került újra megrendezésre.

Pontosítanunk kell, hiszen lesz még egy hetedik ráadás futam is, mégpedig az első alkalommal megrendezésre kerülő Börzsöny Trail MTB Fesztivál.

A Challenge szervezők igyekeznek olyan kistelepülésekre elvinni a sorozat állomásait, melyeknek fontos, hogy bekapcsolódhassanak a szabadidős futó és kerékpáros rendezvények sorába.


Az ember és család központú versenyek, így minden közreműködőnek (versenyző, kísérő, szervező, támogató, házigazda település, erdészet stb.) a legnagyobb megelégedésével szerveződnek.

A kis zsákfalu Várgesztes és annak központja a Faluházzal, focipályával, és jó parkolási lehetőséggel remek helyszínnek bizonyult. Bár az eső többször eleredt a futamok alatt, az mégsem rontotta a verseny színvonalát, sőt még inkább izgalmasabbá tette azt.

A Challenge sorozat elérte célját, hiszen egyre több kerékpáros egyesület képviselteti magát jelentős létszámban. A teljesség igénye nélkül, csapatok , akik rendszeresen ott vannak a sorozat állomásain:

Trek SE, Delta Sopron, Road KSE, Superior Dunamente, CST-Merida, Tatanka, MKB Cycling, Acél Vakond Cycling Team, Nelson P+F SE, Mátra Biker, Cseúz Ördögei, KTM, Bringa Banda, Ride4Life, Bike Zone, Roprint SE, Kiválók BS, Úttárs, Crosskovácsi stb.

Következik tehát augusztus 27-én az első Börzsöny maraton:

https://sportnaptar.hu/borzsony-trail-mtb-fesztival_9263FDE66E416399

Szeptember 17-én pedig a Gerecsében zárul az idén már 7 futamos MTB Challenge.

https://sportnaptar.hu/met-labatlan-mtb-es-terepfuto-challenge-2022_E5BFF19660795349

Eredmények:

https://fairtiming.hu/php/results.php?vrs=sup22_varg

Bak Ferenc fotói:

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.