fbpx

Gondolatok Lance Armstrong dopping beismerése kapcsán

Az első kérdés, ami felmerült bennem: Ki fizetett többet az Öreg Robotnak? A hónapokig tartó szigorú hallgatásból jól látszik, hogy mint pályafutása során minden, Armstrong coming out-ja is profi módon, gondos aprólékossággal, céltudatosan lett felépítve. Kiderült-e vajon „az igazság” Oprah műsorában? Kár gondolkozni rajta…

Tavaly, a választások idején felkoncolták. Politikai érdekből? Tökmindegy. Személy szerint nagyon örültem neki, mert a szememben Armstrong megtestesíti a se istent, se embert nem ismerő törtetőt, aki olyan módon működtette a mögötte álló tőkének és kapcsolatoknak köszönhetően doppingprogramját, hogy közben a U. S. Postal-lal túlmentek a bajtársiasság határain.

Míg addig egyenlő feltételek mellett játszotta ki sok bringás a doppingteszteket, ők „egyenlőbbek” lettek az egyenlők között. És – ahogy már korábban is leírtam – csak emiatt érdemel kárhozatot, nem azért, amit beszúrt magának. És csak emiatt nem lehet őt összehasonlítani a tucatnyi Tour de France helyezettel, akik ugyanabban az érában érték el sikereiket, s közülük sokan hasonlóan megbuktak így vagy úgy valamilyen doppingügyben.

Sokan örültünk, hogy az, aki a mögötte álló amerikai tőkének, üzleti (vagy akár politikai) érdekeknek köszönhetően évekig érinthetetlen volt, ráadásul közvetve vagy közvetlenül versenyzőtársai pályafutását törhette keresztbe, ugyanúgy megbuktatható, mint az egyszerű olasz vagy spanyol kerékpáros, aki a hagyományos játékszabályok szerint űzte, űzi a sportágat. Némi elégtételt jelent látni, hogy egy Armstrong is lehet kis pont a „nagyok” játékában. Ezzel szemben sokan nehezen tudták feldolgozni, hogy elvették tőlük a megkérdőjelezhetetlen istenként tisztelt példaképüket, sokan pedig még mindig a gyász második fázisában, a tagadásnál tartanak…

Ugyanakkor elszomorító volt azzal szembesülni, hogy a mainstream médiában, de sajnos még a szaksajtóban is odáig degradálódott a téma, hogy „mindenki doppingol, dopping nélkül nem lehet végig se menni a Tour de France-on” (már csak azért is elnézést kérek a ProTourban tisztán küzdő bringásoktól, hogy megemlítem ezt a marhaságot), és a szokásos topikok, hogy „ki a nagyobb doppingoló, Armstrong vagy az ellenfelek, a kerékpárosok vagy az atléták, profik vagy az amatőrök”, stb. Pedig erre is csak azt tudom mondani, amit az elején: Kár gondolkozni rajta…

Nálam az Armstrong-bábu égetése csapta ki a biztosítékot, ismét szembesülni kellett azzal, hogy milyen könnyen lehet célpontot találni az emberekben felhalmozódott gyűlöletnek, egy-egy történést milyen könnyen a maguk javára fordíthatnak érdekcsoportok… Mennyivel több mindig a manipulálható birka, mint azok, akik érdeklődéssel, kíváncsisággal szemlélik a világ történéseit, nem pedig súlyos prekoncepciókkal, kitörni vágyó érzelmi töltettel, akár saját kicsinységük leplezése céljából.

Amikor az egykori Armstrong-gépezetet működtető érdekekről beszélünk, nem véletlenül nem említünk neveket, ezek az erővonalak már túlmutatnak egyes személyeken, sokaknak ez is fáj – és ez érthető is – hogy nem lehet rámutatni, hogy „Igen, ő az, akinek még 10-szer akkorára dagadt a bankszámlája, mert Armstrong-sikereinek köszönhetően fellendült a kerékpározás az Államokban. Ilyen nevek Winfrey műsorában sem fognak elhangozni. Ugyanúgy nem kérhető számon személy szerint már senkin az sem, hogy hihetetlen sokat ártottak az egyetemes kerékpársportnak azzal, hogy sárba kellett most tiporni azt az erőt, amit az USA-ban a z Armstrong nevével is fémjelzett sportos, egészséges (dohányzás és alkoholizálás mentes) életmód, vagy például a Livestrong alapítvány is képviselt.

Eljutott Armstrong arra a szintre az Államokban arra a szintre, hogy meginduljon – valószínűleg felfelé ívelő – politikai pályán? El. El lehetett fojtani ezt még csírájában? El. Volt a múltjában olyan dolog, ami miatt pellengére lehetett állítani? Volt. Szoros volt a választás az USA-ban? Szoros. Ha például egy amerikai elnökválasztás a tét, és minden szavazat számít, érdekli vajon az egymásnak szembe feszülő erőket, hogy mi történik majd az egyetemes kerékpársporttal, ha bevihetnek egy K.O.-t érő balegyenest az ellenfélnek? Nem. A „legerősebbek tornáján” a texasit könnyedén kiütötték a nyilvánvaló gyenge pontjára célozva.

Armstrongot viszont úgy tűnik, nem kell félteni. Higgadt profi, aki felül tud emelkedni az érzelmein, talán nincsenek is érzelmei. Mindig csak a győzelem számít. Nagyon jól mutatja profizmusát, hogy az egyetlen helyes döntést hozta, amikor körvonalazódott a bukása: Hallgatott. Tudta, hogy nagyot fog bukni, de azt is, hogy sokan mások bukhatnak még nagyot vele együtt, és most itt nem a versenyzőtársi szintjéről beszélünk, hanem multicégekről, nemzetközi szervezetekről, alapítványokról…

Talán furcsán hangzik, de ugyanolyan részletességgel, profi módon építi fel bukását is, mint annak idején sikereit. Mert Armstrongnak az elkövetkezendő időkben fizetnie kell, dollármilliókban mérhetően is, a rázúduló perek miatt. Ahogy annak idején precízen kiszámították az edzéseit, versenyeit, kiszámolták a beszúrt szerek mennyiségét, feltérképezték az ellenfeleket, most is osztani, szorozni kellett, számolni minden egyes szavának következményével, mert most egy-egy szavával szintén dollármilliókban mérhető károkat okozhat.

Kérdés, hogyan alakulnak az erőviszonyok, ki tudott meggyőző hatást gyakorolni, vagy „ki fizetett többet az Öreg Robotnak?”, hogy előadja történetét, melynek részleteit még nem ismerjük. A „történetét” amit a január 17-én adásba kerülő interjú készítője, Oprah Winfrey így jellemzett: Lance Armstrong FELKÉSZÜLTEN érkezett…

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.