fbpx

Fetter Erik a 15. szakaszról: “sajnos nem volt túl nagy egyetértés a szökésben”

Fetter Erik a Giro d’Italia 15. szakaszán bekerült a nap szökésébe, de sajnos végül nem sikerült hazaérnie és a 45. helyen zárta a napot. Így mesélt a szakaszról.

 

Fetter Erik (EOLO-KOMETA) elmesélte, hogy a 15. szakaszra az volt a feladata, hogy szökésbe kerüljön, ami annak ellenére is sikerült neki, hogy ma nem érezte olyan jól magát, az elején még le is szakadt a síkon. „Kis szerencsével vissza tudtam érni, és utána kezdtem magamhoz térni a mélypontomról, de közel sem éreztem ma magam olyan jól, mint az elmúlt napokban, ami nagy kár, hiszen pont ma voltam ilyen jó szökésben, de lesz még pár lehetőség” .

Erik a kis emelkedők után már jobban érezte magát, és kezdett akciózgatni, de brutális volt, hogy a 15. versenynapon 80 kilométeren át ment a harc azért, hogy ki legyen szökésben, „először öten szakadtunk el a mezőnytől, és úgy nézett ki, hogy az lesz a szökés, de aztán mondták a fülünkre, hogy érkezik még kb. 20 versenyző, és hogy várjuk meg őket. Káprázott a szemem, hogy milyen versenyzők csatlakoztak hozzánk. Elkezdtünk együtt dolgozni, bár sajnos nem volt túl nagy egyetértés, de azért haladtunk. Az első hegyen gond nélkül ott tudtam velük maradni, volt ugyan pár kis akció, de szerencsére át tudtam őket venni. Aztán a második hegyen eléggé beindult a verseny, elkezdtek nagyon támadni. Ekkor már picit kivoltam, a legerősebbeket már nem tudtam követni, úgyhogy onnantól óriási küzdelmek árán pár versenyzővel nyomtuk együtt a végéig. Kb. 20 kilométerrel a vége előtt ért be minket a mezőny, velük tudtam menni pár kilométert, Fortunatónak adtam még egy zselét is, próbáltam ezzel segíteni őt. Majd jó pár kilométerrel a vége előtt leszakadtam az elejéről, mert nem kis tempót diktáltak, és már túl sok értelme nem lett volna nekem ott küzdeni. Onnantól kezdve amilyen lassan csak tudtam tekertem be a célba”.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo