fbpx

Giro d’Italia 2018: Elia Viviani hozta a kötelezőt

A Giro d’Italia 167 kilométeres 2. szakaszán Haifa és Tel Aviv között a sprintereké volt a főszerep. Ennek megfelelően Elia Viviani (Quick Step Floors) begyűjthette hetedik győzelmét a szezonban. Az összetettben az időjóváírások következtében Rohan Dennis (BMC) áll az élen. 

 

Szinte alighogy elrajtolt a verseny, három versenyzőnek – Davide Ballerini (Androni Giocattoli), Victor Campenaerts (Lotto Fix ALL) és Guy Niv (Israel Cycling Academy) – sikerült egy szökevénycsoporttá összeállnia. Először úgy tűnt, engedi a mezőny, de aztán befogták őket. Ballerini később újra próbálkozott, ekkor ismét a Lotto Fix ALLból és az Israel Cycling Academyből akadt két társa: Lars Bak és Guillaume Boivin. A 4. kategóriás emelkedő előtt még Enrico Barbin (Bardiani-CSF) is beérte őket, nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy megszerezze a hegyi pontokat és ezzel a kék mezt. Hogy Barbinnak sikerült ezt véghezvinnie, azon leginkább Boivin bosszankodott, hiszen nem sokon múlott, hogy a hazai csapat egy versenyzője viselhessen megkülönböztető trikót.

Előzetesen minden amellett szólt, hogy  a szakasz  szokásos jellegtelen, eseménytelen, mezőnybefutóval záródó etapok hagyományos forgatókönyvét követi majd, de a BMC-nél másként gondolták és rámentek a második gyorsasági részhajrára. Rohan Dennisnek nem annyira a pontok, hanem a jóváírható másodpercek kellettek, ezt a feladatot telesítette is. Vasárnap már ő viseli a rózsaszín mezt, Tom Dumoulin (Team Sunweb) azonban nem tűnt elkeseredettnek, hogy át kellett adni az elsőséget.

A verseny végén Guillaume Boivin még egyszer kísérletezett a szökéssel, miközben a sprintercsapatok már igyekeztek helyezkedni, bár sprintervonatok nem igazán alakultak ki, a városban ugyanis szűk utcákon kanyargott az út és a cél inkább az volt, hogy biztonságban eljuttassák embereiket a célvonal közeléig.  Az utolsó pár száz méteren előbb a Team  EF Education First Drapac két versenyzője tekert az élen, mögöttük ott helyezkedtek többek között a Bora-Hansgrohe kerekesei is. Jakub Mareczko (Willier Triestina -Selle Italia) kicsit hátrébbről indított támadást, Elia Viviani pedig rögtön rátette a kerekét, hogy aztán mihelyt maguk mögött hagyták a többi bringást, azon nyomban meg is előzze fiatalabb honfitársát. Viviani teljesítménye, az az erő és robosztusság, amivel célba ért, megmutatta, nehéz lesz őt a sprintszakaszokon leelőzni.

Összefoglaló videó a szakaszról:

Top 10 a szakaszon:

1 Elia Viviani (Ita) Quick-Step Floors 3:51:20
2 Jakub Mareczko (Ita) Wilier Triestina-Selle Italia
3 Sam Bennett (Irl) Bora-Hansgrohe
4 Niccolo Bonifazio (Ita) Bahrain-Merida
5 Sacha Modolo (Ita) EF Education First-Drapac p/b Cannondale
6 Clement Venturini (Fra) AG2R La Mondiale
7 Ryan Gibbons (RSA) Dimension Data
8 Manuel Belletti (Ita) Androni Giocattoli-Sidermec
9 Baptiste Planckaert (Bel) Katusha-Alpecin
10 Jean-Pierre Drucker (Lux) BMC Racing Team

 

Összetett top 10 a szakasz után:

1 Rohan Dennis (Aus) BMC Racing Team 4:03:21
2 Tom Dumoulin (Ned) Team Sunweb 0:00:01
3 Victor Campenaerts (Bel) Lotto Fix All 0:00:03
4 José Gonçalves (Por) Katusha-Alpecin 0:00:13
5 Alex Dowsett (GBr) Katusha-Alpecin 0:00:17
6 Pello Bilbao (Spa) Astana Pro Team 0:00:19
7 Simon Yates (GBr) Mitchelton-Scott 0:00:21
8 Maximilian Schachmann (Ger) Quick-Step Floors 0:00:22
9 Tony Martin (Ger) Katusha-Alpecin 0:00:28
10 Domenico Pozzovivo (Ita) Bahrain-Merida

(kép forrása)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo