fbpx

Gepida Reptila 1000 Nexus 8 kerékpárteszt: Kell a speed a faternak is!

Első ránézésre női gépnek nézheted, ami igaz is meg nem is. Ezt a fajta vázat alacsony átlépési magasságúnak hívják, és unisex néven szokták a katalógusok emlegetni. Ha te most 50 éves kor alatt vagy, akkor told át a szüleidnek a cikk linkjét, mert ők a célcsoportja ennek a pedelec bringának.

Nem női bringa, hanem alacsony átlépési magasságú!

Nem női bringa, hanem alacsony átlépési magasságú!

A Gepida a „city e-bike” kategóriában nem kínál hagyományos férfi és női vázat, hanem ez az unisex fedi le a palettát. Ami kifejezetten érdekes és főleg megemlítendő, az első körben maga a 6061-es alumínium váz, melynek csöveit hydroforming eljárással alakították ki. Volt már alattunk pár alacsony átlépős bringa, és még nem elektromos kivitelben is egy dologban megegyeztek. Az eleje már befordult a sarkon míg a hátulja egyenesen ment. Vagyis borzalmasan rugalmasak voltak, tekeredtek. Ez részben érthető, hiszen egyetlen nagyméretű csőnek kell merevvé tennie az elejét és a hátulját.

250 W-os rendszer 400 Wh-s akkuval, nagy hatótávval.

250 W-os rendszer 400 Wh-s akkuval, nagy hatótávval.

Szerencsére sikerült úgy megtervezni a vázat, hogy a Bosch középmotorral egy egységet képezve iszonyatosan masszívra sikerült. 40-es tempónál is stabilan lehet vele kanyarodni, sőt a gyerekülést is jól viseli, pedig az sem könnyítette meg a dolgát.

Az agyváltó megkönnyíti a használhatóságot és csökkenti az üzemeltetési költségeket!

Az agyváltó megkönnyíti a használhatóságot és csökkenti az üzemeltetési költségeket!

Mivel 8 sebességes agyváltóval szerelik (van 7 sebességes kivitel is), ezért a masszív vázpapucs ehhez lett kialakítva és persze ebbe csatlakozik be az alumínium csomagtartó is. Ez utóbbi nem csak nevéhez méltó módon a csomagok elhelyezésére alkalmas, hanem a Bosch rendszer 400Wh-s akkumulátorát is hordozza. A 8-as agyváltó tökéletes egy városi bringához, főleg amikor egy erős pedelec szettel van kiegészítve. Még akár túrázni is lehet vele, csak ne az Alpok hágóit célozd meg vele. Persze az agyváltó működtetése megszokást igényel, cserébe viszont „karbantartás mentes”, csendes, és a lánccserére is ritkábban van szükség.

A Magura HS-11-es felnifékek brutálisan erősek és tartósak!

A Magura HS-11-es felnifékek brutálisan erősek és tartósak!

A fékrendszert imádni fogod! A létező legjobb felniéfékes megoldás a Magura hidraulikus féke. Már emberemlékezet óta gyártják, nagyon könnyen behúzható és szinte végtelen fékerőt biztosít. Sajnos itthon sokan többre néznek egy olcsó tárcsaféket mint a HS-11-eseket. Ez viszont nagy hiba. Szerencsére a pedelec bringák fő piaca a Gepidánál is németország illetve a Benelux államok, ahol tudják mi a jó, ezért került rá ez a fék.

Csomagtartóban az akku

Csomagtartóban az akku

Mivel ez egy teljes értékű városi bringa, ezért világítással is ellátták. Nem spóroltak ezen sem. Elöl/hátul Trelock lámpákat találsz, melyet közvetlenül az akkumulátor lát el árammal és a lámpákat a központi kijelzőről tudod bekapcsolni. Simán lehet a fényük mellett látni még közvilágítás nélküli helyen is, és álló helyzetben is tud világítani.

Viccesnek tűnik, de itt nem az!

Viccesnek tűnik, de itt nem az!

A kitámasztót nem kedveljük, de egy ilyen bringán igenis helye van, hiszen sokkal egyszerűbb így használni, és a vevők is igénylik a meglétét. Masszív kivitelű, még a felszerelt gyereküléssel együtt a gyereket is megtartotta, de ezt csak a próba kedvéért néztem meg, senkinek sem ajánlanám tartós megoldásnak. Arra viszont tökéletes amikor megállsz a bicajjal, és ki szeretnéd kötni a gyerkőcöt a biztonsági övből. Ilyenkor nem kell a bringát is tartani közben. Érdekes, hogy mennyire más szempontokat kell figyelembe venni egy városi, túrázó, vagy éppen gyerekszállító romboló tesztelésekor.

Minden kéz alatt

Minden kéz alatt

A Bosch Intuvia vezérlőpultról minden fontos adat leolvasható, és a hozzá kapcsolt távvezérlővel tudod a rásegítési fokozatokat szabályozni. Ahogy minden Bosch rendszernél úgy itt is 4 rásegítési fokozat van. A legtöbbet az „ECO” módban tudunk megtenni, sima városi használat esetében ez simán tud 80-100 km körül alakulni. A „Tour”, „Sport”, és „Turbo” már erősebb rásegítést nyújt, de természetesen csökkenti is a hatótávolságot. Ez főleg a legnagyobb „Turbo”-ra igaz, bár ilyenkor már repül a bringa akár a 10 %-os emelkedőn is felfelé!

A nyereg városba kényelmes, de a telós nyeregcsőnek nem sok értelme van.

A nyereg városba kényelmes, de a telós nyeregcsőnek nem sok értelme van.

Ahogy már írtam a nagyon merev váz miatt könnyű manőverezni a Reptila 900-assal, és lejtőn sem jön zavarba. Mivel nem bizonytalan az irányítás, ezért könnyebben bizalmat szavaznak neki a feleségek, apukák, anyukák. Ugyan a súlya közel 25 kiló, de a kiváló fékek könnyedén megfogják megpakolva is, legyen szó nagybevásárlásról, vagy gyerekszállításról.

Suntour teleszkóp, és Trelock világítás

Suntour teleszkóp, és Trelock világítás

A teleszkóp nagyjából dísz jelleget ölt benne. Elöl a Suntour CR8-as villa inkább a nagyobb utődésekre reagál, és 50 mm-es útja elegendő még autóval is járható földutakon való cirkálásra. Szerencsére elég merev ahhoz, hogy a Magura fék erejét elviselje.

Az agyváltót markolatváltóval tudod működtetni

Az agyváltót markolatváltóval tudod működtetni

Gepida Alloy City névre hallgató kormánya elsőre fura volt, hiszen nem ilyenekhez szoktunk, de pár kilométer után már imádtam. Teljesen egyenes az üléspozíció, a kormányt mindenféle előredőlés nélkül el tudod érni, és a szűk megfordulások kivételével könnyű vele irányítani a pedelecet. Persze gondoltak a KRESZ szabályokra, így a kényelmes markolat mellett egy csengő is helyet kapott rajta.

Defektvédelmes Energizer gumik

Defektvédelmes Energizer gumik

Az agyváltós bringáknak egy nagy hátrányuk van. A defekt, vagyis ennek következménye, a kerék kiszedése. Ez most sem egyszerű folyamat, javaslom még vásárláskor tanítsák meg neked a boltban minden csínját-bínját, mert az út szélén nem lesz egyszerű Shimano manualt keresgélni telefonon. Lehet viszont csökkenteni a defekt veszélyét, amit itt Schwalbe Energizer gumikkal tettek meg. Ezek nem csak ebike certifikáltak, hanem defektvédelemmel is rendelkeznek! Persze ha megvan a baj, még mindig egyszerűbb egy Rubena Gaadi „rúd” belsőt belerakni, és akkor nem is kell kiszedni a kereket.

Igazából a cikk végére rájöttem, hogy miért is zárnám ki a fiatalabb korosztályt az érdeklődők köréből? A Reptila pedelec ideális gép kisebb bevásárlásokhoz, anyukáknak munkába indulni, vagy éppen a gyerek óvodába hordásához. És megmondom őszintén fura vagy sem, a biztonság érdekében én is alacsony átlépési magasságú vázat választanék, mivel nem tudod az ülés felett átlendíteni a lábadat, ugyanis ott ül a gyerek mögötte. Hibát nehéz lenne találni benne, főleg úgy, hogy „mindössze” 694.000-et kérnek érte. Tudom, tudom ez rengeteg pénz, de egy elektromos bringáért közel sem, főleg úgy ha meg tudod vele oldani a napi közlekedést.

Forgalmazó: Gepida Kft.

Elérhetőség: http://gepida.hu/Kerekparok/E-bikes2016/Reptila-9002/30160975-49B

Ajánlott fogyasztói ár: 694.990 Ft

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo