fbpx

Cube Reaction TM kerékpárteszt: Anyád, ez egy tank!

Mikor pakoltuk be a teherautóba a tesztbringákat, hogy megkezdjük 700 km-es utunkat Brac szigetére, már akkor tudtam, ezt a gépet magamhoz írom be. Nem csak azért mert az elmúlt 2 évben én mentem minden „plusszos” montival, hanem mert elég kívánatosnak tűnt pedig a Reaction általában a versenygépek kategóriáját jelenti.

Robosztus de játékos

Amennyivel nehezebb volt fotózni, annyival könnyebb volt menni vele a köves ösvényeken és hát a sziget bővelkedik ezekben. Igazából itt érzi igazán elemében magát, főleg a 2 bar körülre engedett 2.6” széles 650B-s gumikon. Ahol a többiek vadul kormányoztak, ott én csak belőttem az irányt és tettem rá magasról, hogy mi van a kerekek alatt. Ok nem egy fatbike, de azok túlzottan nehézkesen irányíthatóak egy 650B+ -os bringához képest. Érdekes volt, hogy nem hiányoltam hátulról a telót, mert valahogy sikerült a mérnököknek megoldaniuk, hogy ne vesekő zúzó hátsó háromszöget kapjon mint sok más hasonló monti.

Itt volt igazán elemében

Mondhatni minden méter élmény volt vele, ami annak is köszönhető, hogy dropper post-tal is ellátták és amióta léteznek a leengedhető nyeregcsövek, azóta minden terepre alkalmas hegyikerékpárba azt tennék. Nem véletlen, hogy már az XCO szakágban is terjed. A FOX 34 Rhythm telót már más bringában is méltattuk, itt is tökéletesen harmonizál a vázzal és 130 mm-es rugóutat kínál, ami bőven elég a merev trail kerékpárokba. Amennyire nem kedvelem az ARG (Agile Ride Geometry) váztervezést a belépő szintű Cube-okban, annyira adja magát az agresszívebb montijaiknál. Simán lehet vele állatkodni is, minden alkatrésze bírni fogja, sőt igazából erre készítették, bármennyire Reaction név alatt fut. Azok is nézzék meg, akik nehezebb súlyú kerékpárosok, mert 80 kiló fölött szintén előjönnek a robusztus felépítés előnyei.

A Reaction TM nem egy olcsó bringa. 549.000-et kérnek érte. De nem is alap cuccokkal van felépítve. Szimpla tányéros Race Face Aeffect SL hajtómű, 1×11-es Shimano SLX váltórendszer XT hátsó váltóval, Race Face kiegészítők és Nobby Nic Schwalbe gumik. No meg persze Fox teló, dropper, E-thirteen láncvezető. Valóban nem a fillérbaszók a célközönség, azok majd megveszik az Acerás, dögnehéz matricázott vackokat, hogy olyan bringán ülhessenek ami úgy néz ki mintha….de ez nem mintha, ez az! Ezzel nehéz lesz mellélőnöd. Minden része masszív, nem nyeklik-nyaklik sehol. Szerencsére az áttételezését okosan választották ki, 32-es tányér elöl, 11-46 hátul. Ha nem vagy nagyon edzetlen, akkor el fogsz tudni vele közlekedni nagyjából bárhol, de tény, hogy a 10 %-nál meredekebb emelkedőkön azért izmozni kell. Persze aki ilyet vesz, az vélhetően nem XCO versenyeken akar vele indulni.

Régen nem voltam túl jó véleménnyel a Magura fékekről. Vagyis ez nem egészen igaz így. Régen (2007 környékéig) nagyon jók voltak a Magura fékek, majd jött egy erőteljes mélyrepülés egészen a hírhedt MT2-es OEM modellig, aminél olyan szórást sikerült elérni teljesítményben, hogy az „olcsó” volt az egyetlen előnye. Két éve azonban a Trail szériával visszatértek az életbe, sőt aki olvasott a Cube Stereo-m átépítéséről, az láthatta, hogy el is kezdtem az MT7-est tesztelni! Ezen a gépen is MT Trail van felszerelve, elöl négy dugattyús féknyergekkel. Bármilyen tempóról bármennyiszer megállít könnyedén, semmilyen túlmelegedést nem tapasztaltunk, bár tény, hogy sem meleg nem volt, sem dh pályán nem tudtunk menni vele, de előlegezzük meg a bizalmat egy négydugós féknek.

Mindenütt értékes alkatrészeket találunk

Bármennyire is meglepő, a hátsó fék alatt kitámasztó konzolt találunk. Bizony, egy félmillás trail gépen. Írtuk már sokszor, a nyugati piacokon a vevők kifejezetten kérik a kitámasztót még a hétszámjegyű összegeket érő össztelósoknál is, ezért a mérnököknek nincsen más teendőjük, mint beletervezni a vázakba. Pedig egy press fit középrészes, tapered fejcsöves, minőségi alumínium csövekből épült vázra annyira illik, mint Ferrari-ra a tetőcsomagtartó.

Egyedül a kerekeknél éreztem egy kicsi spórolást, mert Cube matricás agyak köré lettek a Rodi felnik fűzve, amik bár tökéletesen működtek, de azért összességében elmaradnak a többi alkatrész kategóriájától. Nyilván ebbe az árba nem fért volna bele egy DT XM1501 kerékszett, tehát van még hová tuningolni és biztosan le is ugrik pár száz gramm majd a súlyából.

Végszónak azt mondanám, hogy ha egy komoly montit keresel, amire szánsz is megfelelő pénzmagot, de nem egy klasszikus merev vázast szeretnél, akkor ez neked való. Sőt akkor is, ha fél milla környékén szeretnél össztelóst venni, mert azt azért el kell felejteni, ha minőséget akarsz. A Reaction TM-et simán megtartanám sajátnak, tényleg csak a kerekeket cserélném, ha lenne rá pénzmag, minden más gyárilag patentre lett kitalálva. Páncélszürke színe tükrözi a menettulajdonságait, mindenen átmegy mint a tank és kategóriájában nagyon kevés ellenfele van.

Forgalmazó: Velobike Kft.
Részletes specifikáció ITT
Ajánlott fogyasztói ár: 549 000 Ft

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo