fbpx

Contador varázsolt a Párizs-Nizzán!

Nem véletlenül Alberto Contador (Trek) büszkélkedhet még midig a legtöbb rajongóval a GT-menők közül, még ha az elmúlt évek során egyre jobban csökkent is az esélye egy utolsó Tour-győzelemre. Amit ma a Párizs-Nizza zárószakaszán művelt, azért érdemes nézni kerékpársport-közvetítéseket…

17191946_1271142782961320_688532460155200583_o

A Párizs–Nizza sokszor dőlt már el az utolsó szakaszon, többször csak másodpercekkel, ma ismét erre láthattunk példát, pedig a kolumbiai Sergio Henao-nak (Sky) 31 mp előnye volt a rajtnál a harmadik Alberto Contadorral szemben. A 115 kilométeres Nizzai szakasz a rövidségénél fogva is “ereszd el a hajam” típusú versenyt szokott hozni, annak ellenére, hogy az itinerben szereplő hegyek “csak” 5-600 méteresek.

Contador feltett mindent egy lapra, és már az 50 kilométerrel a cél előtt magasodó, utolsó előtti hegyen támadott – ahogy a verseny után ő is megjegyezte – csapata nagyszerű munkát végzett. Pantano a tegnapi nap után ismét darabokra szedte az élbolyt, első támadásuk alkalmával a sárga trikós Henao még tudta tartani a lépést, de később a Contador-akcióval már nem tudtak mit kezdeni a többiek.

A spanyol végül felzárkózott a nap szökevénycsoportjára, akikkel a hosszú lejtmenetben 40 mp körüli előnyt épített. Az utolsó emelkedőn Contadorra várt a feladat, hogy vigye a tempót, David De La Cruz (Quick Step) és Marc Soler tartották vele a lépést a korábbi szökevények közül. Természetesen Henao-nak nem nagyon vezetett hátul senki, így gyakorlatilag egy az egyben csatáztak egymással és a másodpercekkel.

Contador előnye már 1 perc körül járt, ekkor őt Soler támadta meg (De La Cruz akkor még nem vezethetett, hiszen csapattársa, Dan Martin egy mp-vel vezetett a Trek versenyzője előtt), Henao-t pedig többen is kóstolgatták a főmezőnyből. A hegy tetejére Soler ért fel 1 perc körüli előnnyel, Contador kissé lemaradva De La Cruz társaságában, majd jöttek Henao-ék. Contador megszerezte a második helyet a részhajrán, aminek azért van jelentősége, mert ezzel Martint már biztosan megelőzte a dobogón.

A lejtmenet aztán óriási üldözőversenyt hozott. Contadorék felértek Solerre, de Albertónak innentől egyedül kellett nyomnia, előnye pedig folyamatosan csökkent az Henao-féle sorral szemben. Az utolsó pár kilométeren belül sikerült kicsit elszakadnia honfitársaitól, ekkor úgy tűnt, a szakaszgyőzelemért járó jóváírással meglehet az összetett siker is. De La Cruz azonban felzárkózott rá, s nyilván “lelógta” az utolsó kilométeren, majd lesprintelte a végén. A főmezőny 21 mp hátránnyal érkezett, így Henao végül 2 mp-vel tartotta meg a sárga trikót Contadorral szemben.

Talán sokan emlékeznek még, amikor Alberto Contador pont 10 éve még a Discovery színeiben nyert nizzai szakaszt, brutális tempóval támadva a hegyen. Ma lényegesen lassabban ment fel az utolsó emelkedőre, de erre a második helyre minimum annyian fognak emlékezni…

Párizs-Nizza 8. szakasz eredménye:

1 David De La Cruz (Spa) Quick Step Floors 02:48:51
2 Alberto Contador (Spa) Trek-Segafredo a. i.
3 Marc Soler (Spa) Movistar) 00:00:05
4 Sonny Colbrelli (Ita) Bahrain-Merida 00:00:21
5 Julian Alaphilippe (Fra) Quick-Step Floors a. i.
6 Michael Matthews (Aus) Trek-Segafredo a. i.
7 Diego Ulissi (Ita) Bahrain-Merida a. i.
8 Gorka Izagirre Insausti (Spa) Movistar Team a. i.
9 Arnaud Jeannesson (Fra) Fortuneo-Vital Concept a. i.
10 Lilian Calmejane (Fra) Direct Energie a. i.

Összetett végeredmény:

1 Sergio Henao Montoya (Col) Team Sky 29:50:29
2 Alberto Contador (Spa) Trek – Segafredo 00:00:02
3 Daniel Martin (Irl) Quick – Step Floors 00:00:30
4 Gorka Izaguirre Insausti (Spa) Movistar Team 00:01:00
5 Julian Alaphilippe (Fra) Quick – Step Floors 00:01:22
6 Ilnur Zakarin (Rus) Team Katusha Alpecin 00:01:34
7 Jon Izaguirre Insausti (Spa) Bahrain – Merida 00:01:41
8 Barguil Warren (Fra) Team Sunweb 00:04:07
9 Simon Yates (GBr) Orica – Scott 00:04:39
10 Richie Porte (Aus) BMC Racing 00:14:26

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo