fbpx

Filutás Viktor nyerte a Szekszárd GP kritériumversenyt

Szombat délután Szekszárd városa adott otthon háztömb körüli versenyeknek, utánpótlás korosztályoktól kezdve amatőr kategóriákon át az elit mezőnynek is rendeztek futamokat.

IMG_2676

A városközpontban egy klasszikus, téglalap alakú, 900 méteres sík pályát jelöltek ki, ahol a különböző korcsoportoknak különböző körszámokat kellett teljesíteni. Az elit futamon, ahol többek között a Szuper Beton, a Dr. Bátorfi AKTK és a Mugen Race bringásai is indultak, 45 kör volt a penzum, 5 körönként hajrával.

Már az első hajrá előtt kialakult egy négyfős szökés, Filutás Viktor (Szuper Beton Team), Holló Botond (Dr. Bátorfi Agria KTK), Bertalan Balázs (Mugen Race Team Prolog) és Csomor Zoltán (Team Veloki) részvételével. A kritériumon ezután értelem szerűen nagy volt a tempó, nem véletlenül született 45-ös átlag.

Miután a kvartettnek sikerült megcsinálni a körelőnyt, ami 20 pontot ért, gyakorlatilag el is dőlt az első négy helyezés sorsa, Filutás nyert, a tavalyi győztes Holló Botond lett a második, míg az első éves U23-as Bertalan a harmadik, Csomor negyedik. A maradék díjazott helyeken a Szuper Beton versenyzői, Móricz Dániel és Lóki Bence osztoztak.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo