fbpx

Giro d’Italia 2018: Simon Yates helyretette a mezőnyt

Assisiból Osimóba tartott szerda délután a Giro d’Italia 156 kilométer hosszú 11. szakasza, amelynek fináléja előzetesen nem az összetett menők harcát ígérte, sokkal inkább az olyan egynapos klasszikus specialistákét, akik közép-itáliai kisvárosok szűk, felfelé vezető utcácskáin is jól érzik magukat. Végül azonban a rózsaszín trikós Simon Yates (Mitchelton-Scott) mutatta meg, ki az úr a háznál.

Nem véletlen, ha a felvezetőben tett utalás bárkinek is a Strade Biachét juttatja eszébe. A Giro d’Italia 11. szakaszának utolsó kilométerei Osimo városában ugyanis nagyjából hasonló terepviszonyokkal bírtak, mint a híres fehér köves verseny sienai befutója. Rövid – az előző napihoz képes mindenképp – szakasz volt, csupán 156 kilométer, a program a 4. kategóriás befutón túl két 3. kategóriás emelkedőt ígért még, arányosan elosztva, ötven kilométerenként. Ezenkívül a második gyorsasági részhajrá Filottranóban (Michele Scarponi egykori otthonában)  szintén beillett volna akár kategorizált emelkedőnek is  a maga 16%-os meredekségével.

Gyors szakasz volt, 45,5km/h átlaggal, az elején sorra buktak el a szökési kísérletek. Végül öt versenyzőnek sikerült összeállnia: az első 3. kategóriás emelkedőn még csak Alessandro De Marchi (BMC Racing) és Luis León Sanchez (Astana) szökött, majd csatlakozott hozzájuk Fausto Masnada (Androni Giocattoli Sidermec), Mirco Maestri (Bardiani CSF) és Alex Turrin (Wilier Triestina-Selle Italia) is. Utóbbi kettő végzetét a már említett meredek gyorsasági részhajrá okozta, 29 kilométerrel a vége előtt leszakadtak a többiektől, majd szépen lassan meg is fogta őket a mezőny.

Maradt tehát a Sanchez, De Marchi és Masnada hármas.  Az út felfelé vitt, a szökevények előnyét mutató számláló pedig fokozatosan lefelé. Filottranóban még 1 perc 43 másodperc volt a különbség, de például 12 kilométerrel a cél előtt már csak 42 másodperc. A főmezőnyben leginkább a Lotto-FixALL és a LottoNL-Jumbo dolgozott, hiszen specialistáik, Tim Wellens és Enrico Battaglin már nyertek egy-egy dimbes-dombos fináléval bíró szakaszt az idei Giro d’Italián (4. és 5. szakasz). A mezőny nagyon jött, semmi kétség nem volt afelől, hogy a szökevényeket – a trióból Masnada szakadt le először – megfogják.

Valamivel az öt kilométeres kapu előtt érkezett el a szökevények végzete, ekkor Zdenek Stybar (Quick Step Floors) indított támadást. Mivel a befutó hasonlított a Strade Bianche fináléjára, ahol a cseh versenyző 2015-ben 1., 2016-ban 2. (ez volt az az emlékezetes Fabian Cancellara-győzelem, amikor már-már kezében volt Stybarnak az elsőség), 2017-ben 5. és idén 7. lett, így bárki könnyedén tippelhetett arra, hogy a bringás elviszi ezt a szakaszt, még akkor is, ha időközben csatlakozott hozzá Tim Wellens, akit szintén nem kell félteni egy ilyen jellegű befutón.

utolsó 5 kilométer a szakaszon

A mezőny az összetett esélyesekkel azonban mégis fenyegető közelségben jött mögöttük. Azzal viszont talán kevesen számoltak, hogy Simon Yates ilyen energiával fog kivágódni a többiek közül, és az utolsó másfél kilométeren jó pár másodpercet mér majd riválisaira. Bár az is kétségtelen, hogy ebben az erődemonstrációban nem annyira az időkülönbségeken, hanem a pszichés hadviselésen volt a hangsúly. Legjobban Tom Dumoulin (Team Sunweb) tudott lépést tartani a brit versenyzővel, ő lett a második, míg Davide Formolo (Bora-Hansgrohe) a harmadik.

Az összetettben ennek megfelelően inkább az időkülönbségek növekedésében mérhető a változás, a 3. helyen álló Thibaut Pinot (Groupama-FDJ) már több mint egy perc hátrányban van. Érdemes még megemlíteni, hogy a 10. hely környékén volt még nagyobb mozgolódás, Chris Froome (Team Sky) kedden Esteban Chaves (Mitchelton-Scott) kiesésével (nem mellesleg a kolumbiai a 11. szakasz utolsó emelkedőjén is nagyon korán leszakadt) feljött a top 10-be, ám szerdán 40 másodpercet kapott Yatestől, míg Fabio Aru (UAE Team Emirates) csak 21-et, Miguel Angel Lopez (Astana) pedig 30-at. Így aztán Froome a 11. szakasz után visszaszorult  összetettben a 12. helyre.

Összefoglaló videó a szakaszról

Top 10 a szakaszon

1 Simon Yates (GBr) Mitchelton-Scott 3:25:53
2 Tom Dumoulin (Ned) Team Sunweb 0:00:02
3 Davide Formolo (Ita) Bora-Hansgrohe 0:00:05
4 Alexandre Geniez (Fra) AG2R La Mondiale 0:00:08
5 Domenico Pozzovivo (Ita) Bahrain-Merida
6 Patrick Konrad (Aut) Bora-Hansgrohe
7 Thibaut Pinot (Fra) Groupama-FDJ
8 Maximilian Schachmann (Ger) Quick-Step Floors 0:00:11
9 Rohan Dennis (Aus) BMC Racing Team 0:00:18
10 Fabio Aru (Ita) UAE Team Emirates 0:00:21

 

Összetett top 10 a szakasz után

1 Simon Yates (GBr) Mitchelton-Scott 47:08:21
2 Tom Dumoulin (Ned) Team Sunweb 0:00:47
3 Thibaut Pinot (Fra) Groupama-FDJ 0:01:04
4 Domenico Pozzovivo (Ita) Bahrain-Merida 0:01:18
5 Richard Carapaz (Ecu) Movistar Team 0:01:56
6 George Bennett (NZl) LottoNL-Jumbo 0:02:09
7 Rohan Dennis (Aus) BMC Racing Team 0:02:36
8 Pello Bilbao (Spa) Astana Pro Team 0:02:54
9 Patrick Konrad (Aut) Bora-Hansgrohe 0:02:55
10 Fabio Aru (Ita) UAE Team Emirates 0:03:10

(kép forrása)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo