fbpx

Csapatbemutató a világkupa helyszínén a Multivan Merida Biking Team-mel

Csütörtök este a Multivan Merida csapat sajtótájékoztatójára voltunk hivatalosak Albstadtban a következő XCO világkupa helyszínén. Bemutatták a 2015-ös montis csapatot, illetve egy kis évértékelőt és esélylatolgatást is hozzácsaptak a műsorhoz. Az interjúk tele voltak érdekességgel!

Íme a teljes csapat, és Merida bringáik

Íme a teljes csapat, és Merida bringáik

A Merida csapat összetétele nem változik 2015-ben, ahogy mondták ami jó, azon ne változtass. Egybehangzóan állította minden csapattag, hogy példaképként néznek fel Hermidára és Gunn Ritára, illetve egy nagy családként működnek együtt. Nézzük kiket láthatunk idén a versenyeken: Gunn Rita Dahle, a csapat főnökasszonya, aki felsorolni sem lehet hány világkupa futamot nyert (illetve éppen hogy fel lehet, 28-at, pont annyit, mint Julia Furtado, akivel így rekorderek), többszörös világbajnok, és összetett XCO futamgyőztes. José Antonio Hermida ex világbajnok, az ügyeletes mókamester, aki simán ott marad este a buliban és bárkivel beáll egy szelfire.

Rudi Van Houts már sokkal csendesebb, jobban szeret a háttérben maradni, egyébként pedig maraton cross countryban csiszolja tudását. Thomas Litscher volt junior és U23-as XCO világbajnok, de most is az első 10-ben küzd az egyre jobb helyekért, kizárólag össztelós bringákon. Ondrej Cink csehországból érkezett a csapatba, 2012-ben U23-as világbajnok volt, de maratonokon is a dobogóért küzd. Végül, de nem utolsó sorban következzen Julian Schelb, akinek nem más az edzője, mint Ralf Naf, aki szintén volt már a Merida csapatban. Jelenleg utolsó évét tölti az U23-as kategóriában és reméli, hogy a 2012-es VB második helyét idén meg tudja javítani és a dobogó legfelső fokára állhat.

Korát meghazudtoló formában van, és elképesztően akarja a 29. győzelmet!

Korát meghazudtoló formában van, és elképesztően akarja a 29. győzelmet!

A sajtótájékoztatón elsőként a csapat első számú versenyzője Gunn Rita Dahle válaszolt a kérdésekre. Láthatóan jól esett neki, hogy többen azt mondták, sokkal vékonyabb és szálkásabb mint tavaly. Elismerte, sokat dolgoztak ezen és nem is véletlenül! Ha megszerzi a 29. XCO világkupa győzelmét akkor ő lesz a világ legeredményesebb versenyzőnője ebben a kategóriában, ugyanis a rekordot 28 győzelemmel Juliana Furtado tartja. Sosem gondoltuk volna, hogy valaki ennek csak a közelébe tud jutni. Iszonyatosan motiváltnak mondta magát Rita, de ezt már a Nové Mestoban lezajlott versenyen is láttuk, ahol alig 1 mp-vel marad le az U23-as világbajnok Jolanda Neff mögött. Reméljük vasárnap nem fog hiányozni semmi ehhez!

Thomas Litscher a 8. helyen végzett Mestóban, tehát elmondhatjuk hogy „Litschi is back”, de elmondása szerint nem lesz könnyű dolga még a hazai pályán sem. Csak össztelós bringát használ, mert sokat segít neki a fully a technikás lefeléken, beismerte ugyanis, hogy nem a sziklakertek a kedvencei. Az új Ninety Six fő tesztelői között volt, már az aluvázas prototípusoktól kezdve részt vett a fejlesztésében, így nagy eséllyel jól ismerik egymást. „Repülni fogok az emelkedőkön” mondta, mi pedig hiszünk neki és bízunk benne hogy így is lesz!

Rudi Van Houts-nak szintén kiesett a cseh világkupa, mert pályabejárás közben elesett és nagyon odaverte az oldalát. Nagyon sok energiája ment el az év elején Hermidával párban a Cape Epic megamaratonon, de a heubachi XCO futam nagyon jó visszajelzést adott neki azzal kapcsolatban, hogy hol helyezkedik el Nino Schurterhez képest. „Hétvégén egy erős Rudy-t láthattok!”

A mindig vidám Hermida

A mindig vidám Hermida

José Antonio Hermida nagyon merész kijelentést tett beszéde alatt. Mivel idén a világbajnokság az otthonától nem messze lesz Andorrában, ezért szeretné még egyszer megnyerni ezt. Nehéz évkezdeten van túl, indult a Cape Epic maratonon, ahol elmondása szerint „eléggé szopta a zacskót”, de itt leginkább a víztartályra gondolhatott 🙂 Persze néhány jól sikerült poént mindig el kell eresztenie. Ő már csak ilyen. Vasárnap Albstadtban az új Ninety Six-szel fog menni ismét (most már a gyári festéssel), hiszen az első fully óta mindegyiket használta már XCO-ban. Elmondása szerint úgy ül rajta, mint egy nyugágyon, ami sokat gyorsít a technikás sziklakertek leküzdésében. Elmondása szerint a Ninety Nine jó volt a maratonokra, a Ninety Six pedig agilis gép volt a cross country versenyekre, az új gép pedig mindezt tudja egyben. Most is ott akar lenni a top 10-ben, hogy megerősödjön a vb-megmérettetésen rá váró feladathoz. Az olimpia után nem tudja még hogyan tovább, mert ennyi évet nem lenne könnyű a háta mögött hagyni.

Julian Schelbnek nem indult jól a szezon, a cseheknél ki kellett állnia egészségügyi probléma miatt. Elég erős allergiás reakció miatt nem tudta felvenni a ritmust, így feladta a futamot. Az elmúlt egy évben sokkal egészségesebben táplálkozik, és jó eredményt vár az albstadti versenytől, mert fekszik neki a pálya, illetve a Bundesliga sorozatban is versenyzett már itt.

Vajon ezek a lábak mire lesznek képesek vasárnap?

Vajon ezek a lábak mire lesznek képesek vasárnap?

Ondrej Cink tett némi megjegyzést a német sörökre, ami nem meglepő, hiszen a csehek és bajorok mindig is harcban álltak a folyékony kenyér piacán. Egyébként ahogyan tavaly, idén is össztelóssal fog menni mindenhol, mert a technikás lejtőket ő sem kedveli igazán. Vasárnap egy Ninety Nine nyergében száll harcba, a többi versenyen azonban az új Ninety Six-et fogja használni. Külön jár a piros pont neki azért, hogy mindössze egy év alatt folyékonyan megtanult angolul, hiszen tavaly még tolmács segített neki a kérdésekre válaszolni!

Ez lesz a csodafegyver a Merida csapat kezében?

Ez lesz a csodafegyver a Merida csapat kezében?

Mindenesetre mi ott fogunk állni a pálya szélén és meglátjuk beváltják-e a hozzájuk fűzött reményeket főleg úgy, hogy az Albstadtban zajló Merida sajtótábor miatt most fokozottan rajtuk van a sajtó szeme!

A versenyzőkről részletesen ITT tudsz olvasni!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo