fbpx

Giro-kávézó: Lehet-e mindezt felülmúlni? Lehet!

Azt mondtuk tavaly a Vueltán, hogy az utóbbi évek egyik legizgalmasabb háromhetese volt, nos az idei Giro még ezt is felülmúlja. A tegnapi etap után felmerül a kérdés, hozhat-e a mai – utolsó, döntő – hegyi etap még fordulatosabb küzdelmet? Röviden: hozhat. Lássuk bővebben a részleteket…

Nibali, aki a legerősebbnek tűnik

Nibali, aki a legerősebbnek tűnik

Kezdjük a lényeggel, Vincenzo Nibali (Astana) feltámadt poraiból, tegnap ő volt a mezőnyben a legerősebb, ráadásul a kazah csapat taktikájába úgy tűnik belefért, hogy a 19. szakaszon a segítők közül pihentették Tanel Kangertet és Jakob Fuglsang sem törte össze magát kapitányáért. Ma rendkívül rövid hegyi etap következik, rendkívül sok szinttel (4100 m), csak felfelé és lefelé vezet az út. Nibali 44 másodperc hátránnyal áll a második helyen, ő a legfrissebb, adja magát, hogy csapata szinte a nulladik kilométertől lesújt a mezőnyre és a 2715 méter magas Bonette tetejére már szanaszét szakadva érkezik a peloton.

A korábbi rózsaszínű trikós Kruijswijk, aki tegnap mélypontra került

A korábbi rózsaszínű trikós Kruijswijk, aki tegnap mélypontra került

Tegyük hozzá, Steven Kruijswijk (Lotto NL-Jumbo) segítői sem dolgozták végig a tegnapi szakaszt, bár valószínűleg nem ez volt a tervük. Láthattuk, hogy ha sikerül izolálni egy ilyen jelegű hegyi etapon Kruijswijket, akkor – mint mindenki más – ő is sebezhető, súlyos árat fizetett a hibájáért. A mezőny kegyetlen, senkitől nem várhatott segítséget a lejtmenetben a rózsaszínű trikós. Sajnos a holland fiú állapotáról sem érkeztek túl jó hírek, komoly fájdalmai vannak, állítólag gyanús, hogy bordája is tört. Fejben is megrogyott, eléggé szabadszájúan fejezte ki, hogy “elcseszte” a Giro-győzelmét.

Chaves, az új rózsaszínű trikós, akit az Orica-GreenEdge csapat pozitív energiája is lökdös majd a hegyre...

Chaves, az új rózsaszínű trikós, akit az Orica-GreenEdge csapat pozitív energiája is lökdös majd a hegyre…

Nibalinak tehát a 20. szakasz elejétől kezdve támadnia kell. Ez borzasztó erős tempót jelent a rajttól kezdve, hogy már eleve megdolgozzák Esteban Chavest (Orica-GreenEdge), és a Colle della Lombarda emelkedőjén (vagy lejtmenetében) különbséget kell képezni, hiszen ha a rózsaszínű trikót támadják, nagyon necces arra építeni, hogy a hegyi befutó rövid, pár kilométeres meredek emelkedőjén le lehet dolgozni 44 másodpercet. Fontos látni, hogy egy ilyen rövid hegyi etapnak más a dinamikája, olyan krízisbe nehéz hajszolni valakit, hogy az utolsó hegyen teljesen elkészüljön az erejével, csak a folyamatos nagy tempóval és az abból indított ritmusváltásokkal lehet különbséget képezni. Ebben pedig Chaves jó, nagyon nehéz lesz megtörni az GreenEdge fiatal kapitányát.

A 20. szakasz

A 20. szakasz

Ez lenne a papírforma forgatókönyv, de szerencsére az idei Giro d’Italia-n eddig napról-napra új fordulatoknak lehetünk tanú, a legjelentéktelenebbnek tűnő apróságok is dönthetnek. Jól példázta tegnap a kiélezett helyzetet, amikor a befutó utáni interjúnál Alejandro Valverde már az ivásra, regenerációra gondolt, pedig a nyilatkozat csak pár perc. Chaves élete legnehezebb napjának titulálta a tegnapit, ehhez képest a mai napon tartották fel a legtovább a rózsaszínű trikós kötelezettségeivel (sajtótájékoztató stb.) mindennapos rutinjához képest. De egy ilyen kiszámíthatatlan Girón  nincs értelme a további részletekbe menő okoskodásnak, inkább jó szórakozást kívánunk a mai etaphoz!

Emelkedők a Guillestre és Sant’Anna di Vinadio közötti 134 km-es távon:
Km 19: Col de Vars (1. kategóriás)
Km 63,1: Col de la Bonette (1. kategóriás)
Km 123,7: Colle della Lombarda (1. kategóriás)
Cél: Sant’Anna di Vinadio: (3. kategóriás)

Összetett állás:

1 Esteban Chaves (Col) Orica-GreenEdge 78:14:20
2 Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team 0:00:44
3 Steven Kruijswijk (Ned) Team LottoNl-Jumbo 0:01:05
4 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team 0:01:48
5 Rafal Majka (Pol) Tinkoff Team 0:03:59
6 Bob Jungels (Lux) Etixx – Quick-Step 0:07:53
7 Andrey Amador (CRc) Movistar Team 0:09:34
8 Rigoberto Uran (Col) Cannondale Pro Cycling 0:12:18
9 Kanstantsin Siutsou (Blr) Dimension Data 0:13:19
10 Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale 0:14:11

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo