fbpx

Focus kerékpárok 2016: német minőség, csúcsra járatva

Az Izalco Max tárcsafékes változatával a Focus készen áll a WorldTour szabályok változására. Emellett megújult a jól ismert Raven és az fully MTB paletta is.

A 2015-os Eurobike egyik legnagyobb újdonsága a SRAM vezetéknélküli országúti váltórendszere volt. Az amerikai cég a kiállítás első napján, de csak dél után leplezte le a nagyközönség előtt vadonatúj rendszerét, viszont a Focus standon már reggeltől látható volt az új szett Romain Bardet kerékpárján. Az akkumulátorok ugyan hiányoztak a váltókból, de a részleteket megfigyelhették a kíváncsi érdeklődők. Az Izalco Max felnifékes változatával az AG2R francia hegyimenője az idei Tour de France-on szakaszgyőzelmet is szerzett. Az eTap mellett Bardet Quarq wattmérőt is használt, a bringát Zipp 303-as kerekek és Fizik kiegészítők teszik teljessé.

Romain Bardet Focus Izalco Max kerékpárja

Romain Bardet Focus Izalco Max kerékpárja

A francia WorldTour csapat versenyzőinek segítségével került kifejlesztésre a kompromisszumoktól mentes tárcsafékes országúti versenygép, az Izalco Max Disc is.

Focus Izalco MAX Disc Red 22

Focus Izalco MAX Disc Red 22

A váz geometriája kis híján megegyezik a felnifékes változatéval, a 10 mm-rel hosszabb láncvillákra a 142×12-es átmenőtengely miatt volt szükség. A váz a gyártó állítása szerint 54-es méretben 790 grammot nyom, amivel jelenleg a világ legkönnyebbjének számít ebben a kategóriában. A filigrán „csövekből” álló vázhoz könnyű villa is társul, ami szintén 12 mm-es átmenőtengelyt használ.

Focus Rapid Axle Technology

Focus Rapid Axle Technology

Ráadásul az R.A.T. rendszernek köszönhetően pillanatok alatt elvégezhető a kerékcsere, a csavargatás helyett a tengelyt  elég csak 90°-kal elfordítani, majd a gyorszárat meghúzni a kerék rögzítéséhez. A vázra és villára is 140- vagy 160 mm-es átmérőjű tárcsákkal használható flat mount fékkonzolok kerültek. A fékkábelek a vázon és villán belül futnak, viszont a váltórendszert működtető bovdenek a vázon kívül kerültek elvezetésre. Ennek praktikus okai vannak, gyorsabb a karbantartás és a csere, ami megkönnyíti a szerelők életét a többnapos versenyeken. A kerékpár már rendelkezett UCI jóváhagyással, tehát a Focus egyértelműen készen áll a tárcsafékes WorldTour versenyekre, még akkor is, ha sokan a mai napig kételkednek ennek értelmében.

Focus Izalco MAX Disc - flat mount fék

Focus Izalco MAX Disc – flat mount fék

A képeken látható SRAM Red szettel és DT karbon kerekekkel szerelt kerékpár tömege alulról súrolja a 6,8 kg-os limitet. A kiegészítők közül érdemes megemlíteni a saját fejlesztésű Concept CPX Plus nyeregcsövet, ami kialakításából adódón a komfortot hivatott növelni.

Concept CPX Plus nyeregcső

Concept CPX Plus nyeregcső

A Demo Day-en nem csak a kerékcsere gyorsaságát sikerült kipróbálni, egy rövid körre is sikerült kivinni az új tárcsás Izalco Max-ot, Tufi így nyilatkozott a bringáról: A Focus Izalco Max Disc általános menettulajdonságairól nem írnék sokat, csúcskategória, merev a váz, pontos kormányzás, csúcs alkatrészek, kiváló bringa. Ami érdekes, hogy nem különösebben tűnt fel az 1 cm-rel hosszabb láncvilla, ami azt mutatja, hogy sikerült jól korrigálni a geometriát (de ehhez az is hozzátartozik, hogy előtte pont cyclocross bringákat próbáltam, így most ebbe nem mennék bele mélyen). A tárcsafék viszont remekül fogott, még szárazon is nagyobb fékerőt produkált egy kantinál, amikor Bencével fékút-teszteket próbáltunk egy lejtőn felgyorsulva, már bátorság kellett a satufékhez… Amiben viszont biztos vagyok, adagolhatóság szempontjából hamarosan nem lesznek ellenfelei a tárcsafékeknek, és örvendetes, hogy erőbefektetés nélkül játszhatunk a fékerővel. Engem meggyőzött a Focus szerelője a kerékcserével is, bár nekem gyakorolnom kellett még a mozdulatot. Amit még megemlítenék, ez már a Raven Max XC-bringa tesztelésénél is feltűnt, a saját fejlesztésű nyeregszár nagyon kényelmes!

focus_izalco_max_disc

A cloppenburgi központú cég mindig is nagy hangsúlyt fektetett a cyclocross kerékpárok fejlesztésére, az alapító Mike Kluge maga is versenyzett ebben a szakágban. A tavaly bemutatott Mares apró változásokon ment keresztül, a karbon változat 930 grammos váza és a 420 grammot nyomó villája így is a legjobbak között vannak a kategóriában.  2016-tól kezdve a felső kategóriás cx kerékpárok is az új fejlesztésű nyeregszárral érkeznek. Az ICSG konzolra szerelhető láncterelő az egytányéros rendszerekhez okos megoldás.

Focus Mares CX Force1

Focus Mares CX Force1

Nemcsak a legrangosabb országúti versenyeken, hanem az MTB világkupákon is sokszor láthatunk Focus kerékpárokat az élmezőnyben. A Benkó Barbit is foglalkoztató Focus XC Team idei igazolása Florian Vogel remek szezont tudhat maga mögött, amiben szerepe volt az általunk is próbált Raven Max kerékpárnak.

Focus Raven MAX 29 Team

Focus Raven MAX 29 Team

A váz gyakorlatilag minden fontos paraméterben remekel, 900 gramm alatti tömegével könnyű, a R.A.T. átmenőtengelyt használó hátsó papucsnak, a PF 30 középrésznek és a kúpos fejcsőnek köszönhetően hajtásirányban meglehetősen merev, továbbá a hátsó háromszög kialakítása miatt kényelmes is. A támvillák nem a nyeregvázcsőbe, hanem a felsőcsőbe csatlakoznak, így a hátsó háromszög szabadabban mozoghat (hajolhat), mint egy hagyományos kialakítású váznál. Ehhez jön még az Izalco Max esetében bemutatott nyeregcső, ami tovább fokozza a komfortot.

Focus Raven MAX Factory 29

Focus Raven MAX Factory 29

A Raven több változatban is elérhető lesz, 29”-os valamint 650B kerékméretben is, az Eurobike kiállításon látott Factory 29 változat saját fejlesztésű karbon merevvillával és egytányéros SRAM szettel meglehetősen tetszetős gép benyomását keltette.

Focus Spine C 0.0

Focus Spine C 0.0

A 2016-os modellévben új összteleszkópos élménybringával bővíti kínálatát a német cég. A trail szegmensbe sorolt, 27,5”-os kereken guruló 120 mm-t mozgó Spine széria alumínium és karbon változatban is elérhető lesz. A rugózási rendszer nincs túlbonyolítva, egyszerű négyforgáspontos elv, karbon himbakarral, támvillákon lévő forgásponttal, aszimmetrikus láncvillákkal. A meredek 75°-os nyeregvázcső-szög és lapos, 68°-os fejcsőszög egyértelműen jelzik, hogy nem xc versenygépről beszélünk, bár a Spine C 0.0 modell súlyban felveszi a versenyt a konkurensek cross country bringáival is. Ebben a könnyű vázon kívül persze nagy szerepe van a karbon DT kerekeknek és a SRAM XX1 váltórendszernek. Utóbbiak felára a 7000 eurós ajánlott fogyasztói árban is érződik.

Focus Spine Evo

Focus Spine Evo alumínium vázzal

A Spine alumínium vázas változatban is kapható lesz. Felszereltséget tekintve itt is korrekt alkatrészekkel találkozunk, Rock Shox villa, SRAM egytányéros hajtásrendszer, valamint saját márkás Concept állítható nyeregcső.

Focus SAM C Team

Focus SAM C Team

Az enduro paletta is bővül, a tavaly bemutatott SAM modell 2016-tól karbon változatban is elérhető lesz. A vázanyag változásával sikerült megközelítőleg fék kg-ot lefaragni a váz tömegéből, emellett a láncvillák hossza is csökkent, könnyebb és agilisebb gépet eredményezve.

Focus Jarifa I29

Focus Jarifa I29

Említést érdemelnek még az elektromos rásegítésű MTB-k is. A tavaly próbált Thron mellett újdonság a plus size MTB (Jarifa Fat) és integrált akkumulátorcsomagos Jarifa I29.

Az integrált akkumulátoros Jarifa I29 nemcsak a mi érdeklődésünket keltette fel

Az integrált akkumulátoros Jarifa I29 nemcsak a mi érdeklődésünket keltette fel

A Focus kerékpárok magyarországi forgalmazója:
Borneo Apparel Kft.
http://focuskerekparbolt.hu/
info@focuskerekparbolt.hu
Focus kerékpárok Facebook

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo