fbpx

Fejes Gábor és Király Mónika a magyar időfutam bajnokok 2013-ban

Tikkasztó hőségben, sík pályán került sor a mosonmagyaróváriak rendezésében a 2013. évi magyar országúti időfutam bajnokságra, ahol mind a női, mind a férfi korosztályban rajthoz álltak a legjobbak.

Dunakiliti és Rajka térségében, egy 5 kilométeres lezárt útszakaszon zajlott a verseny, a hőségen kívül tehát 6 fordító törte meg a ritmust, és gondoskodott róla, hogy ne szülessenek nagy átlagsebességek a férfiak három 10 kilométeres körből álló, összesen 30 kilométeres versenyén. Ha már nehezítésekről van szó, nem árt megemlíteni a kempingben kijelölt rajt-cél terület környékén rajzó szúnyogokat sem, igencsak népszerűvé tudott válni, aki hozott szúnyogriasztót…

Elit férfi dobogósok: Fejes, Dér, Kusztor

Elit férfi dobogósok: Fejes, Dér, Kusztor

Visszatérve a versenyre, örömteli, hogy a tavalyi évvel ellentétben, amikor a Stubán-legénység nem vett részt az időfutam bajnokságon, most 6 fővel képviseltette magát kontinentális csapatunk, az Utensilnord, így hazai szinten színvonalas verseny kerekedett, talán a táv lehetett volna hosszabb, a 30 kilométernél általában hosszabbak a nemzeti bajnokságok.  A címvédő időfutam specialistán, Fejes Gáboron (Dr. Bátorfi AKTK) azonban mégsem lehetett ma kifogni, végig a kemény áttételeket passzírozva bizonyult a legjobbnak. A 23 év alattiak között a Magyarországra visszatérő Kenyeres Ábel (Utensilnord) volt a leggyorsabb.

U23 férfi dobogósok: Kenyeres, Palotai, Varga

U23 férfi dobogósok: Kenyeres, Palotai, Varga

A hölgyek között az új csapatával az utóbbi időben cseh, kínai és olasz többnapos versenyeket megjárt Király Mónika (Aquadra Scapatella) szerezte meg a bajnoki címet, nem sokkal verve a főleg mountain bike szakágban jeleskedő Dósa Esztert (Vitalitás SE-Scott-Nutrixxion). A bronzérmes a mostanában inkább triatlonban szerencsét próbáló Szurominé Pulsfort Diána lett.

Női dobogósok: Király, Dósa, Pulsfort

Női dobogósok: Király, Dósa, Pulsfort

Eredmények:

Elit nők (20 km):

1 KIRÁLY Mónika Squadra Scappatella 00:30:18
2 DÓSA Eszter Vitalitás SE-Scott-Nutrixxion 00:30:32
3 SZUROMINÉ PULSFORT Diána Bianchi Club KE 00:31:10
4 KUSZTOR-JURENKA Krisztina Bianchi Club KE 00:31:17
5 SZEGHALMINÉ KENYÓ Anita Dr.Bátorfi Aktk 00:31:46
6 EPRES Kornélia Bikeexpressz SE 00:31:59
7 BENICS Réka Eszter PSV – Cycling -Team Berlin 00:32:28
8 ÁNYOS Szilvia Bianchi Club KE 00:33:49
9 AL SAIDI Leila Team Veloki 00:34:03
10 WOHLMUTTER Alexandra Zinkpower Moson 00:36:08

Elit férfiak (30 km):

1 FEJES Gábor Dr. Bátorfi Aktk 00:39:02
2 DÉR Zsolt Utensilnord Ora24.eu 00:39:30
3 KUSZTOR Péter Utensilnord Ora24.eu 00:39:36
4 LOVASSY Krisztián Utensilnord Ora24.eu 00:39:51
5 HAVAS Péter Cervelo Team Prolog 00:40:24
6 KISKÓ Gábor Bianchi Club KE 00:41:52
7 CSOMOR Zoltán Team Veloki 00:42:05
8 TAKÁCS Tamás Merida CST Road Team 00:42:37
9 LENGYEL Gábor Hungarofondo 00:42:43
10 TALLIÁN Péter Blue Scorpions MC 00:43:45

U23 férfiak (30 km):

1 KENYERES Ábel* Utensilnord Ora24.eu 00:40:04
2 PALOTAI Péter* Utensilnord Ora24.eu 00:40:25
3 VARGA Péter* RSC Arbö Südburgenland 00:41:07
4 MOGYORÓSI Máté* Dr. Bátorfi Aktk 00:42:24
5 KURILLA Bence* Bikeexpressz SE 00:42:26
6 VARGA Péter* Cervelo Team Prolog 00:42:33

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo