fbpx

Csúcs országúti gumi 10ezer Forint alatt? – Mitas Syrinx tartós teszt

A Mitasról többnyire a mountainbike külsők jutnak eszébe a bringásoknak, ami nem véletlen, hiszen ezen a területen végez erős marketing tevékenységet a gyártó, viszont tudni kell, hogy az országúti vonalon is jelen vannak, és nem csak alap gumikkal, hanem a felső kategóriában is kínálnak külsőket. Ezek közül az egyik legjobb országúti külsőjük, a Syrinx érkezett hozzám tesztre a szezon elején, amit azóta is folyamatosan használok. Lássuk mit tud!

2018 őszén jelent meg cikk nálunk a Mitas országúti gumikról, akkor figyeltem fel én is az Syrinxre, jeleztem is a hazai forgalmazónak, hogy szívesen tesztelnék a Racing Pro verzióból egy párat, mert a leírás alapján elég jónak tűnik, főleg ezért az árért.

Egyébként a Mitas név hallatán országúti külsőkből eddig nekem is mindig az egyszerűbb, belépő kategóriás külsők jutottak eszembe, amiket nem szívesen választottam volna magamnak edzeni, versenyezni, ami nem meglepő, hiszen nem arra tervezték őket, hanem inkább városi vagy hétköznapi használatra valók. De a Racing Pro verziók teljesen mások, csak a “mintázat” azonos, már ha lehet ilyenről beszélni egy országúti gumi kapcsán, magas, 127 tpi-s szövetsűrűség, Silica Medium Compound gumikeverék és Weltex+ defektvédelem jellemzi őket.

Egy kis elmélettel folytatnám.
A Silica Medium Compound egy olyan speciális gumiösszetétel, ami száraz és nedves körülmények között is jól működik és emellett lassan kopik.
127 tpi szövetsűrűség: Minél magasabb a szövetsűrűség annál könnyebb a külső, mivel kevesebb gumit kell felhasználni a készítésekor. Ezenfelül jobban tart a külső, nem nyúlik meg olyan könnyen, viszont a kevesebb gumi miatt hajlamosabb megsérülni az oldalfala, ezért jó, ha rendelkezik valamilyen speciális védelemmel, lásd eggyel lejjebb.
Weltex+: Egy rendkívül tartós gumírozott szövet, magas sűrűségű polimer szálakkal, mely a teljes külső gumit védi. Magas rugalmassága és elhanyagolható tömege révén növeli a kopással szembeni ellenállást, melyet elsősorban a carbon felnik pereme okoz.

Az elmélet után nézzük, hogy milyen a valóságban a Syrinx!
Egy pár 25-ös Mitas Syrinx Racing Pro érkezett hozzám, a kicsomagolás után az volt az első dolgom, hogy feltegyem őket a mérlegre. A gyári adat 240 gramm, amit majdnem hoznak a tesztpéldányok is, az egyik 237, a másik 238 grammot nyomot a mérlegen, ami nagyon jó sok gyártó a valóságban mért +-10%-os szórásához képest. Bár a Mitas gumiknál már megszoktuk, hogy tényleg olyan nehezek, mint amit a gyártó rájuk ír.

Kézbe véve az oldalfala érdekelt még nagyon Syrinxnek, nagyon sokat el tud árulni a gumiról az oldalfal vastagsága, mert a papírvékonyak többnyire hamar kiszakadnak, ha bármi behatás éri őket, kíváncsi voltam, hogy mennyire érezhető a Weltex+ védelem benne. Nagyon, tapintva is érezhető, hogy van benne oldalfalvédelem, sokkal erősebb, mint egy normál külsőé, viszont meglepő módon nem társul hozzá tetemes tömeg, maximum 20-30 grammal nehezebb, mint egy védelem nélküli külső.

A másik fontos dolog még a használat előtt lemérni, hogy a 25-ös gumi valóban ilyen széles-e, vagy a gyártó csak ráírta. 15 mm-es belső szélességű felnire tettem fel a Syrinxet, felfújtam 7 barra és lemértem tolómérővel, pontosan 25 mm széles volt. Apropó a felszerelés, minden szerszám nélkül könnyedén ment a szerelés és levenni is könnyedén le lehet kézzel, szerelhetőségre nálam a maximális pontot kapja. Ezenkívül felfújás közben sem kell igazgatni vagy túlfújni, hogy a helyére pattanjon, minden a legnagyobb rendben van vele, és azt gondolom már mondanom se kell, hogy egyenesen fut.

Egy negatívumot tudok említeni vele kapcsolatban, hogy a futófelület közepén nem igazán szép az “illesztés”, ez inkább persze csak esztétikai hiba, csak akkor is ott van.

Menet közben

Áprilisban, amikor megkaptam, felraktam a legtöbbet használt kerékszettemre és azóta le sem vettem őket, ez már magában sokat elárul… Eddig több mint 5000 km-t futottak problémamentesen.

Mivel az érzékeim egy laborvizsgálathoz képest erősen elmaradnak, ezért azt nem tudom megmondani, hogy adott sebességnél mennyi wattot nyerünk vagy veszítünk a Syrinxszel, vagy azt hogy esőben hány centivel lesz rövidebb a féktávunk, viszont a tapasztalataimat el tudom mesélni.

Használat közben nem volt érezhető, hogy lassabb lenne, mint egy hasonló kategóriás külső, pedig általában mindig felsőkategóriás gumikkal járok és a Syrinx nem lógott ki erősen lefelé gurulásban. Számomra pozitív tulajdonsága, hogy nagyon jól tapad, nagyon szépen lehet döntögetni kanyarban, ebben az egyik legjobb külső, amit eddig használtam, nem tudom hogyan csinálták, de tényleg nagyon jó. És a másik, nedves körülmények között is kifejezetten jó, valószínűleg nem véletlenül van rajta az oldalfalán a napocska és az esőfelhő logója is. Esőben is bátran lehet vele menni, bár én életem egyik leghosszabb aszfalton csúszását hoztam vele össze, annyira biztonságban éreztem magam ezeken a gumikon, hogy az egyik kifelé dőlő kanyarra úgy rádöntöttem esőben a bringát, mint ahogy szárazon szoktam és egy szép esés lett a vége. Tehát azért vannak korlátai, hiába érezzük, hogy nagyon jól tapad, csak ésszel 🙂

Nem kopik extrémen gyorsan, ez a fent említett 5000+km-ből is látszik, de azért kopik, szerintem a hátsót 6-8ezer km után már érdemes lesz cserélni, nem fog elkopni teljesen, de már szögletes lesz a felülete. Persze vannak olyanok, akik szövetig koptatják a gumijukat, ők lehet az említett számokat meg tudják duplázni.

Defektem nem volt vele, pedig tényleg használtam mindenhol, mentem vele kavicsos úton, földúton és sehol nem kíméltem, nem sikerült kárt tennem benne. A használat persze már észrevehető rajta, látszik, hogy a Weltex+ defektvédelem már jó párszor megmentette az oldalfalat. A futófelület egyébként nem igazán sérülékeny, komoly sérülés nincs rajta, pedig nagyon sokat kapott már.

A Silica Medium Compound összetételnek egy hátránya van, sajnos gyorsan öregszik, a mintázatnál már repedezik a gumi és az oldalfalról is hullanak le a feliratok, amik gumival lettek rányomva. Az utóbbi mondjuk túl sokat nem befolyásol, de az előbbinél ha nagyon megnőnek a repedések akkor könnyebb lesz vele defektet kapni. Így a gumit elnézve azt mondanám, hogy két szezonnál többet biztos nem megy el, bár ennyi idő alatt azért illik elkoptatni egy országúti gumit.

Kinek ajánlanám?
Azoknak, akik egy olyan országúti gumit keresnek, ami minden körülmény között megbízhatóan teljesít, legyen szó akár poros vagy vizes aszfaltról. Ezenkívül lehet vele edzeni és versenyezni is, ráadásul nem kerül egy vagyonba. Nagyon jó ár-érték arányú országúti külső.

Ajánlott fogyasztói ár: 7990 Ft
További információk:
www.mitas.co.hu
Mitas Hungary Facebook

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo