fbpx

Egy hajszállal nyerte Demare a Giro d’Italia 4. szakaszát

A Giro d’Italai 4. szakaszán mezőnyhajrá döntött a győzelemről, ahol rendkívül szoros versenyben Arnaud Demare nyerte a sprintet Peter Sagan előtt.

A Giro d’Italia 4. szakaszának 140 km-es távján mindössze egy harmadik kategóriás emelkedő nehezítette az Olasz Körverseny versenyzőinek dolgát, ráadásul az is a szakasz közepén volt, így a leszakadó versenyzőknek is volt esélye visszaérni a mezőnyre, ezért mindenki szökevénysikerre vagy mezőnyhajrára számított.

A szakasz előtt derült ki, hogy Geraint Thomas az előző napi bukása miatt feladni kényszerül a Giro d’Italiát, mellyel a Team Ineos ezen a versenyén is a kapitányát veszti. Ezen a napon is hamar kialakult a szökés, melyet a Simon Pellaud (Androni-Giocattoli-Sidermec), Marco Frapporti (Vini Zabu-KTM), Kamil Gradek (CCC Team) hármas alkotott. Egészen a hegyig megvolt köztük az egység, de Pelleaud hagyta ott a többieket és próbált meg egyedül hazaérni. A főmezőnyben a Bora-Hansgrohe diktálta a tempót annak reményében, hogy sikerül pár sprintertől megszabadulniuk, mellyel Peter Sagannak megnőnek a győzelmi esélyei. Végül sikeres volt az akciójuk, mert Gaviria és Hodeg leszakadtak az emelkedőn.

Közben a szökevény előnye folyamatosan csökkent, de a második részhajránál még Pellaud volt elöl, viszont Caicedo megpróbált időjóváírást szerezni ott Almeida ellenében, de a portugál magabiztos maga mögé utasította az ecuadorit, amivel növelte az előnyét a rózsaszín trikóért vívott harcban. Természetesen a befutóra már nem maradt szökevény elöl és a sprinterek csapatai dolgoztak azon, hogy minél jobb helyzetbe hozzák gyorslábú versenyzőjüket. A FDJ próbálkozott meg az utolsó km-en belül egy szökéssel, ami kicsit megzavarta az ellenfeleket, viszont ezzel a húzással az FDJ elintézte, hogy másik is segítsenek a hajrá felvezetésében. Peter Sagan indított elsőként, és teljesen úgy tűnt, hogy meg fogja nyerni a szakaszt, amikor Demare érkezett baloldalról és belökte a kerékpárját. Annyira szoros volt a befutó, hogy végül a célfotó döntötte el, hogy ki nyerte a szakaszt, Demare kb 1-2 centivel volt gyorsabb, mint Sagan.
Az összetett állása jelentősen nem változott, továbbra is Almeida áll az élen, de már 2 másodperc az előnye Caicedoveal szemben.

Valter Attila is a főmezőnnyel ért célba a 82. helyen, mellyel a 40. helyen található az összetettben.

A Giro d’Italia 4. szakaszának eredménye:

1 Arnaud Demare (Fra) Groupama-FDJ 3:22:13
2 Peter Sagan (Svk) Bora-Hansgrohe
3 Davide Ballerini (Ita) Deceuninck-Quickstep
4 Andrea Vendrame (Ita) AG2R la Mondiale
5 Elia Viviani (Ita) Cofidis
6 Stefano Oldani (Ita) Lotto Soudal
7 Davide Cimolai (Ita) Israel Start-Up Nation
8 Michael Matthews (Aus) Team Sunweb
9 Filippo Fiorelli (Ita) Bardiani CSF Faizane’
10 Enrico Battaglin (Ita) Bahrain McLaren

Az összetett állása a 4. szakasz után:

1 Joao Almeida (Por) Deceuninck-Quickstep 11:06:36
2 Jonathan Caicedo (Ecu) EF Pro Cycling 0:00:02
3 Pello Bilbao (Spa) Bahrain McLaren 0:00:39
4 Wilco Kelderman (Ned) Team Sunweb 0:00:44
5 Harm Vanhoucke (Bel) Lotto Soudal 0:00:55
6 Vincenzo Nibali (Ita) Trek-Segafredo 0:00:57
7 Domenico Pozzovivo (Ita) NTT Pro Cycling 0:01:01
8 Brandon McNulty (USA) UAE Team Emirates 0:01:13
9 Jakob Fuglsang (Den) Astana Pro Team 0:01:15
10 Steven Kruijswijk (Ned) Team Jumbo-Visma 0:01:17

 

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo