fbpx

Fetter Erik 4. az országúti Európa-bajnokságon!

A tegnapi siker után ismét remek hírrel folytatódik számunkra az országúti Európa-bajnokság Trentóban, az U23-as férfiak futamában Fetter Erik versenyzett kiválóan és végül a 4. helyet tudta megszerezni.

Az országúti Európa-bajnokságon szombaton rendezték az U23-as férfiak futamát, ahol két versenyzővel is érdekeltek voltunk, Fetter Erik és Karl Ádám állt rajthoz magyar válogatott mezben. A órakor rajtoló versenyen 133,6 km-t, azaz 10 kört a hegyes pályán, kellett teljesíteni a kerékpárosoknak.

Sokáig együtt volt a mezőny, az előző napi kategóriák futamához képest sokkal lassabban fogyatkozott a versenyzők létszáma, benne volt a pakliban, hogy akár mezőnyhajrá fog dönteni a győzelem sorsáról. A verseny végének közeledtével viszont felgyorsultak az események, többen próbáltak megszökni, így a tempó is nőtt, melynek sajnos az egyik magyar versenyző Karl Ádám is áldozatul esett. Fetter Erik viszont végig tartotta magát az élbolyban. A nagy létszámú országok csapatai próbálták irányítani a szökéseket és senkit nem engedtek el túl távol, így hiába fárasztották magukat sokan. Az utolsó körben az emelkedőn megfogták az utolsó szökevényt is és ekkor szakadtak el a legerősebbek is, köztük Fetter Erikkel. A 7 fős szökés előnye nem volt túl nagy, 20 mp körül tetőzött, de érezhető volt hogy csapatmunkával hazaérhetnek. Erik is dolgozott a csoport élén, bár az olaszok és a belgák is létszámfölényben voltak (2-2 fő). A végét még ő húzta meg, de a cyclo-cross világbajnok Thibau Nys végig ott volt a kerekén, így nem sikerült az elszakadás, viszont látszott, hogy a csoportból többeknek nehéz volt még szélárnyékban is átvenni a támadást. Végül ebben a csoportban sprint döntött a győzelemről, amit Nys nyert meg, a második helyet az olasz Filippo Baroncini, a harmadikat a spanyol Juan Ayuso szerezte meg, míg Fetter Erik a 4.-ként ért a célba. Ehhez az eredményhez fontos hozzátenni, hogy Erik gyakorlatilag csapat nélkül teljesítette a versenyt, míg a többiek nagy kerékpárosnemzetek versenyzői nagy létszámú csapattal.

„Az egész verseny alatt nagyon jól éreztem magam, végig a lehető legjobb taktikákat alkalmaztam, próbáltam minél több energiát megspórolni a fináléra. Szerintem ez egészen jól sikerült. Az egyedüli nehézséget az okozta, hogy én egyedül voltam a fináléban, és a nagy nemzetek több versenyzővel, úgyhogy ők próbáltak kijátszani. Nem dolgoztam túl sokat, de mégis kontroll alatt tartottam mindent. A végén kb. 7-en szakadtunk el a dombon. Volt két belga, két olasz versenyző, ők próbáltak kijátszani, de sikerült őket jól leszerelni. Nagyjából 800 méterre a céltól döntöttem úgy, hogy támadok. Volt is egy jó lehetőség, amivel sikeresen éltem, és onnantól a célig végig elöl mentem, de sajnos az utolsó macskaköves kanyarban belül beszúrt az olasz meg a spanyol, úgyhogy itt elég sok sebességet vesztettem a sprinthez, és már nem tudtam visszagyorsulni, nem tudtam őket kielőzni, így végül a 4. lettem” – mondta el Fetter Erik, akire az EB után VB és még sok olasz egynapos verseny is vár a szezonban az EOLO-Kometa Cycling Team színeiben.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo