fbpx

Csapatbemutatóval rajtol a Tour de Hongrie – Nagy rajt Siófokon

A 42. Tour de Hongrie ünnepélyes csapatbemutatójára május 11-én 19 órától a siófoki Fő téren kerül sor. A koronavírus-járványt övező szigorú intézkedések miatt a csapatbemutatón kizárólag a korlátozott számban meghívott vendégek lehetnek majd jelen, de a szervezők gondoskodnak róla, hogy az interneten keresztül, a www.m4sport.hu oldalán, illetve a Tour de Hongrie hivatalos Facebook-oldalán keresztül minden kerékpáros szurkoló élőben követhesse majd az eseményt.

A nyár fővárosában már óriási a készülődés, a résztvevő csapatok közül vasárnap a helyszínre érkezett a Team BikeExchange, az Uno-X Cycling Team, az EOLO-Kometa, a Caja Rural-Seguros RGA és a Gazprom-RusVelo, de hétfőn is folyamatosan futnak be a résztvevők, ezen a napon várható Siófokon a többi csapat megjelenése. Az előzetes rajtlista: KLIKK IDE!


Az első “fecskék” Siófokon

Minden eddiginél erősebb mezőnyt várnak az idei Magyar Körversenyre, a viadal történetében először képviseltetik magukat ilyen nagy számban a Tour de France-ról is ismert WorldTeamek, nyolc legmagasabb osztályú profi csapat indul: a holland Jumbo-Visma, az amerikai TREK-Segafredo, az ausztrál Team BikeExchange (soraiban a 2017-es Tour de Hongrie ezüstérmese, Peák Barnabás), az izraeli Israel Start-Up Nation, a német Team DSM, az ugyancsak német BORA-hansgrohe, a kazah Astana-Premier Tech és a Bahrain-Victorious.

Kilenc Pro Team is Magyarországot választotta ebben az időszakban, indul az olasz Androni Giocattoli-Sidermec (Pelikán Jánossal), az amerikai Team Novo Nordisk (Kusztor Péterrel), az olasz EOLO-Kometa (Fetter Erikkel), az orosz Gazprom-RusVelo, az olasz Vini Zabu-KTM, a belga Bingoal-Pauwels Sauces WB, a norvég Uno-X Pro Cycling Team, a spanyol Caja Rural-Seguros-RGA és a belga Sport Vlaanderen-Baloise, a további négy kontinentális klub – a szlovén Adria-Mobil, a román Giotti Victoria-Savini Due, a lengyel Mazowsze Serce Polski és az ugyancsak lengyel Voster ATS Team mellett a magyar válogatott lesz a huszonkettedik résztvevő együttes.

A nagyjából másfél órásra tervezett csapatbemutató május 11-én kedden 19 órakor kezdődik, az eseményt az érdeklődők élőben követhetik majd az M4Sport online felületén (m4sport.hu), illetve a Tour de Hongrie hivatalos Facebook-oldalán is.

A legnagyobb magyar kerékpárverseny, a 42. Tour de Hongrie május 12-én szerdán Siófokról rajtol, a nemzetközi mezőny a Siófok, Kaposvár, Balatonfüred, Nagykanizsa, Veszprém, Tata, Balassagyarmat, Gyöngyös-Kékestető, Budapest útvonalon öt versenynap alatt, hét megyét (Somogy, Veszprém, Zala, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád és Heves), illetve tizennyolc várost (köztük két megyeszékhelyt, Kaposvárt és Veszprémet, valamint a fővárost, Budapestet), összesen 113 települést érint majd a tizenhat-millió forintos összdíjazású Magyar Körversenyen.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo