fbpx

Havas futamra készülhet a SuperCross mezőnye

A SuperCross Sorozat résztvevői az első szezon során már találkozhattak havas futammal a balassagyarmati Palóc Cross kapcsán, az előttünk álló vasárnap újfent ilyen körülményekre kell majd számítani az Ipoly-parti városban.

A verseny célterülete ezúttal kikerül majd az iskolaudvarból, így az első 1 kilométer megfelelően széles ahhoz, hogy kialakuljon egy erősorrend, a pályán pedig az új részeken könnyen lehet előzni, illetve lekörözni. A versenyközponthoz közel kerül majd elhelyezésre a dupla depo (a garázsoknál), valamint a dupla akadály is átkerül a célterület közelébe. Az iskola udvarán, az aszfaltos focipályán biztosítják majd a szervezők a parkolási lehetőséget, valamint – előzetes egyeztetés alapján – a csapatsátrak felállítását.

Az előzetes információk szerint ismét számolni kell majd a szlovák mezőny egy részével is

A pályán jelenleg 5 – 7 cm friss vagy részben fagyott hó van, a nyomvonal végig tekerhető és alatta keményre fagyott a föld. A felfutás előtt az egyenes szakaszon néhol jég van a hó alatt, de ez is tekerhető (csak itt az irányváltásokkal óvatosabban kell bánni). Az előrejelzés további havazást is mond a térségre, így a pálya tisztításával, végleges állapotokkal szombaton foglalkozunk – erről szombat este készül majd egy helyzetjelentés is – kezdte a legfontosabb információkkal Szász Viktor versenyigazgató.

Az elmúlt két szezon során Milan Barenyi verhetetlen volt a gyarmati pályán

A meleg étel amivel készülünk egészen rendhagyó lesz, bízom benne, hogy mindenkinek teszik majd, hiszen ezúttal nem kondérban, hanem pizza sütő kemencében készül (a Mozi pizza jóvoltából) – ennek okán is mindenkit kérünk, hogy regisztráljon előre, mert csak az előregisztrálóknak tudjuk garantálni az ételt. Minden induló továbbá Nutrixxion energiaszeletet is talál majd a rajtcsomagjában.

A futamokat a már ismert, egységes szabályrendszer, időrend, nevezési díj, elektronikus időmérés és további szolgáltatások jellemzik majd Balassagyarmaton is, melyekről részletesen a www.paloccross.amcomp.eu-n, a www.supercross.hu-n, vagy a sorozat facebook-profilján (www.facebook.com/supercrosssorozat) keresztül lehet tájékozódni. A Palóc Cross-ra csütörtök éjfélig lehetséges előnevezni a www.hegyibringa.hu honlapon.

A balassagyarmati versenyzők a SuperCross tíz kategóriájából négyben élen állnak

A III. SuperCross Sorozat félidején túl egyre jelentősebb az összetett állás, az eredményeket szemlélve jól látszik, hogy a legtöbb kategóriában még mindig több szereplős a dobogós helyeként vívott harc. A csapatversenyben sincsen olyan alakulat, aki meghatározó előnyre tudott volna szert tenni az elmúlt négy futam alatt. Az összetett eredménylistákban több helyen is találhatóak sajnos pontlevonások. A SuperCross Sorozat rendezői szeretnék megőrizni a sorozat családias, egyedi hangulatát, melyet egyes, az előző futamokon történt esetek veszélyeztetnek. A szervezők az eddigiekben mindösszesen szóban, kéréseikkel egybekötve figyelmeztették az egyes szabályokat be nem tartó versenyzőket, nem alkalmaztak hátrasorolást a rajtoknál, nem kapott senki időbüntetést, vagy került kizárásra egy-egy futamról. Most azonban a hét versenyszervező konszenzusos döntése alapján az összetett eredményekből való pontlevonással szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy ebben a közösségben nem megengedett az alapvető, lefektetett szabályok áthágása, melyek egyes esetekben az emberi méltóságot és a fair-play szellemét is (súlyosan) megsértették. A szervezők nem szeretnének egy túlszabályozott, büntetéseken alapuló rendszert életbe léptetni, de a létszám növekedésével az alapvető szabályok betartatása mindenki közös érdeke! A szabályok be nem tartását szervezők a hátralévő futamokon fokozottan ellenőrzik majd – így az előttünk álló vasárnap, Balassagyarmaton is.

Összetett állás: paloc_cross_3sc_osszetett_ered_4

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo