fbpx

Crivit kerékpáros túratáska teszt: A szállító

Nem, nem hagyjuk abba a Lidl kerékpáros tematikájában kapható termékek tesztjét, mivel kíváncsiak voltunk milyenek a prémium piac felé törekvő multicég cuccai. Most egy pár kerékpáros túrazsákot vettünk górcső alá, melyet akár többnapos túrára is lehet használni.

lidl_kerekparos_taska 1 (1)

A kerékpáros túrazsákoknak két fontos tervezési szempontja van. Strapabírónak kell lennie, hiszen akár több hetes/hónapos túrán is helyt kell állnia, másrészt vízállónak kell lennie, mert mit ér az egész ha átázik a zsák. Ezek mellett a rögzítése nagyon lényeges pont még, és utána jön a belső rekeszelhetőség, és a láthatóság is. Most azért is visszafelé fogok haladni, mert nagyjából ilyen sorrendben tudod megállapítani. A láthatósággal nincsen gond, „nagyonzöld” színű a zsák, elég feltűnő akár esős időben is, mint ami gyakran előfordult a tesztelési időszakban.

Az aljából egy esővédő huzat hajtogatható ki. Mivel a táska esőálló, leginkább a kosz miatt célszerű felrakni.

Az aljából egy esővédő huzat hajtogatható ki. Mivel a táska esőálló, leginkább a kosz miatt célszerű felrakni.

Hátrafelé van rajta egy kisméretű (valóban kicsi) fényvisszaverő háromszög, oldalt pedig a Crivit felirat a fényvisszaverő. Több mint a semmi, de elférne főleg hátra nagyobb is. Belül egy nagy méretű rekesz található, és egy kisebb „bebújós” zsebet alakítottak ki azoknak a cuccoknak amiket könnyebben meg akarsz találni. Okosság viszont, hogy kívülről van egy cipzárral zárható egész nagy zseb (ha belül nem tömted agyon) amibe pénztárca, iratok, szerszám, belső stb. belerakható. Így bármikor gyorsan elő lehet kapni. Van még egy nagy hálós zsebe menetiránynak előre, amibe akár egy 7 decis kulacsot is bele tudsz rakni, viszont ez bringa/csomagtartó/cipőméret függő, nekem beleért volna már a sarkam. De térképnek, apróságoknak ideális.

Feltűnő színe növeli a biztonságot

Feltűnő színe növeli a biztonságot

A kedvező árú táskák szinte kivétel nélkül a rögzítésnél kerülnek hátrányba a felső kategóriás modellekhez képest. Nincs ez másként itt sem. Sima tépőzáras kötözős rögzítési pontokat alakítottak ki a kerék felőli oldalán, bár szerencsére két műanyag kampót is kapott, amivel a csomagtartó felső sínjébe lehet akasztani, már ha éppen kiadja a távolság, mivel nem állítható. Nekem pont jó volt. Ha már rögzítetted a tépőzárakkal, akkor stabilan áll, nincsen semmi lifegés, és a tépőzárak sem lazultak ki még esőben sem. Az egyetlen hátránya a „kötözős” táskáknak, hogy ha le kell venned, akkor több időbe telik, mint az általában szabadalmaztatott „klikkes” dokkolókkal ellátottak esetében.

A rögzítése egyszerű, de stabilan tartja a táskát.

A rögzítése egyszerű, de stabilan tartja a táskát.

Túrázás esetén ez talán nem akkora probléma, hiszen reggel felrakod, este leszeded. Viszont egyre többen használnak napi „kommutálásra” vagyis munkába járásra, bevásárlásra kerékpárt (szerencsére), és ott folyamatos esemény a táska levétele, visszarakása. Nekik ez kicsit tovább fog tartani. Persze mérlegelni lehet, hogy veszel egy Crivit táskát relatív apró pénzért, vagy ennek az 5-10-szeresét költöd el egy profi táskára.

lidl_kerekparos_taska 3 (1)

A vizet simán lepergeti, az anyaga nem ázik át

A vízállóságról csak jó tapasztalataim vannak. Az egy dolog, hogy áztam vele túra közben, de nem engedte át a vizet. Otthon azért “a biztonság kedvéért” simán ráengedtem 10 percre a slagot, és akkor sem történt semmi. Ez nem csak az anyagának köszönhető, hiszen egy bringás táskának nem kell lélegeznie, elegendő csak jól impregnálni, vagy olyan anyagból készíteni, mint a teherautók ponyvája, és már meg is van oldva az esőállóság. Sokkal fontosabb, hogy a zsák szája „futárosan” záródik, vagyis összetekered, és utána zárod le. Így ott nem tud bejutni a víz.

Egy az út, egy az időjárás, csak az eszköz más.

Egy az út, egy az időjárás, csak az eszköz más.

Végül, de nem utolsó sorban a tartósság. Egy bringás túrazsák élettartamából kevés derül ki egy hónapnyi tesztelés folyamán, ami alatt 3-4 túrán vesz részt a táska. Ezért is fogjuk tovább nyúzni, a napi használattól a több napos túrákig. Évekig hibátlanul kell működnie ahhoz, hogy elégedettek lehessünk, de itt újra visszatérnék az árához, ami nagyjából két családi pizza értékével egyenlő! A teszt alatt semmilyen meghibásodás nem történt, a tépőzárak varrása hibátlan, a táska anyaga nem sérült, pedig eldőlt vele a bringa a kitámasztó helytelen használata miatt. Láthatóan tartós anyagból készült, bírni fogja, de természetesen használjuk tovább, és az év végén újra jelentkezünk…

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo