fbpx

Démare újra megcsinálta, Peák a 13. Cuneóban!

Arnaud Démare (Groupama-FDJ) egy szoros befutót követően, centimétereket verve vetélytársaira megszerezte harmadik szakaszgyőzelmét a Giro d’Italia 105. kiírásán. Honfitársaink közül hatalmas meglepetésre Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux) a 13. helyen végzett, míg Fetter Erik (Eolo-Kometa) a 83., Valter Attila (Groupama-FDJ) a 135. helyen futott be. Összetettben Juan Pedro López (Trek-Segafredo) továbbra is őrzi előnyét.

A Giro mai szakaszán az olasz monumentumról is jól ismert tengerparti városból, San Remóból kezdte útját a mezőny, hogy 150 km, két gyorsasági részhajrá, és egy harmadik kategóriás emelkedő után megérkezzen Cuneóba. Az elmúlt két nap 200 feletti kilométerszáma után rá is fért a mezőnyre egy rövidebb, azonban dombosabb etap. Az egyetlen emelkedő a táv felénél volt, míg az etap vége enyhén emelkedett, ezáltal inkább mezőnyhajrára volt kilátás, de az sem lehetett kizárni, hogy egy jól szervezett szökevénycsoport hazaér.

A korábbiaknál később kaptak engedélyt a rajtra a versenyzők, akik közül már hiányzott Caleb Ewan (Lotto-Soudal), aki tegnap feladta a Giro küzdelmeit, hogy következő háromhetesére, a Tour de France-ra koncentrálhasson. Az ausztrál sprinternek igazából semmi sem jött össze ezen a Girón, így érthető, hogy inkább Franciaországra kíván fókuszálni a továbbiakban. Ewan hiányában is maradtak azonban nagy nevek a mezőnyben. Ma esélyes volt a szakaszgyőzelemre Mark Cavendish (Quick-Step Alpha Vinyl), Phil Nauhaus (Bahrain-Victorious), Giacomo Nizzolo (Israel-Premier Tech), de több nagy sprinter is élesítette karmait. Az elején egy öt kerekesből álló csoport ugrott le a mezőnyről, előnyük pedig szépen növekedett. A szökevénycsoportot a már jól ismert Filippo Tagliani (Drone Hopper-Androni Giocattoli) vezette, akinek vélhetően a sprinthajrák lobogtak a szemei előtt. Tagliani mellé Mirco Maestri (EOLO-Kometa), Julius van den Berg (EF Education-Easypost), Nicolas Prodhomme (AG2R-Citroen) és Pascal Eenkhoorn (Jumbo Visma) csatlakozott. Ahogy várható volt, a 26 éves olasz el is vitte az első sprintet, majd szökevény státusza mellé az üldöző jelzőt is begyűjtötte, mivel a Colle di Nava lejtőin leszakadt 4 társáról.

A szökevények nagyon közel voltak a sikerhez, az utolsó kilométeren fogta be őket a mezőny. Fotó: Michael Steele

Időközben jött a hír a mezőnyből, hogy a verseny titkos esélyesének is számító, eddig kiegyensúlyozott formát produkáló, az összetettben a 4. helyen álló Romain Bardet (Team DSM) hasproblémái miatt feladja az idei Corsa Rosát. Nagy veszteség ez mind a sportszeretőknek, mind pedig csapatának, mivel egy klasszis kerékpárossal kevesebb lesz így a hátralévő 8 szakaszon. A pelotonban az Israel, a Quick-Step és a Groupama csapata állt az élre, hogy az 5-6 perc környékén ingadozó rést megpróbálják lenyomni. Végül 40 km-rel a vége előtt már “csak” 4 perc volt az előny, majd a nagy igyekezetben még a főmezőny is két részre szakadt. Elöl hatalmasat dolgozott a négy szökevény, akik életük első Grand Tour-szakaszgyőzelmére hajtottak, és volt pillanat, amikor úgy látszott, hogy akár haza is érhetnek. Előnyük folyamatos csökkenésben volt; az utolsó, közvetlen a célegyenes előtt fekvő emelkedőhöz még 25 másodperccel érkeztek, ekkor mindössze 2 km volt vissza. Eggyel a vége előtt még mindig maradt 10 másodperc, és bizony nem sokon múlt, hogy új győztessel bővüljön a Giro históriás könyve. Mirco Maestriben hatalmas akaraterő volt, ugyanis miután szökését megfogták, támadást indított, és megpróbált hazaérni. Próbálkozását nem koronázta siker: a Groupama tökéletesen összeállított sora gyorsvonatként robogott el mellette, melyre jegyet váltott Fernando Gaviria (UAE Emirates) és Bauhaus is. Végül az történt, aminek történnie kellett: Arnaud Démare a legjobb pozícióból indulva megnyerte a szakaszt, másodiknak Bauhaus, harmadiknak Cavendish jött be, míg Gaviria megint hoppon maradt; a kolumbiainak meg kellett elégednie a 4. hellyel. A 30 éves francia kerekes harmadik győzelmét aratta az idei Girón, karrierje során pedig nyolcadszor állhat a dobogó legfelső fokára az Olasz Körön. A győztes idő 3 óra 18 perc lett, ami 45,4-es átlagot jelent a távon, ezzel pedig egyedül állóvá téve az idei Girót: sorozatban a harmadik szakaszon is 45 km/h feletti átlagot produkáltak a kerekesek, ilyen korábban még soha nem történt a körverseny történetében.

Valter Atiék újabb győzelemhez segítették csapatkapitányukat. Fotó: Tim de Waele

Honfitársaink közül hatalmas meglepetést szolgáltatva Peák Barna a 13. helyen futott be. Girmay hiányában elképzelhető, hogy a mai szakaszon szabad kezet kaptak a belga csapat versenyzői, ennek köszönhető, hogy Peák nemcsak saját maga, de Magyarország legjobb eredményét is szolgáltatta. Fetter Erik kisebb hátránnyal jött meg a 83. helyen, Valter Ati pedig – a szakasz profilját elmézve – talán túl sokat is kapva, a 135. pozícióban szelte át a célvonalat. Összetettben nincs változás, Juan Pedro López azonos időt kapott, így továbbra is vezeti a versenyt. A maglia ciclamino csak még jobban ragad Démare vállaira a mai etap után, míg Diego Rosa (Eolo-Kometa) is ragaszkodik a kék trikóhoz. Holnap a Santena és Torino közötti, dombos szakasz következik a programban.

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo