fbpx

Három országban egyetlen rövid túra során

Szalafő – Farkasfa – Apátisvánfalva – Kerkafő (Cepini) – Lakháza (Lucova) – Magasfok (Martinje) – Felsőszölnök – Alsószölnök – Gyánafalva (Jennersdorf) – Deutch-Minihof – Szentgotthárd – Hársas-tó  Farkasfa – Szalafő

Jelen túránk érdekessége, hogy a Vendvidékről, a festői szépségű Szalafőről indul, majd a nem kevésbé látványos szlovén dombságon halad nyugatnak, ezután Ausztriába átugorva Szentgotthárdnak kanyarodva érünk vissza az Őrségbe. A multinacionális útvonal ellenére a táv nem vészes, viszont hosszabb-rövidebb emelkedőkre számítsunk. A szlovén és osztrák oldalon kiváló infrastruktúrát élvezhetünk: az utak mindenhol minimum jó, de általában kiváló minőségűek. Már csak ezért is érdemes szomszédolni, ha az Őrségben vagy a Vendvidéken járunk!

A szerek néhány házból álló településszilánkok a dobok tetején, funkciójuk a terület hatékony védelme...

Az Őrség nevezetességeivel előző túránk során már megismerkedtünk, bőven volt részünk a csendes, dimbes-dombos vidékből, ahol a néhány házból álló dombtetői településrészek, az ún. „szerek”, laza együttese alkotja az egyes településeket. Túránk kiinduló pontja a festői szépségű Szalafő, amely  a mai napig őrzi a honfoglalás-kori településszerkezetet. Nevét a határában eredő Zala folyóról kapta. A Templomszeren lévő Gatter Fogadóból (ismertető a már említett cikk végén olvasható) a pityerszeri elágazás felé indulunk, Templomszer határában az út kettéválik: kövessük a jobb felé tartót Papszer felé. Varázslatos vidéken melegítjük be az izmokat, Papszerre felkapaszkodunk, a rövid fennsíkot követően pedig bezuhanunk Farkasfára. Akár egy óriási skanzenben kerékpároznánk, minden olyan, mint egykoron volt, az utolsó szegig. Farkasfát elhagyva ismét egy combos emelkedő következik, fennsík, majd az elágazásnál balra kanyarodunk (jobbra a Hársas-tó, amelyet a visszafelé vezető úton fogunk érinteni) , és egy szép, de keskeny és közepes minőségű erdei úton jutunk el Orfalura, hazánk egyik legkisebb településére. (2001-ben 55 lakosából 51 szlovén nemzetiségű volt.) A falu nevezetessége az 1823-ban épült harangláb, amelyet balra az út mellett meg is csodálhatunk.

A Vendvidék jellegzetes házait csodálhatjuk a túra elején: az út mellett házak akár a skanzenben is lehetnének ...

Az osztrák-magyar-szlovén Hármashatárnál, az osztrák határátkelőtől 10, a szlovéntól 3 km-re fekvő Apátisvánfalvára egy combos emelkedő leküzdése után érkezünk meg, ahol központban lévő elágazásban válasszuk a Kétvölgy felé mutató irányt. Innen az út kissé emelkedik a magyar-szlovén határig, szerencsére a meredeksége meg sem közelíti a túra elején abszolvált “falakét”. Lehetőség van a (volt) határállomás előtt jobbra kanyarodva meglátogatni Kétvögy települést, de ha erre nem vállalkozunk, akkor is érdemes legalább az út mellett lévő kilátótoronyhoz gurulni, arra felmászva lenézni az őrségi dombokra, illetve a Graz melletti közel 2000 méteres csúcsokra. Ez egyben jó alkalom egy kis energia-utánpótlásra.

Visszatérve a főútra jobbra folytassuk utunk, a határt jelző tábla után az út először enyhén, majd meredekebenn lejt a szlovén oldalon lévő Kerkafő (Cepini) faluig, amelyen áthaladva Marokrét (Markovci) felé tartunk. Nemrég épült egy keskeny, de kiváló minőségű út Marokrét előtt Lakháza (Lucova) felé majd Sándorvölgyre (Sulinci), így nem a kell a Salnál lévő főútig legurulni, illetve Petőfa (Peskovci) felől ismét felmászni a dombra. Lakháza végén az út kettéágazik, ott a Magasfok (Martinje) felé mutató irányt kell követni.

Panoráma a Kétfalu feletti kilátótoronyból Ausztria felé...

Habár az első mászást a magyar határig sikeresen kikerültük, lesz még belőle elegendő: lévén 10 km-en belül felküzdjük magunkat 400 méter tengerszint feletti magasságig. Ráadásul ahogy a dombvonulatok a határvonallal párhuzamosan szabdalják az Őrség szlovén oldalát, úgy kell egyesével megmászni a rájuk felvezető kaptatókat. De legalább a gyönyörű táj, illetve a dombvonulatról elénk táruló panoráma csodálása mellett meg lesz a kellő edzés is: a relatíve rövid táv ellenére garantáltan jól fogunk aludni az éjszaka.

Egyszer csak az egyik szokásos 100-200 méter hosszú meredek bukkanó után egy táblát látunk, amely jobbra Felsőszölnök (HU) felé mutat egy jelentéktelennek tűnő leágazást. Itt a dombtetőn akár meg is pihenhetünk: a szlovének kedvességből még étkezésre alkalmas padot is tettek erre a nevezetes pontra. Akárhogy is döntünk, jobbra tartva a volt határátkelő után az út meredeken lejt, óriási sebességgel fogunk legurulni a Szentgotthárd felé vezető rendkívül szép völgybe. A baloldalt lévő erdővel borított domb mögött – azaz tőlünk 1-2 km-re már osztrák felségterület található, jobbra a domb mögött pedig Szlovénia. Ez érdekes nyúlványa hazánk területének: a völgy a miénk, mindkét oldalról 1-1 szomszéd figyel…

A szlovén oldalon lankásabb a tár, de a dombvonulatokat azért meg kell mászni vissza a határ felé...

Felsőszölnökön gyorsan átgurulunk, majd jön egy hosszú lankásabb rész számos szép tanyával, gazdasággal, majd a rendkívül hosszan elterülő Alsószölnök lesz a következő általunk érintett település. A falu határában átkelőt találunk Ausztriába, Gyánafalvára (Jennersdorf), így itt soha vissza nem térő alkalom, hogy egy nem túl megerőltető kerékpáros túra három országot is érintsen.

Az első település “sógoréknál” Neumarkt, majd 2 km-rel ezután megérkezünk Gyánafalvára. Nem fontos bemenni a központba, mivel a település elején lévő elágazásnál jobbra kanyarodva a határral párhuzamos útra térhetünk, így folytatva utunk Raxon, Weischelbaumon, majd Morgersdorfon át Deutsch Minihofra, a Szengotthárddal majdnem összenőtt határtelepülésre. Innen már mindössze néhány száz méter, és már ismét “otthon” tekerhetünk.

Szengotthárd belvárosa szép, de sajnos igen forgalmas...

Szentgotthárdon ismét lehetőség nyílik kalória-utánpótlásra – ráadásul jó magyar forintért és nem holmi váltott euróért. A belváros szép, sok virággal, apró körforgalmakkal, de kicsit talán túl forgalmas mivel minden út – akár Ausztriából, akár Szlovéniából – ide vezet. Hazánk legnyugatibb fekvésű városát a 8-assal párhuzamosan futó “falujáró” úton hagyjuk el Magyarlak felé, balról a Rába, jobbról pedig az Vasi-Hegyhát dombvonulata követ minket.

Máriaújfalun jobbra Farkasfa irányba kanyarodva tudunk a leghamarabb hazatérni, akiben pedig még duzzad az erő a három országot érintő “kör” után, annak javaslom a Csörötnek-Kondorfa-Őriszentpéter kitérőt, ahogy azt egy korábbi Őrség-túránkban már bejártuk. A rövidebb útirány sincs híján a szépséges tájaknak: a Máraújfalu határában lévő Hársas-tó mellett akár érdemes kicsit megpihenni, bár célállomásunk már alig 10 km-re található.

Szentgotthárd, Hársas tó

A tótól az út jelentősen emelkedik, így érünk vissza az elágazáshoz, ahol a túra elején Orfalu irányába balra lekanyarodtunk. Az elágazásban most jobbra fordulunk Farkasfa felé: a következő 6 km-t Szalafőig már ismerjük. Farkasfán idejövet a nagy sebesség miatt nem biztos, hogy jól szemügyre tudtuk venni a házat, amelyből két fa nő ki – az itt készült fénykép úgymond kötelező értékű. Meredek, 14%-os az emelkedő vissza a fennsíkra, majd Szalafő Papszeren zuhanás a Pityerszeri elágazásig.

Ha még mindig van bennünk egy kis erő, levezetésképpen másszuk meg a pityerszeri emelkedőt a skanzenhez, amely méltó befejezése a napnak. Aki ezt a túrát abszolválta, örökké emlékezni fog a hazánkban semmihez sem hasonlítható tájra, településszerkezetre, illetve a skanzenjellegű hangulatra. Nem véletlen, hogy rengeteg külföldi turistával találkozunk – őket is lenyűgözi az Őrség szépsége. Szerencsére egyre több a kerékpáron közlekedő turista, amely mindenképpen ez a tájegység megismerésének legideálisabb módja. Az infrastruktúra is egyre inkább kerékpár-orientált, aminek mi kerékpárosok csak örülhetünk.

A túra végén mindenképpen látogassuk meg a pityerszeri skanzent!

Adatlap:
Távolság: 71,8 km
Szint: 918 m
Max emelkedő: 16% (!)
Nehézség: közepes
Megjegyzés: A meredek kaptatók miatt nem könnyű az útvonal, de nagyon látványos, így csak úgy repülnek a kilométerek. Az út minősége a turizmusra szabott infrastruktúrának köszönhetően Szlovéniában és Ausztriában igen jó, nálunk változó.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo