fbpx

Hello Bringás – meggyőző belépő

Valamelyest formabontó teszt következik, hiszen nem igazán szoktunk mobilappokkal foglalkozni. Ugyanakkor a “hello Bringás” egyfelől hazai kezdeményezés, másfelől egész jó ötletek kerültek bele, amiknek bármelyik kétkeréken közlekedő hasznát veheti, így arra jutottunk, hogy mindenképp érdemes pár sort szentelni neki.

Alapból felmerül a kérdés, mitől lesz jó egy biciklis app? Minimális csúsztatással élve, a kerékpároknál egyszerűbb dolog nincs a világon: felülsz, megmarkolod a kormányt és tekersz. Ebbe a képletbe nem biztos, hogy érdemes túlságosan sok dolgot belezsúfolni, főleg nem egy olyan klasszikus figyelemelterelőt, mint az okostelefon.  Ettől függetlenül nincs gond azzal, ha valaki saját teljesítményadatait bújja, a legjobb útvonalakat keresi, vagy épp a várható időjárásra kíváncsi, csak épp erre bőven akad már megoldás. Lényegében két lehetőség áll az appfejlesztők előtt: Vagy újra fel kell találni a spanyolviaszt és a bevált megoldásokat minden eddiginél szebb, jobb, szexibb, egyszerűbben kezelhető formában kell megvalósítani és reménykedni abban, hogy ezt más nem csinálja meg jobban, vagy kerékpáros fejjel végig kell gondolni, mi az ami még hiányzik, mire lehet még szükség…

A “hello Bringás” az utóbbi irányba tesz egy lépést, nem is feltétlenül rosszul. Ha első ránézésre nem is derül ki, a segítségnyújtás az az alapötlet, amire az app épül, és éppen ezek a funkciói működnek a legjobban. Ami mindenképpen kiemeli a biciklis alkalmazások tömegéből, az a biztosításkötés, illetve az ehhez kapcsolódó funkciók. Mielőtt bárki menekülőre fogná a dolgot, ezúttal nincsenek többoldalas szerződések, macerás ügyintézés, tényleg pár érintéssel pillanatok alatt köthető baleset- vagy felelősségbiztosítás, de akár lopásra is biztosíthatjuk a bicót. Nincs semmi körülményeskedés, egyből látjuk mit köthetünk, mennyiért és mi ellen véd. A legszebb azonban, hogy akkor sem kell megszakadnunk az ügyintézésben, ha valami baj történik, ugyanis az alkalmazáson keresztül az elejétől a végéig lezavarhatjuk a kárbejelentési folyamatot is. Ennél kényelmesebb módja ennek a nem túl vidám feladatnak ma egész biztosan nincsen.

Szintén tök jó kezdeményezés a szervizkereső. Ezt választva egy térképet láthatunk, ami megmutatja a legközelebbi szervizeket, de messze több mint egy egyszerű adatbázis. Az egyes szervizektől időpont, de sürgős esetekben akár SOS helyszíni segítség is kérhető, az app kidobja a lehetséges választásokat, csak ki kell választani a legszimpatikusabbakat (ebben a többi felhasználó értékelése is segít).

Ez eddig szép és jó, csak hát igen esetleges helyzetekre ad megoldást. Biztosítást biztosan nem fogunk naponta kötni és az is valószínűtlen, hogy túlságosan gyakran leszünk kénytelenek szembenézni valamilyen vészhelyzettel. Márpedig azt az appot, amit nem használunk rendszeresen, elég hamar elfelejtjük és idővel a kukában landol. Erre gondolhattak a készítők is, így került a “hello Bringás”-ba pár napi használatot serkenteni hivatott funkció is, ezeken azért még lenne mit csiszolni. Az egyik ilyen a bringafotó névre hallgat, amivel tulajdonképpen le lehet fényképezni a leparkolt bringát, és az alkalmazás megjelöli a térképen is, ha elfelejtettük volna hova tettük le.

Mielőtt felháborodnánk, hogy miért néz minket teljesen hülyének az app, a bringafotót az extrém mértékű szórakozottság mellett még egy esetben érdemes használni: ha vagyonbiztosítást kötöttünk a bicóra. Ilyenkor ugyanis sokkal jobban járunk, ha lopás előtt készült egy kép a lezárt bringáról. A biztosító ebben az esetben 15% önrésszel számol, ha viszont nincs ilyenünk, akkor ez már 50%, azaz kevesebbet fizet. Kicsit macerás, de végülis érthető az elvárás, betörésnél is megvizsgálják, hogy felfeszítették-e az ajtót vagy csak simán nyitva hagytuk.

A kedvezmények funkció ennél már jóval egyértelműbb dolog, tekintve, hogy igazából semmi olyat nem kell csinálni, amit amúgy se tennénk meg, azaz csak tekerni kell. Az egyes kuponok bizonyos távolságokhoz vannak kötve, ha pedig ezeket letekertük, már válthatjuk is be őket. Egyelőre elég korlátozott az elérhető kedvezmények köre, de ha ezt sikerül kiszélesíteni, akkor ebben bőven van fantázia. Ehhez azonban mérni is kell a teljesítményt, és az alkalmazás saját megoldása erre a célra igen fapadosra sikerült: nekünk kell elindítani és leállítani, nem minden esetben érzékeli jól a megtett távolságot és sorolhatnánk még. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy az app tökéletesen tisztában van a korlátaival, és csak a legvégső esetben javasolja ezt a megoldást, cserébe tökéletesen együttműködik más, a telefonra telepített appokkal, például a Google Fittel, amik jobban megoldják ezt a feladatot, sőt ezek közül fel is ajánl párat az első indításkor, ha nem lenne még ilyenünk.

Mindent egybevéve jól átgondolt és abszolút használható app, ha nem is tökéletes. Minden azon múlik, sikerül-e minél gyorsabban kibővíteni az elérhető szervizek számát, illetve a kedvezmények körét esetleg olyan kuponokkal is, amik jobban passzolnak a kétkerekű léthez.

Ha szeretnél többet megtudni az app-ról és a biztosításokról, kattints ide: hello.hu

Az alkalmazást itt tudod letölteni Androidra és itt pedig iOS-ra.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.