fbpx

Cyclocross helyzetjelentés az ózdi futam előtt, interjúk

Javában zajlik a cyclocross szezon, az egyetlen hazai sorozat, a SuperCross is a második futamára készül. Ennek apropóján beszélgettünk az ózdi futam szervezőjével és az országútisok egyik nagy reménységével, a fiatalon bajnoki címet szerző Rózsa Balázzsal.

Mi a közös bennük? Az, hogy mindketten még jobbak, sikeresebbek szeretnének lenni. Balázs nem titkolt célja, hogy az országúti bajnoksághoz hasonló eredményeket könyvelhessen el cyclocrossban is. Ózdon pedig Frölich Tamás és csapata nemzetközi futam szervezésén töri a fejét.

Rózsa Balázs (Utensilnord):

Bikemag: Országúti versenyző vagy, ezt tudjuk rólad. Viszont a cyclocross-ban néhány éve tűntél fel. Milyen terveid vannak vele, netán ez csak egy téli szórakozás?

Rózsa Balázs: A cyclocross-szal 4 éve ismerkedtem meg. Kezdetben szórakozásnak vettem, de az évek során megszerettem. Tavalyi volt az első olyan évem, amikor céltudatosan készültem és ennek köszönhetően meg is nyertem a SuperCross sorozat U23-as korosztályának összetettjét és az országos bajnokságot. Idén az OB-ra koncentrálok, szeretnék legalább akkora meglepetést okozni, mint országúton tettem és ehhez a Supercross sorozat futamai elengedhetetlenek.

Rózsa Balázs (Fotó: V4 kerékpárverseny - Vanik Zoltán)

Rózsa Balázs (Fotó: V4 kerékpárverseny – Vanik Zoltán)

Bikemag: Kiket tartasz – U23 és alatta levő korosztályokban – potenciális “versenyzőpalántának”, akik világszinten is képesek lennének megállni a helyüket?

Rózsa Balázs: Magyarországon nincs kifejezett cyclocross specialista, de sok olyan fiatal van, akik XCO szakágban vagy országúton már bizonyítottak. Véleményem szerint világkupákra addig felesleges járni, amíg a környező országokban nem vagyunk harcban a dobogós helyekért. Viszonyításképp, a legutóbbi cross szezonban az egyik szlovák junior srác 21. lett a világbajnokságon és ő néhány kupafutamon maga mögé utasította a 2014. évi felnőtt magyar bajnokot, akinek legtöbbször a hátát nézte a mezőny a SuperCross futamokon.

rozsa_bal

Már a SuperCross első futama a tervek szerint alakult Rózsa Balázsnak

Bikemag: Szóba került, hogy a cyclocross bekerüljön a téli olimpia versenyszámai közé. Ez azért nagy előrelépés lenne. Véleményed szerint érdemes lenne a hazai cyclocross életet az UCI szabályok irányába terelni és itthon is nemzetközi versenyeket szervezni?

Rózsa Balázs: Úgy érzem hazánkban a cyclocross még nem nőtte ki magát teljesen, habár egyre népszerűbb a kerékpárosok körében. Jó úton jár a szakág, de a további fejlődéshez a nemzetközi versenyek elengedhetetlenek. Egyelőre Magyarországon nincsenek UCI kategóriás megmérettetések, de pár éven belül nem tartom kizártnak, hogy lesznek. A SuperCross sorozatban bármilyen kerékpárral el lehet indulni, ami abból a szempontból jó, hogy azoknak is, akik nem rendelkeznek cross bringával lehetőségük nyílik a versenyzésre. Örömmel jelenthetem ki, hogy ezeken a futamokon egyre kevesebb mountainbike-ossal találkozhatunk, és előbb-utóbb mindenhol UCI-szabályok szerint rendezhetnek a szervezők futamot.

Frölich Tamás (Ózdi KE):

Bikemag: Hétvégén Ózdra látogat a hazai cyclocross mezőny. Így aktuális a kérdés, hogy mi a távlati célod a cyclocross versenyetekkel? Korábban rendeztetek XCO kupafutamot is, amit idén már nem. A cyclocrossra fogtok koncentrálni inkább?

Frölich Tamás: Nem titkolt szándékunk, hogy előbb-utóbb UCI C2-es besorolású versenyt rendezzünk a CX szakágban Ózdon. Ezt szerettük volna már idén is megvalósítani, de az MKSZ-nél többszöri levélváltás után sem foglalkoztak az üggyel, így lecsúsztunk a regisztrációs határidőről. Egyébként úgy gondoljuk, hogy az ózdi Városi Stadion mind területileg, mind infrastrukturálisan megfelelő egy ilyen verseny lebonyolításához.

Az XCO Magyar Kupa rendezésről az idén letettünk. Ennek az oka az volt, hogy már olyan szinten mínuszra jött ki a verseny költségvetése 2013-ban, hogy az idén nem adtunk be pályázatot. Ekkor még nem tudtuk, hogy a szövetség 2014-ben komoly összegekkel támogatja a Magyar Kupa rendezést. Persze nem az anyagi haszonszerzés a célunk a versenyek rendezésével, de mindennek van egy határa. Viszont azt nem jelenteném ki, hogy ezentúl csakis a CX lesz az irányadó szakág nálunk.

supercross_ELITRAJTCXOZD2012

Bikemag: Mit gondolsz, a versenyzők igénylik az igényesebb, színvonalasabb cyclocross versenyt vagy az a fontos, hogy olcsó legyen?

Frölich Tamás: Egész biztosan vannak ilyen igények. Leginkább itt a pályák nehézségének színvonalára gondolok. Azt azért be kell látnunk, hogy itthon nehezen tudunk olyan körülményeket előteremteni mint külföldön. Ez esetben a probléma nem feltétlen a pénzhiányra vezethető vissza. Konkrétan arra gondolok, hogy tételezzük fel az ózdi pályát máshol jelöljük ki, aminek köszönhetően nehezebb és technikásabb lesz. (Megoldható lenne) Ez fejlődési lehetőséget biztosít az élmezőnynek. Viszont hiányozni fog a zuhanyzási, a bringamosási, a parkolási stb. lehetőség, amit a többség a befizetett nevezési díjáért jogosan fog hiányolni. A jelenlegi mezőny úgy látom teljesen jól érzi még magát ebben a családias hangulatban és nem igazán kíván magasabb nevezési díjat fizetni egy egy versenyen.

Bikemag: Te az aktívabb, tenni akaró szervezők közé tartozol. Mennyire tartod fontosnak, hogy a szervezők promotálják a versenyüket?

Frölich Tamás: Én abszolút marketing párti vagyok, hiszen egy olyan versenyző, aki először találkozik a sorozattal, abból tud első körben olyan információkat leszűrni, ami elindíthat benne egy érdeklődési folyamatot a SuperCross iránt. Persze ez nem jelent automatikusan garanciát a profi szervezésre. Biztos sokan vettek már részt olyan versenyen, ahol sokkal jobb volt a körítés, mint maga a szervezés. Én a magam részéről egyszer szeretném, ha a SuperCross sorozat a szabályokon kívül megjelenésben és díjazásában is egységesebb képet mutatna. Ezt viszont tőkeerős támogatók nélkül nem tudjuk megteremteni. Anyagilag sajnos vagy nem sajnos, nem egyformán vagyunk eleresztve.

.

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo