fbpx

Fantasztikus mentés a Szlovén Körversenyen! (videó)

Kusztor Péter és Pelikán is részt vesz a Szlovén Körversenyen, melynek második szakaszának hajrájában nem mindennapi mentésnek lehettek tanúi a nézők.

Ahogy a lassított videón is látszik, az Androni olyasz versenyzője, Andrea Palini egyszerűen átugratta a nedves aszfalton előtte elcsúszó versenyzőt, majd ezek után 6. helyen érkezett a sprinten. A második etapot az Orica-Scott szlovén bringása, Luca Mezgec nyerte.

A négynapos, UCI 2.1 kategóriás versenyen öt WorldTour és négy pro continental csapat mellett az osztrák Amplatz-BMC színeiben Kusztor Péter és Pelikán János is indul. Ma kerül sor az ezer méter szintkülönbségű hegyi befutóra, ahol vélhetően eldől az összetett sorrend is, vasárnap pedig várhatóan ismét a sprintereké és a hazai sztáré, Mezgecé lehet a főszerep, bár remek sprinterek vannak a mezőnyben, mint Sonny Colbrelli (Bahrain-Merida), vagy Sam Bennett (Bora-Hansgrohe).

Magyar részről Kusztor Péter az előkelő 20. helyen zárta a tegnapi etapot, miután hegyes terepen, esős időben 44 km/h-s átlagot hajtott a mezőny 170 kilométeren. Kusztor remek formában versenyez, hiszen a múlt héten az ugyancsak UCI 2.1 kategóriás Szlovák Körversenyen 14. lett összetettben, ami 5 UCI pontot hozott a konyhára.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo