fbpx

Dopping: Frank Schleck kivonva a forgalomból a Tour de France-ig

Miután az idősebbik Schleck-fivér, Frank Schleck pozitív doppingmintát produkált a tavalyi Tour de France 13. szakaszán, a luxemburgi antidopping ügynökség egyéves eltiltást szabott ki rá doppingvétségért.

Az ügy azért húzódott ilyen sokáig, mert a vízhajtó és vérnyomás csökkentő Xipamid kimutatásáért nem jár automatikus felfüggesztés, az anyag úgynevezett „maszkolóként” ismert, amivel el lehet tüntetni komolyabb dopping szerek nyomait.

Frank Schleck a Radio Shack új mezében, amiben nyárig nem versenyezhet

Frank Schleck tavaly júliusban, amikor lebukott, egy mérgezéses történettel” állt elő, kategorikusan tagadva a doppingolást. Hazája antidopping szervezetétől ennek ellenére egy évet kapott, az indoklás szerint azért nem a kiszabható kettőt, mert nagyon alacsony volt a Xipamid koncentrációja.

Schleck a pozitív doppingteszttől számítva kapta meg az egy évet, azóta nincsenek is eredményei, csapata okosan „jegelte” a Tour de France óta eltelt időszakban. Idén július 14-én térhet vissza, vagyis a 2013-as francia körversenyt ki kell hagynia mindenképpen.

A luxemburgi kerékpáros elkeseredését fejezte ki közleményében, túl szigorúnak nevezve a vonatkozó szabályokat, és kiemelve, hogy – Contador után szabadon – csakis ételszennyezéssel juthatott szervezetébe a Xipamid. Ugyanakkor fontosnak tartja, hogy a bírák elismerték, ez nem doppingolás és nem csaló, ez a családja, a csapata és a támogatói szempontjából is lényeges dolog.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo