fbpx

Geraint Thomas idén ismét Tour-t szeretne nyerni

2019-ben a tavalyi Tour győztese, Geraint Thomas a Giro helyett ismét a francia körversenyt választja, melyen meg szeretné védeni a címét.

A minap egy olasz kerékpár-kiállításon jelentette be a Pinarello, hogy a 2019-es Giro d’Italia-n a 2018-as Tour de France győztese, Geraint Thomas is rajthoz fog állni. A hír meglepő volt, mert a Sky előzetesen nem ezt kommunikálta, hanem Egan Bernal-t jelölte meg az összetett első helyért harcba szálló versenyzőjének. A bejelentésnek a külföldi média gyorsan utánajárt, egyenesen Thomas-t kérdezték meg, aki cáfolta a hírt, sőt egyértelműen kijelentette, hogy 2019-ben újra Tour de France-t szeretne nyerni, meg szeretné védeni 2018-ban nyert sárga trikóját.

Az eset kapcsán két kérdés merül fel. A Pinarello azt állította, hogy az információjuk az előzetesen leadott nevezési lista alapján van – persze azt érdemes tudni, hogy ezek a listák többnyire köszönőviszonyban sincsenek az adott csapat valódi indulóival – viszont miért nem egyértelműsíti a Sky a szervezők felé, hogy Thomas nem lesz ott? A másik “dolog” Chris Froome esete, a négyszeres Tour győztes szeretné megszerezni ötödik győzelmét is, ami fejtörést okozhat a Sky vezetésének, a brit csapat eddig nem arról volt híres, hogy két elsőszámú emberrel vágni a francia körversenynek.

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo