fbpx

Csepel Woodlands és Royal 2014-es újdonságok az Eurobike kiállításon

A friedrichsafeni látogatásunk második napját a Csepel standján zártuk. Jó volt ismerős arcokat és magyar fejlesztéseket látni a nemzetközi kiállítás forgatagában. Bár a vázak tajvani készítésűek, a geometriák és a csőformák megválasztásánál hazánk fiainak is jelentős szerepe volt. Elöljáróban elég annyit elmondani, hogy annyi idő töltöttünk ott, hogy kis híján ránk zárták a kiállítást!

Ez Royal, ez király! Jövőre újra kapható lesz a méltán népszerű Royal 4 csillagos változata is. Az elődhöz képest radikálisak a változások, teljesen más a geometria, leginkább a pályavázakéra hasonlít.

Csepel Royal 4 csillagos vázszett

Csepel Royal 4 csillagos vázszett

A csövek alapanyaga 4130-as Cro-Mo ötvözet, amit a bemutató darabok esetében áttetsző vagy fekete lakkréteg fedett. A kereskedelmi forgalomban kapható változatok, a tervek szerint szürke fényezést kapnak majd. Markáns részlet a nyeregvázcső hajlítása és a csúszópapucs kialakítása is, utóbbiba még a Csepel logót is belemarták. Érdemes megnézni a hegesztési varratok minőségét is, igazán korrektül sikerültek.

Csepel Royal 4 csillag papucs

Csepel Royal 4 csillag – papucs

A vázszett tömege katalógus adat szerint 2,9 kg környékén alakul majd, ami nagyjából 1 kg-mal könnyebb, mint a 3 csillagos verzióé. Árban természetesen fordított az arány, a könnyebb vázért kell majd többet fizetnünk nagyságrendileg 110 €-nak megfelelő forinttal. Várhatóan 259 €-val egyenértékű magyar fizetőeszköz lesz a 4 csillagos Royal vázszett ára.

Hozzá kell tenni, hogy ezért a pénzért olyan minőségi és stílusos terméket kapunk, ami valószínűleg jó pár év futárkodást vagy városi használatot kibír, és a haverok körében vagy AlleyCat versenyeken mágnesként vonzza a tekinteteket. Szóval, aki olyan varrott veszkó csizmát akar 18. születésnapjára, mint Royal-nak volt a Moszkva tér című filmben, az jobb, ha komolyan végiggondolja és inkább egy ilyen 4 csillagos Royal vázszettet választ.

Akinek eddig bejött a 3 csillagos Royal, annak sem kell csüggednie, ugyanis továbbra is kapható lesz váz és villa kombinációjában valamint komplett kerékpárként is. A főbb jellemzők: Hi-Ten acél csövek, csúszópapucs és enyhe sloping geometria a kényelem érdekében.

Csepel Royal 3 csillag - laza lila

Csepel Royal 3 csillag – laza lila

A színekről sem szabad megfeledkezni, a 4 csillagos „arisztokratikus” megjelenése helyett itt megtalálható például a lila vagy a narancssárga is a kínálatban. Készül kifejezetten női változat is, így a szebbik nem képviselői is megtapasztalhatják mit jelent „egy sebességgel rakni” a városban.

Csepel Royal 3 csillag Lady

Csepel Royal 3 csillag Lady

Ha nem jön be a singlespeed életérzés az sem baj, mert a 3 csillagos Royal vázak elérhetőek váltós papuccsal is Torpedo néven.

Frisco, a kis gazfickó 20”-os kerekeken gurul, de nagyobb kerekű társaihoz hasonlóan ez is csúszópapucsos, így egysebességes. Suliba vagy munkába járni nehéz ennél stílusosabb járgányt találni ilyen áron.

Csepel Royal Frisco

Csepel Royal Frisco

Alkatrészek és kiegészítők terén is jelentek meg újdonságok. A szivárvány minden színében pompázó kormányok, hajtókarok, nyergek és lánctányérok mellett kaphatóak lesznek a 4 csillagos Royal vázszettel harmonizáló darabok is.

Teljes a színek kavalkádja

Teljes a színek kavalkádja

A Luxus hátsó agy flip-flop kialakítású, így ha meguntuk a fixi használatot, akkor a kerék megfordításával és a lánckerék másik oldalra szerelésével egyből szabadonfutós singlespeed-et kapunk.

Csepel Luxus hátsó agy

Csepel Luxus hátsó agy

A Domina nyergek formájára és kinézetére a retro kifejezés találó. A szegecselt borítás kifejezetten menő.

Csepel Domina nyergek

Csepel Domina nyergek

Egy igazi fixis nem használ fékeket, viszont aki legalább a szabályos közlekedés látszatát fent akarja tartani, az színben biztosan talál passzoló kiegészítő fékkart és fékpatkót meglévő vagy épülő gépéhez.

Fixire fékkar? Minek?

Fixire fékkar? Minek?

Nemcsak a városban kerekezőkre gondolták ám a Csepelnél, hanem az MTB brandként futó Woodlands is rengeteget fejlődött.

csepel_woodlands_pro_vazak_2013_eurobike_21

Aki a kedvező árú nagykerekűek között böngészett, biztosan találkozott a Woodlands Pro 29 típussal. Az alumínium váz, akár SLX-XT szintű felszereltséggel, is kapható lesz, DT Swiss felnikkel, Schwalbe gumikkal, Suntour Raidon villával és saját márkás kiegészítőkkel.

Csepel Woodlands Pro 29"

Csepel Woodlands Pro 29″

Természetesen olcsóbb kivitelek is forgalomba kerülnek, így ha valaki szeretné átélni a nagykerekű érzést, nem kell egyből többszázezres vételárral számolnia. Ha saját preferenciáknak megfelelő gép összeépítése a cél, akkor a váz külön is megvásárolható, így olyan bringát építhet rá a leendő tulajdonos, amilyet szeretne.A Csepel sem akar kimaradni a legújabb trendből, azaz a 27,5”-es kerékpárok piacáról, ezért a Woodlands Pro 650B kerékméretben is megjelent. A csúcs felszereltség és a paletta ebből a típusból is hasonló a nagykerekű testvérhez.

Csepel Woodlands Pro 27,5"

Csepel Woodlands Pro 27,5″

Különösen elnyerték tetszésemet az Expert névre hallgató acél vázak. Egyelőre még prototípusként lettek bemutatva a kiállításon, pár apróbb változtatást el fognak végezni rajtuk, de jövőre már aki stílusos merevfarú élménybringát szeretne, jó alapként számításba veheti ezeket.

Csepel Expert Cro-Mo 29"

Csepel Woodlands Expert Cro-Mo 29″

Hogy miért is? 4130-as Cro-Mo vázanyag, váltósként és egysebességesként is használható papucs, konzolos első váltó rögzítési lehetőség és jó mókázást ígérő geometria. Utóbbira bizonyíték a rövid fejcső és hajlított nyeregvázcső, ami rövid láncvilla hosszt tesz lehetővé. A vázak tömege 2 kg környékére várható és ebből is lesz 29”-es valamint 27,5”-es változat is. Nekem fejben már össze is állt a 27,5”-es változatra a  „játszós”  álombringa, amit néha versenyeken is elővennék. A bemutató darab színtelen lakkal kezelt acél vázához szerintem nagyon jól illenének a 950-es XTR szett komponensei, nyilván a fék kivételével, az lehetne a legújabb XTR Trail. Ezzel el is mondtam a vázban rejlő potenciált, remélem lesz alkalmam kipróbálni! A széria változat, a Royal 4 csillagos változatához hasonlóan valószínűleg itt is szürke festést kap majd.

A Cross 700C a minőségi kerékpárokat kedvelő túrázókat célozza meg. A bordó fényezés igencsak tetszetős, általánosságban egy nagyon jól kihasználható bringáról beszélünk.

Csepel Woodlands Cross 700 C

Csepel Woodlands Cross 700 C

2015-ös prototípus az elöl-hátul 150 mm-t mozgó, 650B kerekekkel szerelt enduro gép, a Trooper. A váz nem Horst-Link kialakítású, de a tesztpilóta elmondásai alapján nem jelentkezik ez túlságosan zavaróan a hátsó rész fékfüggetlenségében. A finomabb megindulás érdekében valószínűleg még egy forgásponttal gyarapodik a rendszer, de erről részleteket még nem tudunk.

Csepel Woodlands Trooper Prototype 27,5"

Csepel Woodlands Trooper Prototype 27,5″

MTB vonalon is megjelentek a Csepel saját logós alkatrészei. Az Expert vázra kifejezetten illik a Clobber láncvezető, de más, elöl egy tányéros bringákon is hasznos kiegészítő lehet.

Csepel Clobber láncvezető

Csepel Clobber láncvezető

Paragramm néven könnyű ipari csapágyas agyak lesznek kaphatók. Ezek érdekessége a „cirádásra” mart küllőperem.

Csepel Paragramm első agy

Csepel Paragramm első agy

A hátsó agy alumínium kazettatesttel rendelkezik, a komplett agyszett tömege 500 g alatt van.

Csepel Paragramm hátsó agy

Csepel Paragramm hátsó agy

Ezen kívül, kormányok, nyergek, üléscső is megtalálható a Csepel kínálatában.

További Csepel Royal és Woodlands információk: http://www.csepelbike.com/
Facebook Page ITT!

(x)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.