fbpx

Giro d’Italia: Carapaz megszerezte a rózsaszín trikót

A 14. szakaszon ismét gazdát cserélt a rózsaszín trikó, az utolsó előtti, első kategóriás hegyen a Movistarból Carapaz próbálkozott, melynek eredményeképpen a szakaszgyőzelmet és az összetett első helyet is megszerezte.

A Giro d’Italia 14. szakaszán viszonylag rövid, de annál hegyesebb pálya várt a versenyzőkre. A mezőnynek 131 km-t, két első, két második és egy harmadik kategóriás hegyet kellett teljesíteni, melyek közül az utóbbi végén zárult az etap.

A 14. szakasz nem a szökevények napja volt, az összetettben érdekelt csapatok folyamatosan kontroll alatt tartották a mezőnyt, és a szakasz utolsó előtti hegyére nem maradt Primoz Roglic (Team Jumbo-Visma) és a Vincenzo Nibali (Bahrain-Merida) csoportja előtt senki. Az összetettben vezető Jan Polanc (UAE Team Emirates) is jól tartotta magát az első kategóriás Colle San Carloig, de ott végleg megadta magát és a hátránya gyorsan nőni kezdett, az emelkedő felénél már tudni lehetett, hogy a nap végén már másé lesz a rózsaszín trikó.

Az összetettben esélyesek sokáig egy bolyt alkottak, majd az Astanából Lopez húzta meg a sort, ami nem esett jól mindenkinek, úgy tűnt, hogy Yatesnek (Mitchelton-Scott) ismét gondjai lesznek. A Movistar csapata húzott egy meglepőt, az előző napi Landa támadás után most Richard Carapazt küldte harcba. Az ecudari nagyon szépen haladt, a hegytetőre már 30 másodperc előnyt tudott szerezni a közben megfogyatkozó “főmezőnyhöz” képest, melyet mindösszesen Nibali, Roglic, Lopez és Landa alkotott, akikre a hegy végére felért Rafal Majka (Bora-Hansgrohe) is. A nagy nevek közül Roglic és Nibali is próbálkozott megszabadulni a másiktól, de egyiküknek sem járt sikerrel.

A lejtőn sem sikerült közelebb kerülni az élbolynak Carapazhoz, sőt a hegyről leérve megálltak és szép lassan mindenki felért rájuk, akiket a hegyen leszakítottak. Nagyon úgy tűnt, hogy Roglicot nem zavarja, hogy Carapaz veszi át a rózsaszín trikót, egyáltalán nem üldözte a Movistar kerekesét. A Bahrain-Merida dolgoztatta Nibali segítőjét, Damiano Carusot, hogy az olasz sztár ne kapjon sokat Carapaztól. Viszont annyira nem volt nagy a tempó hátul, hogy a felérő Yates tudott sikeres támadást indítani. A szakaszt végül Carapaz nyerte (1 p 54mp előnnyel Roglicékhoz képest) , a második helyet Yates szerezte meg, míg a harmadik helyért Nibali sprintelt nagyot. Az összetettben Carapaz vette át a vezetést, de mindösszesen 7 másodperc az előny Roglichoz képest.

Giro d’Italia 14. szakasz eredménye:

1 Richard Carapaz (Ecu) Movistar Team 4:02:23
2 Simon Yates (GBr) Mitchelton-Scott 0:01:32
3 Vincenzo Nibali (Ita) Bahrain-Merida 0:01:54
4 Rafal Majka (Pol) Bora-Hansgrohe
5 Mikel Landa (Spa) Movistar Team
6 Miguel Angel Lopez (Col) Astana Pro Team
7 Pavel Sivakov (Rus) Team Ineos
8 Primoz Roglic (Slo) Team Jumbo-Visma
9 Joe Dombrowski (USA) EF Education First
10 Damiano Caruso (Ita) Bahrain-Merida 0:02:01

Összetett állás:

1 Richard Carapaz (Ecu) Movistar Team 58:35:34
2 Primoz Roglic (Slo) Team Jumbo-Visma 0:00:07
3 Vincenzo Nibali (Ita) Bahrain-Merida 0:01:47
4 Rafal Majka (Pol) Bora-Hansgrohe 0:02:10
5 Mikel Landa (Spa) Movistar Team 0:02:50
6 Bauke Mollema (Ned) Trek-Segafredo 0:02:58
7 Jan Polanc (Slo) UAE Team Emirates 0:03:29
8 Pavel Sivakov (Rus) Team Ineos 0:04:55
9 Simon Yates (GBr) Mitchelton-Scott 0:05:28
10 Miguel Angel Lopez (Col) Astana Pro Team 0:06:30

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.