fbpx

Hermidáé a belga világkupa, Erdélyi Eszter legjobb magyarként 45.

A spanyol Hermidának 2007 után sikerült megismételnie győzelmét a hegyikerékpáros világkupa-sorozat klasszikus pályáján, a belgiumi Houffalize-ben. Elsőségének köszönhetően a vk-összetettben is az élre ugrott. A világkupa-sorozat második állomásán a magyar válogatott is rajthoz állt, többen világranglista-ponttal gazdagodtak, a legjobb hazai eredményt Erdélyi Eszter 45. helye jelenti. Benkó Barbara bukásából adódóan nem fejezte be a verseny, a férfiak legjobb eredménye a majd’ 200 fős mezőnyben Buruczki Szilárd 112. helye.

Startol a férfiak XC futamának mezőnye

A férfiak futamában 231 nevezőből 192-en, míg a nőknél 125-ből 107-en fejezték be a versenyt. A junior fiúk között Pintér Tamás a 78. helyen végzett.

Jose Hermida rögtön a rajt után belekeveredett a legsűrűbb „forgalomba”. A spanyol folyamatosan előzte vissza versenyzőtársait, felért Fumicra, majd le is szakította a németet.

„Iszonyúan örülök, hogy másodszor is sikerült nyernem itt Houffalize-ban. Houffalize a hegyikerékpározás oltára, és ez különösen motivált.” – mondta a győztes.

Hermidáé a belga világkupa, Erdélyi Eszter legjobb magyarként 45.

Houffalize: a pálya

A hölgyek versenyében az olimpiai- és világbajnok Gunn-Rita Dahle Flesja hátulról volt kénytelen startolni, ami óriási hátrány egy olyan technikás pályán, mint Houffalize. Próbált előre jönni, a 40. pozícióban volt, amikor defektet kapott. A felzárkózás mindenesetre mutatja, hogy Dahle Flesja is kezd formába lendülni. A női futamot az olasz Eva Lechner nyerte.

Hermidáé a belga világkupa, Erdélyi Eszter legjobb magyarként 45.

José Antonio Hermida

…és egy stílusos “befutó” a győztestől:

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=1AOZFjzEDwY[/youtube]
„Hosszú utazás után, kellemetlen idő, 10-15 fok fogadott minket. A verseny reggelén már ömlött az eső; saras, csúszós és igen technikás volt a pálya, meredek szakaszokkal. A nők mezőnyében Benkó Barbi jó helyen, 29-ként haladt, amikor egy éles kanyarban, előzés közben szalagkorlátnak ütközött. A mentőben ellátták a sérülését, mely nem volt komoly, de már nem tudta folytatni a versenyt. Erdélyi Eszter hátulról indult, és remek kerékpározással 45.-ként ért célba, sok pontot gyűjtve. Jó erőben vannak, jelenleg ők ketten tudják tartani a lépést az élvonallal, egy vb-szintű mezőnyben. Férfiversenyzőink, a beszólítás után középtájról indulhattak. A felvezető körben volt egy 14 %-os emelkedő, majd egy hirtelen szűkítés, melynek következtében megállásra kényszerültek, és csakhamar vagy öt perc hátrányt összeszedtek, de tisztességgel helytálltak. Egy világkupán, aki befejezi a versenyt, az 3 világranglista-pontot kap. Aki az első hatvanban ér célba, további pontokkal gazdagodik. A válogatottal az olimpiai kvalifikációhoz szeretnénk minél többet összegyűjteni, az Euro One-Cube csapatunkkal pedig a profik közt, a világkupa-sorrendhez és a csapatranglistához kívánunk hozzájárulni.”
– összegzett Valter Tibor, szövetségi kapitány.

Hermidáé a belga világkupa, Erdélyi Eszter legjobb magyarként 45.

Houffalize: a férfiak XC futamának dobogósai

Világkupa, Houffalize – 2010. május 1-2., eredmények:

Férfiak:
1. José Antonio Hermida (spanyol) 1:44’19”
2. Manuel Fumic (német) + 0,57”
3. Wolfram Kurschat (német) + 1,25”
(…)
112. Buruczki Szilárd (válogatott, Magellan-Kőbányai TC) + 0:17’40”
(…)
119. Parti András (válogatott, SRM Stevens Team) + 0:20’06”
139. Juhász Zsolt (válogatott, Euro One-Cube MTB Team) 1 kör hátrány
(…)
174. Bogár Gábor (Euro One-Cube MTB Team) 2 kör hátrány
(…)
175. Szatmáry András (Euro One-Cube MTB Team) 2 kör hátrány

Nők:
1. Eva Lechner (olasz) 1:40’30”
2. Willow Koerber (amerikai) +0:00’05”
3. Elisabeth Osl (osztrák) +0:00’36”
(…)
45. Erdélyi Eszter (válogatott, X2S Kona Team) + 0:15’26”
(…)
106. Módos Gabriella (válogatott, Merida Maraton Team-CST) 3 kör hátrány
(…)
DNF Benkó Barbara (válogatott, Rothaus-Cube)

További információk:
– teljes eredménylista
– a verseny honlapja

Fotók: Merida Picture Service, Armin M. Küstenbrück
Forrás: Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség sajtóközlemény

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo