fbpx

Critical Mass – 2010. április 24.

Ha április, akkor Critical Mass! Tudják ezt már sokan, így most is jöttek rengetegen a hívó szóra. A saccolások szerint Budapesten olyan 30-32 ezren. Volt már ennél több is, de egyrészt ezen a hétvégén nagyon sok kerékpáros eseményt sikerült összezsúfolni az ország több pontján, másrészt ez is éppen elég brutális hatással bír.

Critical Mass 2010

Critical Mass 2010

Az időjárás ismét kegyeibe fogadta az össznépi tekerést, hiszen az utóbbi hét kissé csípősebb reggelei és felhős nappalai után üdítően nyárias idő kísérte a kritikus tömeget. Ahogy mindig, úgy most is karneváli hangulat jellemezte a vonulást, voltak mindenféle egyedi két- és sokkerekű pedállal hajtható tákolmányok, viccesen kiöltözött bringások, zene, menet közben is többször bringaemelés, nem is beszélve a szokásos városligeti nagyréti emelésről a felvonulás végén. Mint mindig igazán felemelő látvány ennyi bringa a levegőben.

Critical Mass 2010

Critical Mass 2010

A budapesti mellett CM volt több magyar nagyvárosban is, így például Miskolcon, Szegeden, Debrecenben, Egerben, Baján, Sopronban, noha nem mindenhol szombaton, volt ahol tartották magukat a Föld napjához, 22-éhez és bevállalták a hétköznap délutáni felvonulást.

Critical Mass 2010

Critical Mass 2010

A felvonulás után számos lehetősége adódott a bringásoknak levezetésként, mivel sok helyen készülnek kifejezetten CM afterpartikkal. A legnagyobb talán – akárcsak ősszel is – a Cyclechic.hu partija volt ezúttal a népszerű West-Balkán szórakozóhelyen, ahol bringás divatbemutatók szórakoztatták a végül szép számban összegyűlt közönséget. Az egyik divatbemutatón nagy divatmárkák városi kerékpáros kreációit csodálhattuk, míg a másikon a magyar BAD csoport (Bicycle Art and Design) ruháiban vonultak fel a modellek, akik közt sok más ismert bringás arc mellett ezúttal helyet kapott a kerékpárosklub elnöke is. László János egy hozzá illő kalapos, elegáns ruhakombinációban feszítve gyűjtötte be az ovációt.

Critical Mass 2010

Critical Mass 2010

A ruhákon kívül a kerékpárok is részesültek a reflektorfényből, hiszen a leglátványosabb kétkerekűek kísérték a modelleket a kifutón: színpompás fixik, holland stílusú drótszamarak, cruiserek színes kavalkádja kísérte a modelleket. Az I-re a pontot végül „ÖKOSZTÜM” és a RECIKLI BICIKLI ruhademonstráció tette fel a többek közt hulladékká vált kerékpáralkatrészekből készült kreációikkal, mondhatni nem mindennapi produkció keretében.

Critical Mass 2010

Critical Mass 2010

Legközelebb szeptemberben lesz újra CM, de addig is bringázz mindennap, mindig, mindenhová! Ez a Critical Mass üzenete! Nem ciki, sőt sikkes! Elnézve másnap fővárosunkat ezt minden eddiginél többen gondolták komolyan!

Szöveg és fotó: Gajdov Géza

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo