fbpx

Dósa Eszter blogja: Mátra Maraton

Dósa Eszter 100 százalékosan zárta a Top Maraton sorozatot, megnyerve vasárnap a záró futamot, a Mátra Maratont is. Erről mesél legfrissebb blogjában:

Az ózdi XCO-s “kalandok” után valahogy volt egy olyan érzésem, hogy a Maraton Magyar Kupa záró futamán sem fog minden simán alakulni. Vagy az ördögöt festettem a falra? Most szerencsére nem technikai, hanem egészségügyi probléma hátráltatott abban, hogy kihozzam magamból a maximumot. De lényeg a lényeg, egy darabban sikerült célba érnem, Módos Gabit és Cseh Ronit megelőzve, így a gyönyörű KÉK kupa hozzám kerülhetett. Nem is értem, miért elégedetlenkedek…



Időben megérkeztünk, a frissítést is sikerült megszervezni (köszönet a Bringabandának és az Alpinbike-nak érte!), már csak a melegítésre szánt időt nem kellett volna elszöszmötölni…

A hosszútávon Marci és Gombi kolléga már régen elrajtolt, sőt, a rövidtávos Goni, Erik és Dávid is, amikor elkezdtünk nosztalgiázni: én a Magyar népmesék dallamát fütyörésztem, ami beindította Ildi és Dani agyát is: már jöttek is a gyerekkori rajzfilmes élmények. Mint például a Hupikék törpikék. A szomszédunkban parkoló egyik srácnak megvolt a zenéje a telefonján, így még meg is hallgathattuk! Party time!

Reggel már éreztem, hogy a gyomrommal van egy kis bibi, de nem gondoltam volna, hogy ennyire meg fogom szenvedni a kékestetői hegymászást. Ilyen erőtlennek régen éreztem már magam. Ráadásul erős hányinger lett rajtam úrrá, mihelyst megpróbáltam egy-egy erősebb nekiiramodást.

Gabi ekkor erősen a nyakamban volt (öröm volt látni az arcán az eltökéltséget!), azonban kis technikai gondja miatt kaptam még egy kis “pihenőt”. Közben sikerült kitapasztalnom, mi az a pulzushatár, amivel még kordában tudom tartani a gyomrom. Ez persze éppen elegendő volt ahhoz, hogy Gabi újra mögém, majd az előttünk tekerő srácok ügyes megelőzésével elém is kerüljön.
Persze ezt nem nézhettem tétlenül, nyomban rákapcsoltam, mert hányinger ide, gyomorfájás oda, el nem engedhetem! Hát jó, a mai napon nem az első hegy lesz a döntő, s nem Ibrányi Atit fogom hajkurászni. Akkor marad a B terv: 30-40 km-nél majd ráteszek egy lapáttal.

Harmincnál talán még nem járhattunk, amikor egy enyhébb emelkedőn meg is kezdtem a támadást. Hátra persze nem néztem, csak később, de akkor már a szokásomtól eltérően igencsak sűrűn… És persze szigorúan, ha nem is a sárga köves úron, de mindenképp az ideális nyomvonalon terheltem a pedált. Ennek (is) köszönhetően megúsztam a defektet.

A pálya vonalvezetése nagyon tetszett. Utoljára 2 éve voltam itt, tavaly ugyebár olimpiai pontvadászat miatt igazoltan hiányoztam… Szóval alapos módosításon ment keresztül a középtávos szakasz (is) – határozottan előnyére! Az egynyomos köves-bokros lejtő Mátrafüred mellett volt számomra a nr. 1 szakasz. Teljesen olyan érzésem volt, minta a ciprusi maratonon tekernék. Egyetlen hátránya volt csupán – előzni az ilyen szakaszokon lehetetlen. Ha beragadsz valaki mögé, marad a döcögés.

Emellett a köves meredek emelkedők dobogtatták meg a szívem, és nem csak szó szerint! Nem mondom, hogy nem kellett erőlködnöm, de nagyon élvezetes volt látni-érezni, hogyan mászik a kis össztelós Scottom ezeken a szakaszokon. Közben pedig kommentáltam az eseményeket – félig magamnak, félig a bringának.. néha pedig az előttem tekerő fiúknak.

Ekkortájt a gyomrom is kezdett megnyugodni, így nem okoztak komoly gondot az erősebb hegymenetek. Habár verseny közben keveset ettem, a rajt előtti “egy órás” szokásos szelet, majd közvetlenül a startolást megelőzően az X-Oxygén is legurult, így a kellemetlen percek ellenére nem üres és korgó gyomorral kellett teljesítenem a 60 km-es távot. Nem mintha a frissítőknél nem lett volna ennivaló, de hát nem érünk rá megállni…

Mindenesetre az utolsó 5-8 km-en már sűrűbben nézegettem az órámat is; a pénteki erősebb edzés nyomait szépen cipeltem magammal a Mátrába is. De hát jövő héten is verseny lesz, az olaszországi Polartec Val di Fassa Bike Maraton, ott majd kedvemre erőlködhetek.
A célterületet megközelítve azért akadt még egy-két meglepetés: megmondom őszintén, nem számítottam a két “puklira”. Na ez a szakasz azért jobban tetszett akkor, amikor lefelé kellett rajta tekernünk…

A célban boldog megérkezés, beszélgetés, szénhidrát-visszatöltés, majd eredményhirdetés. Csak éppen a levezetés várat még magára. Azonban el nem maradhat, ha másnap is használható lábakat szeretnék, így a hivatalos program végeztével megtöltöttem a púpomat, s megcéloztam Galyatetőt – mintegy megköszönendő, hogy nem tolt ki velem az erdő. Bagolyirtásnál csodás kilátás, majd leereszkedve Pásztó felé a lefelé kúszó nap látványa koronázta meg a napot.

A következő állomás újra a Dolomitok – most egy kicsit más oldalról közelítve meg a témát – vagy legalábbis a hegységet. De a lényeg: 64km + 2760m szint! Sok sík szakasz nem ígérkezik…

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.