fbpx

Giro 2016: A “Gorilla” nevéhez méltó sprintje az 5. szakaszon (videó)

Érdekes lenne tudni, milyen értékeket mutatott a német André Greipel wattmérője a Giro d’Italia 5. szakaszán, mindenesetre ilyen hosszan ekkora erőfeszítés ritkán látható országúti kerékpárversenyen…

11-05-2016 Giro D'italia; Tappa 05 Praia A Mare - Benevento; 2016, Lotto Soudal; Greipel, Andre; Benevento;

Praia a Mare és Benevento között nem kevesebb mint 233 kilométert kellett teljesíteni, ami a táv derekán megfűszerezve “ötszázas” hegyekkel igen nehézzé tette a mai napot. Bár a végjáték kedvezett a sprintereknek, a két szakaszt nyerő Marcel Kittel már itt elvesztette a kontaktust a főmezőnnyel.

Ezek után az utolsó 50 kilométeren a belga Lotto csapata sokat dolgozott Greipelért, hiszen a pelotonban csak Gorillának becézett sprinter számára remek lehetőség adódott egy szakaszgyőzelemre. Miután a szökevényeket utolérték, az utolsó kilométerek a felvezetésről, pozícióharcról szóltak, nehezítésképpen enyhén emelkedő befutóval.

A végén amikor egy pillanatig egymást nézték a vetélytársak, Greipel a megfelelő pillanatot használta ki robbantásra, még ha utána nagyon hosszút – körülbelül 250 métert – kellett is hajráznia elöl. Látványos szakaszgyőzelem volt, az összetettben nem történt lényegi változás, bár 13-an külön idővel érkeztek célba (4 mp-vel).

Videó összefoglaló:

Giro d’Italia 5. szakasz eredménye:

1 André Greipel (Ger) Lotto Soudal 5:40:35
2 Arnaud Demare (Fra) FDJ
3 Sonny Colbrelli (Ita) Bardiani CSF
4 Bob Jungels (Lux) Etixx – Quick-Step
5 Moreno Hofland (Ned) Team LottoNl-Jumbo
6 Manuel Belletti (Ita) Southeast – Venezuela
7 Rick Zabel (Ger) BMC Racing Team
8 Georg Preidler (Aut) Team Giant-Alpecin
9 Caleb Ewan (Aus) Orica-GreenEdge
10 Alexey Tcatevitch (Rus) Team Katusha

Összetett állás:

1 Tom Dumoulin (Ned) Team Giant-Alpecin 19:40:48
2 Bob Jungels (Lux) Etixx – Quick-Step 0:00:16
3 Diego Ulissi (Ita) Lampre – Merida 0:00:20
4 Georg Preidler (Aut) Team Giant-Alpecin
5 Steven Kruijswijk (Ned) Team LottoNl-Jumbo 0:00:24
6 Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team 0:00:26
7 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team 0:00:27
8 Ilnur Zakarin (Rus) Team Katusha 0:00:35
9 Jakob Fuglsang (Den) Astana Pro Team
10 Nicolas Roche (Irl) Team Sky 0:00:37

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo