fbpx

Dósa Eszter blogja: Mátra Maraton és előzményei

Asszem, sikerült rekordot döntenem, bár most olyan dologban, ami nem a jó híremet öregbíti. Bevallom töredelmesen, az időmenedzsment terén bőven van még hova fejlődöm, a hosszas szünet oka alapvetően ennyi. Na de most…. :-)

Ahogy számolom, potom 10 versenyről ill. élményeikről nem meséltem még, pedig volt aztán minden: örömteli és elszomorító, “virágszagolgatós” és “killer” – be is sokalltam, úgy érzem. Mert a jóból is megárthat a sok… Úgy érzem, nem fizikálisan, sokkal inkább érzelmileg-mentálisan váltam túlterheltté. Nem tudom, voltatok-e már úgy, amikor azt érzitek, hogy egyszerűen nincs meg az egyensúly, a lelki béke….

halfironman_bp

Természetesen voltak intő jelek. A konzultáció során Levente is rámutatott, mint ahogyan Viktor is finoman pedzegette, hogy szükség van-e ennyi versenyre… De ha se a sportpszichológus, se az edző tanácsát nem fogadom meg, marad a saját káron való tanulás.

Mit lehet ilyen helyzetben tenni? Először is tudatosítani, s elfogadni, hogy igen, ez van, te sem vagy szuperember, Eszti (a francba! Vagy inkább: még szerencse! :-) …. Kis lecsendesedés, a dolgaid újraértékelése az, amire a legnagyobb szükség van. Illetve feltöltődés, lazán, nyugisan. Valami ilyesmi (is) történt, történik mostanában. Legalábbis erre törekszem.

De aggodalomra semmi ok, nem fogok túl sokat pszichologizálni, s a 10 versenyről sem egy “Háború és béke” terjedelmű posztot produkálni, nézzük inkább, mi történt az Ucka Maratontól a sástói Maraton OB-ig. (Bocs, mégis hosszú lett…)

A remekül sikerült Marathon Series futamot követően következett egy duplázós hétvége: a horvátországi Halicanum Trophy és a Bükk Maraton.

halicanum4Az előbbi, illetve az ott összegyűjtött 20 UCI-pont egy picit a véletlenen is múlott (ha létezik olyan), ugyanis ha Borsos Benedek blogjára nem bukkanok, nincs tudomásom arról, hogy egy igencsak szép számú magyar különítmény utazik le a szombat késő délutáni C2-es minősítésű versenyre. Gyors infógyűjtés, hely a buszban bőven, a pontszerzési lehetőség igencsak magas, igazából csak rajtam áll, hogy vállalom-e az esetleges kockázatot a másnapi maratont illetően.

Igazából amiatt nem aggódtam, bár azt jól tudtam, hogy 2x cirka 400km autózással és 5 óra alvással nem fogok vasárnap pályacsúcsot menni… ;-)

A verseny, s pálya maga is tartogatott kihívást: a meredek lejtőkkel még nem is lett volna gond, viszont a heves eső miatti sárhoz már annyira nem fűlött a fogam. Sebaj, ez is egy tanulási-fejlődési lehetőség! :-)

halicanum1Ez a hozzáállás meg is hozta gyümölcsét, ráadásul körről körre szépen száradt is a pálya. Bár a mi rajtunkra 17.30-kor került sor, így amiatt nem aggódtam, hogy a sárgumik feleslegessé válnak majd menet közben.

Egyébként is, ezen a versenyen végre XCO-n is tesztelhettem élesben az új prototípus Kross R+ vázat, amit azóta is láthattatok az elmúlt versenyeken. Miben más, mint a jelenleg is forgalmazott karbon csúcsváz? 2 sarkalatos pontja a könnyebbsége illetve a szálelrendezés. Magyarul: arra keressük a választ, hogy kevesebb anyagból is lehet-e strapabíró a váz. Ezidáig a szubjektív véleményem az egyértelmű igen, persze ősz végén műszerekkel végzett igazolás adja majd kezünkbe a végleges választ.

protoEz a bringa még egy újítással bír, amely ellenőrzőséhez nincs szükség röntgengépre, csak egy adag sárra és egy kiadós esőre: ez pedig a szép új bringa-tetkóm, amit a Bike Tatoo-tól kaptam! Miért vagyok tőle odáig meg vissza? Mert mindent az igényeim szerint alakítottak: a szín, a méret, a betűtípus… Egyszóval tényleg teljesen egyedi! Ráadásul amilyen egyszerű a felragasztása, olyan nehezen jön le! A sártól kezdve a mosószeres szivacson át kapott ám mindent, de még most is olyan, mintha tegnap került volna fel.

proto2Nyilván, a kék szín nem a legmutatósabb ezen a bicón, ezért kaptam fehér színben is, viszont nekem becsípődésem a kék… Max. majd megy belőle a fehér sisakomra is! ;-)

Jajj, de nagyon elkanyarodtam! Szóval Halicanum Trophy. A verseny maga jól ment, habár kis technikai gond adódott, ami miatt a harmadik kör végén meg kellett állnom (ti. kilazult a nyergem – saját hiba, nem ellenőrizettem le otthon a “szereld magad”-játékomat követően), de Benkó Laci a frissítőben gyorsan meghúzta – köszönet érte, csakúgy, mint a frissítésért. Igazából 2 kört mentem így, ugyanis nem akartam megadni azt a pszichés előnyt a mögöttem tekerő szlovén kolleginának, hogy lássa, technikai gondom van. Elvégre az ezüst- és bronzérmet érő pozícióban voltunk!

A taktika jónak bizonyult, Barbi után másodikként haladhattam ár a célvonalon.

halicanum5A gyors levezetést az eredményhirdetés, majd a szervezők által biztosított finom vacsora követte, majd utazás haza. A buszban igyekeztem szépen bemasszírozni a lábaimat, majd szunyókálni picit, hiszen a Bükk Maraton sem piskóta!

bukk1Hazudnék, ha azt mondanám, teljesen “fittipalkó” voltam vasárnap Felsőtárkányban, de jól ismertem már ezt az érzést, s tudtam, hogy mire számíthatok.

A taktika most nem a már jól megszokott első emelkedős volt, hiszen bőven volt még mit kipörgetnem a lábaimból. Ezt elősegítendő a rajt előtt azért megeszegettem az RQmax-omat is, biztos, ami biztos alapon.

bukk2

A taktika bevált: tudván, hogy Brigi sem volt kipihent állapotban, a második kör emelkedőin keményebb fokozatba váltva igyekeztem meglépni. Ekkorra a lábaim már gyönyörűen rendben voltak, így nem kellett nagyon szenvednem sem. A kormányra ragasztott szintrajzot és az órámat azért gyakran nézegettem, vártam már a célvonalon történő áthaladást. Utánam Brigi, majd Orosz Anita érkezett.

Augusztus második hétvégéjén, egy hirtelen döntés eredményeképp a Nyugat Maraton Kupa 2. fordulóján, Zircen kötöttünk ki, ahová a kis eltévedés következtében cirka 15 perccel a rajtunk előtt érkeztünk. A gyors nevezést követően kb. annyi időm volt, hogy elguruljak a rajtba, hisz pár perc volt a hosszútáv fél 11-kor esedékes rajtjáig.

Nem, nem elírás a táv, végre a lányok előtt is adott volt a lehetőség, hogy – a nemzetközi trendhez hasonlóan – a leghosszabb távot is teljesíthessék. Egyébként a legtöbb külföldi versenyen a középtáv is a hobbiszerűen (habár már haladó szinten lévő) kerékpározók számára lett kijelölve, s a női elit mezőny számára sem ritka a 80km-es pályahossz, mint ahogyan ez Zircen is történt.

zirc1A pályát ugyan nem ismertem, arra viszont számíthattam, hogy a Bakonyban való versenyzés nem nélkülözheti a Cuha-patakon való többszöri átkelést. ;-)

De tényleg ez a legizgalmasabb és legszebb rész! Aki nem volt (még) a zirci futamon, ne ijedjen meg, nem a Bakony Maraton útvonalán haladunk (abban mi lenne a pláne), bár vannak közös szakaszok.

A patakátkeléses szakasz mellett az egyik legszebb – s legtöbb kritikát kapott – szakasza egy köves-sziklás, már-már raftingpályára emlékeztető szekció volt. A dolog szépséghibája “csupán” annyi volt, hogy a folyamatosan emelkedő, cirka 3km-es szakasz legnagyobb része gyakorlatilag tekerhetetlen volt – maradt a tolás. Szerencsére az ilyen “nehezítő körülmények” nem szegik kedvem, s habár én is jobb szeretem a bringa nyergében teljesíteni a távot, a természet által átszabott táj látványa valamelyest kárpótolt. Ha tekerhető lett volna a szakasz, valószínűleg sok mindent  észre sem veszek…

zirc2A távot győztesként 4:56-os idővel tudtam teljesíteni, Balázs Bea érkezett másodikként. Sajnos többen technikai gond miatt kényszerültek kiállni, a saras terep szedte áldozatait. A szervezők a zuhanyzási és bringamosási lehetőség mellett kétféle(!) meleg ebéddel is kedveskedtek számunkra, szép kupával és érmekkel, a tombola szerencsés nyertesei pedig hasznos ajándékokkal térhettek haza.

halfironman_bp2Ezt követően egy versenymentes hét következett, majd a 23-i budapesti féltávú Ironmant szurkolhattam végig baráti társaságban, ahol a cirka 1500 versenyző közt Viktor is rajthoz állt, s remekül szerepelt! Furcsa érzés volt a kordon mellett állni versenyzés helyett. Mindenesetre hatalmas hangulata volt! Ha tényleg igaz, hogy pár évig még házigazda lesz Budapest, tuti rajthoz állok – csak az úszásomat kell végre elfogadható szintre hozni. ;-)

Vasárnap egy újabb immár teljesen “titkos” XCO-versenyzés következett Ausztriában, a C2-es minősítésű Rund um den Roadlberg nevet viselő. Linz melletti kis faluban. Igazából nem a verseny maga volt titkos, csak azt nem értettem igazán, hogy ha elérhető közelségben van, s pontesélyes is miért nem szervezünk oda válogatott utat… Még jó, hogy Viktor rendszeresen csekkolja az UCI-naptárat, most is ő hívta fel a figyelmem a kvalifikációs pontgyűjtési lehetőségre.

A pálya izgalmas volt, a csehországi VK-pályára emlékeztetett: köves-gyökeres, laza talajjal, meredek kaptatókkal és “ütős” lejtőkkel. A helyi erők mellett német és ukrán kolleginákkal mérkőztem meg. Egészségileg már akkor sem voltam topon, kezdődött a gyomorfájás, gyengeség, fáradtságérzés, de tisztesen helytálltam, csupán az ukránokkal nem bírtam. Így az 5. helyen értem célba, amivel újabb 10 pontot szerezhettem a riói “kalapba”.

xco_c2_autAz eredményhirdetést, mint ahogyan az egész verseny lebonyolítását is az odafigyelés jellemezte, a lányok a díjak mellett egy-egy gyönyörű csokor virággal is gazdagabbak lettek. Engem ezzel könnyen le lehet venni a lábamról… :-)

Majd jött a várva-várt Mátra maraton. Mondjuk én most annyira nem vártam. Pontosabban fogalmazva egyrészt vártam, hisz jubileumomat ünnepeltem, másrészt viszont péntekig azon tanakodtam, bölcs dolog-e, ha továbbra is gyengélkedve, egy esetleges eséssel egészségemet veszélyeztetve veszem fel a kesztyűt. Sok oldalról körbejártam a dolgot, kértem orvosi, edzői, szponzori véleményt, de leginkább igyekeztem a szívemre hallgatni. Nem volt kényszer vagy nyomás rajtam egyetlen oldalról sem, s igazából veszíteni valóm sem volt igazán.

matra5Lehet, furcsán hangzik ez, hiszen a Bajnoki Trikóról van szó, amit 5 év óta folyamatosan magamra ölthettem, de azt is jól tudtam, tudom, hogy nem ez az újabb cím, de még a megszerezett világranglista-elsőség sem a legjobb mutatója annak, hogy ki is az a Dósa Eszti nevű bringás csaj. Azt úgyis tudjuk. :-)

Egyébként pedig nem szerettem volna lezáratlanul befejezni az évet – kiváltképp azért, mert pontosan 8 évvel ezelőtt éppen a Mátra Maraton volt az, ahol belekóstoltam a montizásba, ahol tulajdonképpen minden elkezdődött. Ez a verseny(?) inkább a lelkemnek kellett, még akkor is, ha tudtam, ma nem fogom kihozni magamból a maximumot. Nehezen született meg a döntés, az egóm kemény meccset vívott a szívemmel, de úgy érzem, jól döntöttem.matra4Ez persze korántsem jelenti azt, hogy feltartott kézzel álltam volna a rajtvonalhoz, hiszen a versenynek csak a célban van vége, a rajtnál soha! Egy hellyel-közzel fix tempót fogok menni, lefelé pedig csak óvatosan, s meglátjuk, mi jön ki belőle.

A Kékestető utáni lejtmenetnél éreztem, hogy jelentős hátrányom lesz, amit a második frissítőpontnál Norbi igazolt is: cirka 3,5 percet kaptam lefelé, ami tetemes. Azonban nem estem kétségbe, inkább csak konstatáltam a helyzetet, igazándiból egyvalakivel akartam foglalkozni a majd’ 60 km során: önmagammal, a saját versenyzésemmel. Így nem zökkentett ki senki és semmi, afféle derűs-nosztalgikus érzés lett rajtam úrrá: mennyire szerencsés vagyok, hogy az elmúlt nyolc esztendő során milyen élményekkel lehettem gazdagabb, mennyi ismerőst és barátot szereztem… Hú, de ez még nem az évértékelés ideje, úgyhogy vissza a pályára! Ami egyébként is jócskán igényelte a koncentrációt…

matra1De tény és való, hogy az utolsó 30 km-en inkább csak “örömködtem”, kicsit ünnepeltem legbelül.

A rajtközpontot megközelítve azért gyorsan vissza kellett lépnem az itt-és-mostba, ugyanis elfelejtettem, hogy vár még ránk egy meredek és odafigyelős kaptató a célba érkezés előtt. Meglehetősen sok néző gyűlt arra a helyre, izgalmas volt látni, vajon maradt-e még elég szufla bennünk, hogy kitekerjünk. Ami engem illet, nagy jókedvemben még meg is biztattam az ott állókat, hogy bátran szurkoljanak meg, különben nem fogok tudni kitekerni. ;-)

matra2Ezt követően már csak két kanyart s pár száz métert kellett megtennem, s 3 óra versenyidő után célba értem. Huh! Egyben maradtam, teljesítettem, nincs hiányérzetem. Sőt, Viktor még egy kis csokor mezei virággal is megörvendeztetett, ez mindennél többet ért. A női dobogó harmadik fokára Orosz Anita állhatott fel.

A célban ekkor már erőteljesen fokozódtak az izgalmak, hiszen kíváncsian vártuk, ki fog először áthaladni a hosszútávos fiúk közül a célvonalon. Hihetetlen volt, hogy újra sprinten dőlt el a futam ill. a Bajnok kiléte! Ezúttal – végre! – Marcinak és a Kross Level B+ győzelmének örülhettünk! A dobogó Szatmáry Andrissal és Bogdan Czarnotával egészült ki, a bajnoki bronzérmes Vigh Zoli lett.

matra3Bármennyire is egyéni sport a monti, hozzáértő, megbízható csapattal a hátad mögött lehet igazán nagyot alkotni. Erre (is) kiváló példa volt a hétvégi verseny. Köszönöm, hogy egy ilyen remek csapat tagjai lehetek, ahol mindenki szívvel-lélekkel dolgozik a sikerért! Jó ide tartozni!

A mentális tréningért Balassa Leventének tartozom köszönettel, a csapatvezetői-edzői-szerelői-mindenesi mellettem állásért pedig Viktornak. A frissítésért Norbinak, Viktornak és a Blazsó Márton Racing Teamnek! A remek fotók Csaplovics Feri, Fenyvesi Tamás, Máhr AttilaMolnár Tibor, Őszi Krisztián, Szász Viktor és Tirszin János művei – köszönöm!

A nagykanizsai XCO-futam még kérdéses, meglátjuk.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.