fbpx

Elkezdődött a fárasztás a Vuelta 5. szakaszán

A Tinkoff-Saxo darabokra szakította a mezőnyt így kiderült kik azok, akik biztosan nem szállhatnak majd harcba a piros trikóért; A célban pedig nagy volt az értetlenkedés…

Etapa-05-Vuelta-a-España-27-de-agosto

180 kilométer és egy harmadik kategóriás hegy várt ma a kerekesekre a rondai befutó előtt. A szintrajz önmagában ma sem a valós, várható forgatókönyvet vetítette elő. A táv első kétharmadában bár nem szerepelt kategorizált emelkedő, folyton hullámzott az út. Mindehhez ha hozzátesszük a tényt, hogy napok óta árnyékban is 40 fok körüli hőségben perzselődik a mezőny, és az előrejelzést, hogy a tengerpart közelsége miatt befújhat az oldalszél, máris sejthettük, hogy nem éppen egyszerű szakasznak nézünk elébe.

A kopár, sivatagi környezetnek köszönhetően csak Pim Ligthart (Lotto-Belisol) és a háromszoros időfutam világbajnok, Tony Martin (Omega Pharma – Quick-Step) vállalkozott szökésre. A német ráadásul mechanikai hiba miatt idejekorán vissza kellett hogy zárkózzon a mezőnyhöz. Ligthart innentől kezdve magára maradva tekert az élen.

Kicsivel később hátul a mezőnyben nem más, mint Chris Froome ment rá a gyorsasági részhajrára és szerzett ezzel két bónuszmásodpercet az összetettben. Az igazi izgalmakat azonban a Tinkoff-Saxo szolgáltatta 40 kilométerrel a cél előtt: a befújó oldalszélben Contadorék előreálltak és pillanatok alatt elemjeire szakították a sort. A komoly menésnek áldozatul esett a komplett Garmin, Peter Sagan és sok más nagy esélyes – és természetesen az elöl tekerő holland is, akit utolértek.

Bár tegnaphoz hasonlóan, a végére valamelyest lehűltek a kedélyek és megadódott a lehetőség a felzárkózásra (így ért fel például Daniel Martin), Carlos Betancur és Thibaut Pinot így is közel negyed órát, míg Andrew Talansky és Ryder Hesjedal majdnem négy percet szedtek össze a nap végére.

vuelta-2014-5. szakasz-degenkolb-nyer

Mihelyst a sorok valamelyest rendeződtek, máris jött az emelkedős finálé, ahol Philippe Gilbert kapott meglepően jó felvezetést. A belgának azonban nem volt elegendő a végsebessége, ma is a klasszikusabb sprinterek villogtak. Közülük a tegnapi napot is nyerő John Degenkolb volt a leggyorsabb a felháborodó Nacer Bouhanni előtt, aki úgy érezte, a német kiszorította őt, azonban a szervezők nem változtattak a végeredményen. A nagyok 5 másodperc hátrányban érkeztek, Jurgen van den Broeck kapott ismét 21 másodpercet. A nap nagy vesztesei mellett lassan a belgát is végleg kihúzhatjuk az összetettre esélyesek listájáról…

Holnap lesz az igazán nagy rosta: első kategóriás hegyi befutó lesz.

A Vuelta 5. szakaszának végeredménye:

1 John Degenkolb (Ger) Team Giant-Shimano 4:01:21
2 Nacer Bouhanni (Fra) FDJ.fr
3 Moreno Hofland (Ned) Belkin Pro Cycling Team
4 Jasper Stuyven (Bel) Trek Factory Racing
5 Paul Martens (Ger) Belkin Pro Cycling Team
6 Lloyd Mondory (Fra) AG2R La Mondiale
7 Philippe Gilbert (Bel) BMC Racing Team
8 Vicente Reynes Mimo (Spa) IAM Cycling
9 Kristian Sbaragli (Ita) MTN – Qhubeka
10 Roberto Ferrari (Ita) Lampre-Merida

 

Az összetett állása:

1 Michael Matthews (Aus) Orica Greenedge 17:35:05
2 Nairo Alexander Quintana Rojas (Col) Movistar Team 0:00:13
3 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 0:00:20
4 Rigoberto Uran Uran (Col) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team 0:00:24
5 Damiano Caruso (Ita) Cannondale 0:00:26
6 Johan Esteban Chaves Rubio (Col) Orica Greenedge
7 Haimar Zubeldia Agirre (Spa) Trek Factory Racing 0:00:29
8 Wilco Kelderman (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:00:32
9 Alberto Contador Velasco (Spa) Tinkoff-Saxo
10 Robert Gesink (Ned) Belkin Pro Cycling Team

 

Vuelta rovat a Bikemagon: https://bikemag.hu/vuelta-a-espagna_2014

.

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo